golden rabbit ~ jikook | ✔

8. fejezet

Jiminnek láthatóan baja volt vacsoránál, hiszen alig evett valamit. Az ételt csak jobbra-balra tologatta a tányérjában és a borsószemekbe próbálta beleszúrni a pálcikáját, de sajnos egyszer sem sikerült neki. Nem akartam Woojin előtt rákérdezni, ezért úgy döntöttem, hogy este beszélek vele, ha már a szobájában leszünk, kettesben.

- Köszönöm szépen a vacsorát - állt fel az asztaltól, majd meghajolt és kisietett az ebédlőből.

- Csináltál vele valamit? - kérdezte Woojin, amikor már pár perce kettesben ücsörögtünk.

- Nem - válaszoltam neki. - Egy órája még minden rendben volt, most lett ilyen.

- Ma is vele alszol?

- Igen - hümmögtem egyet, majd a poharamért nyúltam, hogy megkóstolhassam Woojin kedvenc borát.

- Értem. Csak ne felejtsd el, hogy holnapra terveztük Lee Jin Suk és a maffiája kiirtását. - figyelmeztetett, mire bólintottam egyet, hogy nem felejtettem el.

- Minden rendben lesz. Szólj mindenkinek, hogy délben indulunk. Mindenki tudja a dolgát, szóval azzal nem lesz baj. Nem hagyom itt Jimint felügyelet nélkül, szóval megtennéd, hogy itt maradsz és vigyázol rá?

- Micsoda? Miért én maradjak itt? - szorította ökölbe a kezeit.

- Mert én azt mondtam Woojin. Rajtad kívül senkire se merném rábízni Jimint, szóval maradsz. Hidd el, lesz még rá lehetőséged, hogy egy maffia kiirtásában részt vegyél. - keltem fel az asztaltól, majd betoltam magam után a székemet.

- Értettem - sóhajtott fel, majd a poharáért nyúlt.

- Egyébként isteni a bor, szóval ezentúl minden vacsorakor lehet ez - mosolyodtam el, majd az emelet felé vettem az irányt, hogy letusolhassak.

Magamra kaptam egy alsót és egy fehér pólót, úgy indultam el Jimin szobájába, miután végeztem tisztálkodással. Bármiféle jelzés nélkül mentem be a szobába, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy egy zokogó Jiminnel találom szembe magam. Amint észrevette, hogy az ajtóban állok, gyorsan letörölte a könnyeit és felállt az ágyáról.

- Minden rendben van? - csuktam be magam után az ajtót.

Nem válaszolt, csak megrázta a fejét és ismét utat engedett a könnyeinek. Fogalmam sem volt, hogy még is mi a szart kellene csináljak, mert nem igazán voltam hozzászokva az érzelmekhez. Akikkel eddig együtt voltam, azok vagy csak dugásra kellettek és kicsit sem érdekelt, hogy amúgy hogy hívják, hol lakik, hány éves vagy... igazából ez az egy opció van. Most viszont láttam, hogy valami nem oké, ezért rögtönöznöm kellett.

- Mi a baj? Láttam, hogy már vacsora közben is bántott valami.

- Miért vagy velem ilyen kedves? - kérdezte sírástól rekedt hangon.

- Mert szimpatikus vagy - vontam meg a vállaimat és leültem az ágyára.

- Biztos vagy ebben? - pillantott le rám, hiszen ő még mindig állt.

- Gondolom - vontam meg a vállaimat. - De még mindig nem értem, hogy mi a baj.

- Őszintén? - túrt bele a hajába, mire bólintottam egyet. - Haza szeretnék menni.

Szemöldökeim összeszaladtak, mert erre a válaszra aztán egyáltalán nem számítottam. Vissza akar menni Namunhoz? Komolyan? Ahhoz az utolsó gyökérhez? Még is miért nem jó neki itt? Kap kaját, nem zárom be a szobájába és elvittem lőni, plusz az egyik gyűlésre is bejöhetett. Még is mit akar még?

- Miért? - kérdeztem végül, mire szipogott egyet.

- Hiányzik apa.

Nem tehetek róla, de felhorkantottam, ahogy elmondta honvágyának okát. Kérdőn pillantott rám, mire kezeimbe temettem az arcomat és megingattam a fejemet.

- Innen nem mehetsz el Jimin - motyogtam, de továbbra is tenyereimet bámultam.

- De.. de miért nem? - dadogott és leguggolt a lábaimhoz.

- Basszameg Jimin! - kiáltottam fel, mire ő ijedten dőlt hátra a földre. - Te rohadtul nem érted! Nem engedhetlek el, mert konkrétan mindent tudsz. Tudod a nevem, a maffia tagjainak a nevét, a szervezet nevét. Ha elmész és beköpsz minket, akkor nekem annyi, mindennek vége. Nekem a rohadt gyilkolás az életem, szóval kibaszottul nem fogsz elmenni innen Jimin! - keltem fel az ágyról és mondandóm végére olyan szinten felidegesítettem magam, hogy muszáj volt beleütnöm a fehér falba, mielőtt még másba teszek kárt.

Jobb kézfejem azonnal zsibbadni kezdett és annyira nem érdekelt, hogy akár el is törhetett volna. Nem értettem, hogy Jimin miért szeretheti ennyire az apját és talán legbelül még féltékeny is voltam arra, hogy ennyire kötődik Namunhoz. Én nem kötődtem ennyire apához, mert nem volt miért.

- Inkább elmegyek - indultam meg az ajtó felé, mire Jimin megragadta a karomat.

- Ha elengedsz, akkor nem foglak beköpni téged, sőt arról sem fogok beszélni, hogy hol voltam eddig. Csak kérlek, engedj el Jungkook! - kezdett könyörögni és dejavu érzetem támadt, hiszen az első találkozásunkkor is ez történt, csak ott éppen azért könyörgött, hogy inkább raboljam el őt, minthogy egy ujjal is hozzá érjek a drágalátos apjához.

- Nem! - mondtam neki határozottan, mire a földre rogyott és ismét könyörögni kezdett. - Jimin az istenért már. Térj magadhoz és gondolkozz már. Miért viselkedsz úgy, mint egy hat éves? - ráztam le magamról a szorító kezeit és vettem egy mély levegőt.

- Én nem akarok itt lenni. Haza szeretnék menni Jungkook. - pillantott rám vörös, kisírt szemeivel.

- Ez az otthonod Jimin, nincs hova menned - mondtam neki, majd kiléptem a szobából és bezártam az ajtót, hiszen már egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy itt marad és nem szökik el az éjszaka folyamán.

Nem értettem, hogy miért lett ilyen, amikor a mai napon teljesen jól érezte magát vagyis úgy tűnt, hogy jól érzi. Azonnal tárcsáztam Woojint, hogy szóljon egy orvosnak, mert jobb kezem még mindig rohadt a fájdalomtól. Bármennyire is el akartam terelni a gondolataimat, valahogy mindig visszatértek Jiminre és az előbbi kirohanására.

- Te meg mi a faszt csináltál? - rontott be az irodámba Woojin, mire sóhajtottam egyet és hátra döntöttem a fejemet a székemben.

- Bejöhetsz - motyogtam, bár már amúgy is az asztalom előtt állt.

- Kit vertél szét? Nem úgy volt, hogy Jiminnél leszel este?

- De, ott is voltam, amíg el nem kezdett könyörögni azért, hogy engedjem el - sóhajtottam egyet, majd felkeltem a székemről és a kanapéhoz mentem, hogy ha majd jön az orvos, akkor könnyebben be tudja kötözni a kezemet.

- Könyörögni? - ráncolta össze a szemöldökeit.

- Igen. Azt mondta, hogy hiányzik neki az apja és, ha elengedem, akkor kussolni fog. Mi az anyám hiányzik neki, abban a seggfejben? - kérdeztem tőle, mire megvonta a vállait.

- Nem tudom Jungkook. Holnap majd beszélek vele, hiszen úgyis lesz egy fél napom rá. Te pedig legközelebb, ha ideges vagy, akkor ne a falat büntesd, hanem káromkodj vagy bánom is én. - válaszolta halál nyugodtan, ahogy általában mindig.

Kopogtattak az ajtómon, Woojin pedig beengedte az orvost, aki azonnal lepakolt a kis asztalra, ami a kanapém előtt volt elhelyezve. Unottan bámultam magam elé, miközben ügyködött a kezemmel, hiszen nem ez az első eset, hogy megsérült a kezem. Inkább vagyok az a fajta, hogy ütök bele falba vagy rúgok bele ágyba, minthogy a körülöttem lévő embereket írtsam. Persze vannak kivételek, de ártatlanokat nem bántok.