Genius

Chapter 6

Semmi különös nem volt odabent, csak sok kínai csésze, szerencse macskák, kerámiák és porcelánok. Mindketten körülnéztek, John pár pohárkát fel is emelt és szinte megállt benne az ütő, mikor meglátott az egyik csésze alján egy cédulát.

Ugyan az a jel volt rajta, mint amilyen jellel a bank, a könyvtár és a szakács lakása is el volt látva.

A férfi a detektív felé fordult és intett neki.

- Nézze! - suttogta. A nő megvizsgálta a csészét, rezzenéstelen arccal visszatette a helyére és elköszönt az eladótól. Watson követte őt, és megértette hova mennek; Sherlock kiszemelt egy kínai éttermet.

A detektív lelassított és bevárta társát. Mosolyogva adta tudtára, hogy rájött mi áll a jel mögött.

- Egy ősi számrendszer, a Hangzho! Ezt már csak az utcai árusok használják. Vagyis egy számot írtak a könyvtári polcra, a bank falára és a poszterre, egy ősi kínai dialektusban. - magyarázta. Közben John egy gyümölcsárus standjára mutatott, ahol a nő letépett egy címkét egy gyümölcs csomagolásáról.

Watson elnevette magát, szinte egyszerűnek tűnt így az egész. Rájöttek a jel jelentésére és ez már előrehaladást jelentett. Visszafordult lakótársához, aki még mindig a címkéket nézegette.

- Amit a graffitis névjegyének gondoltunk, egy tizenötös volt, ugye? - kérdezte. Sherlock elmosolyodott, és felmutatott egy cédulát.

- A másik pedig szintén egy szám, amit szemkötőnek néztünk. Ez a kínai egyes, John! - mondta. Sokkal előrébb voltak, bár a detektív szerette volna, ha gyorsabban rájönnek erre a rejtvényre. Maga után intette társát, hogy bemehessenek a vendéglőbe.

Mikor már végre ültek, gyorsan lejegyzetelte a számokat egy szalvétára. A férfi már megevett pár sütit mikor végre feltette a kérdést, ami percek óta szúrta az oldalát.

- Három ember visszatér Kínából és az első útjuk a szerencse macskás boltba vezet. Mit láthattak? - Egy újabb sütit vett el a tálból, mikor Sherlock szóra méltatta.

- Gondolkodjon egy kicsit! Biztos, hogy láttak valamit? - kérdezte a nő. Végig a szemközti szerencse macskás boltot és a szomszéd lakást figyelte, úgy tűnt nem is figyel. John elgondolkodott. Ha nem az a megfelelő kérdés akkor mi az? Ha nem láttak, akkor mit csináltak? Mi van, ha láttak is és csináltak is valamit. Johnnak beugrott.

- Akkor... Mit hoztak vissza a bőröndjükben? - kérdezte. A detektív elmosolyodott hallva a kérdést. Minden nap egyre jobban meglepte a férfi agyassága. Bár néha túl ostobának tűnt és minden reményét elvesztette afelől, hogy nem olyan idióta, mint a többi ember.

Hümmögött, és tekintetét végre elemelte a szemközti lakásról.

- Méghozzá vámmentesen. - mondta. Előre hajolt, hogy csak társa hallja, amit mondani akar, de úgy látszott John figyelme nem az arcára, hanem egyenesen a dekoltázsára tévedt, ezért Sherlock összeszűkített szemekkel átnyúlt az asztalon.

John már a szeméből kilátta, hogy mi következik, meg sem lepődött, mikor egy csípős pofon csattant az arcán. A férfi kikerekedett szemekkel bámult a nőre. Erre aztán nem számított.

Az étterem zaja kicsit alább hagyott, és feszülten figyelték a párost az ablaknál, de nem érdekelte őket különlegesen.

A nő az asztalra könyökölt és gyilkos pillantásából Watson kiderítette, hogy egyáltalán nem tetszett neki ez a gesztus. Lesütötte a szemét. Nem is akart ő rosszat, egyszerűen csak oda kellett néznie. Sherlock folytatta ott, ahol abba hagyta, nem különösebben érdekelte az előző jelenet. - Emlékszik mikor Sebastian azt mondta, hogy Eddie lubickolt a keleti piacon?