Genius

Chapter 35

Mycroft már meg sem lepődött, mikor belépett az irodájába. Mintha nem ez történne mindenhol, ahol húga és barátja együtt vannak. Sóhajtva az asztalra dobta az aktát, amiért el kellett mennie, mire Sherlock ijedtségében majdnem leesett az asztalról. John segített neki leugrani róla és szégyenlősen elmosolyodott. A nő szívére helyezve a kezét, gyilkos pillantásokat küldött bátyja felé, majd az asztal előtti szék mögé sétált, még egy pillantást váltva a férfival.

- Milyen jó is lenne, ha nem falnátok fel egymást minden egyes szobában, ahol helyet találtok! - mondta Mycroft. John elvigyorodott és mellkasa előtt összefont karokkal a falnak dőlt. Sherlock sóhajtott és miután testvére leült a székbe, végre rákérdezhetett arra, amiért eleve jöttek.

- Mit tudsz Margareth Thatcherről? - kérdezte. Mycroft elgondolkodva hümmögött, nem számított a kérdésre, viszont tudta mi történt a Welsborough birtokon.

- Egyszer találkoztam vele. Elég arrogáns nőnek tűnt.

- Mondod ezt te! - mondta a detektív kihívó hanglejtéssel. Bátyja megforgatta a szemét és az asztalra könyökölt. Sherlock sóhajtva folytatta, közben végig ide-oda járkált egyik faltól a másikig. - Találkozhatott Moriartyval a halála előtt? - Sherlock felvonta egyik szemöldökét, mikor a férfi sóhajtva hátradőlt a székében.

- Miért kellett volna találkozniuk? - kérdezte Mycroft.

- Fogalmam sincs, azért kérdezem! - mondta a nő. Kezdett kicsit ideges lenni, miután bátyja direkt húzta az agyát. Mindig ezt csinálta, amikor fontos dolga lett volna, és ezt kezdte megunni. A férfi kelletlenül húgára mosolygott.

- Élete utolsó évében Moriartynak négy politikai gyilkossághoz volt köze. Több mint hetven összefüggő rablás, terrortámadás köthető hozzá. Utolsó éveiben feltűnő érdeklődést mutatott a Borgia fekete gyöngye iránt. - magyarázta Mycroft, elmosolyodott és húga felé biccentett. - Ha valami értelmeset is szeretnél csinálni.

- Ugyan, az csak egy gyöngy! Vegyenek másikat! - Sherlock összepréselte ajkait és hátsó zsebébe csúsztatta kezét. Valami nem volt jó. Ez a gyöngy többször kerül képbe, mint ahogy ő szeretné. Újra az az érzés fogta el, mint ami a Welsborough házban. - Ennek mégis jelentősége van... Talán Moriarty műve, talán nem. De valami készülődik. - mondta a detektív. John felvonta a szemöldökét.

- Előérzeted van? - kérdezte. Sherlock hirtelen felemelte a fejét és egyenesen barátja szemébe nézett.

- A világot emberek milliárdjai szövik be, egyik szál keresztezi a másikat. Amit előérzetnek hívunk, az a háló remegése. Ha a remegő adatsodronyokat szálaira tudnánk bontani, a jövő teljesen kiszámítható volna. - A nő elmosolyodott, mikor meglepett arcokkal találkozott szembe. Pedig olyan nyilvánvalónak találta. - Törvényszerű, mint a matematika.

- Találkozó Szamarrában! - mondta Mycroft. A detektív lefagyott a cím hallatán. Mindig is utálta azt a történetet. Sóhajtott és a kabátjáért nyúlt. Mintha nem hallotta volna már ezerszer. John mégsem hagyta annyiban a megjegyzést és visszakérdezett, hiszen ő nem ismerte a sztorit. - Egy kereskedő, aki nem játszhatta ki a halált. Sherlock gyerekkorában utálta ezt a történetet. - Gunyoros pillantást vetett testvérére, aki bosszúsan húzta magára a kabátját. - Akkor még nem rajongott a végzetért.

- Talán most sem rajongok érte. - A nő unottan nézte, ahogy barátja lassan elkezdi felvenni kabátját, míg Mycroft szája be sem állt, ezzel az őrületbe kergetve húgát. Tudta, hogy direkt csinálja és nem is akarta végig hallgatni.

- Emlékszem, megírtad a saját verziódat "Találkozó Szumátrában" címmel! A kereskedő másik városba megy és nem hal meg. - mondta a férfi maga elé meredve. Felemelte tekintetét és mosolyogva Sherlockra nézett. - Aztán ki tudja miért kalóznak áll! - John elmosolyodott és átkarolta barátnője vállát, mikor felvette a kabátját. A nő erőltetett mosolyt küldött bátyja felé és a kijárat felé fordult.