Genius

Chapter 9

Miután Sherlock, Watson és Lestrade megtalálták a sportcipőt a Baker Streeten, a detektív egyenesen a St. Bart's kórházba vitte, Mollyhoz. Minden erejével azon volt, hogy kiderítse mi lehet a cipővel, miközben a telefonhíváson gondolkodott.

A robbantó okos volt. Lenyomozhatatlan telefon, túszul ejtett nő, akinek a hangja mögé bújik... Szinte elérhetetlen, de nem sokáig. A nő elmosolyodott. Nem sokáig, főleg, hogyha róla van szó. Felpillantott a mikroszkópjából, John éppen a körmét rágcsálta, miközben a gépet nézte.

Próbálták megtalálni a cipő talpán talált sárból a helyszíneket, ahol a gazdája járhatott. Sherlock a pollenre alapozott, fő polleneket kerestek, amelyek jellemzőek városokra.

A nő mosolygott. John sosem hagyta volna magára, hiába. Pedig elég sok dolga lett volna már így is az apja hátrahagyott vállalatával bíbelődött, már napok óta. Sherlock jól választott társat magának, és ezt így is gondolta. A férfi észrevette, hogy a detektív őt bámulja, ezért felemelte a fejét.

- Mit gondol, ki lehet az? Mármint a nő a vonal túlsó végén? - kérdezte, mintha tudta volna Sherlock mire gondol. A nő felemelkedett, és kirázta fejéből előző gondolatait.

- Nem számít, ő csak egy túsz! Nem igazi nyom. - mondta. Sherlock válasza hidegvízként zúdult a férfi nyakába. Erre nem számított. Nem igazi nyom...

- Jézusom, Sherlock! Mit számít az, hogy nyom, vagy nem nyom?

- Nem vesszük sok hasznát! A robbantó túl okos, nem tudták lenyomozni a telefont, szóval azzal az idejét se pazarolja! - A nő megforgatta a szemét és a mikroszkópjához fordult, mikor meglátta John arckifejezését. A férfi inkább meg sem szólalt, nem akart vitába szállni a detektívvel. Mindig elfelejtette, hogy egy szociopatával él együtt. Aznap már sokadszorra hallotta Sherlock telefonjának a csipogását, ezúttal a nő szóvá is tette. - Ide adná a telefonom?

- Hol van? - kérdezte John egy sóhaj kíséretében. A detektív elmosolyodott, de egy kicsit sem mozdult a mikroszkóp elől.

- A zsebemben. - mondta. John ajkai elnyíltak egymástól. Komolyan? Odasétált a nőhöz és ügyelve arra, hogy még véletlenül se érjen hozzá a nőhöz, kivette farzsebéből a telefont. Már a hideg is kirázta, amikor visszaemlékezett előző esetükre, mikor a nő lekevert neki egy pofont.

John megnyitotta a telefont, szeme előtt hét üzenet díszelgett Mycroft Holmestól, mind az ügyről szólt, amelyet vasárnap reggel a húgára akart bízni. Sherlock természetesen beadta, hogy egy nagy ügyön dolgozik, és nincs ideje rakétaterveket hajkurászni, azért Mycroft minden tőle telhetőt megtett, hogy rávegye a nőt az ügyre.

- Hét üzenet a bátyjától. Még mindig a rakétatervek érdeklik. - mondta végül a férfi. Sherlock végre felemelkedett, szemeit a távolba meresztve és olyan utálattal beszélve, ami még tőle is ijesztő volt.

- Akkor miért nem vált már fogorvost? - kérdezte idegesen. John összevonta a szemöldökét és az asztalnak dőlt.

- Tessék?

- A bátyám nem küldözget SMS-eket, ha tud beszélni. - A nő lakótársa felé fordította székét és az asztalra támaszkodott. - Nézze! Westy ellopta a terveket, megpróbálta eladni, cserébe jól szétverték a fejét, pont! A kérdés, hogy a bátyám miért akar halálra untatni, ha így is van valaki, aki foglalkoztat?

- Ugye tudja, hogy az a nő meg is halhat? - John ügyes volt tématerelésben. Tudta, hogy Sherlock nem fogja megváltoztatni a véleményét a bátyja ügyével kapcsolatban. Igaz, nem akart veszekedni, a túsz gondolatától rossz érzése támadt.