Genius

Chapter 13 - Botrány Belgraviában

A telefon csengőhangja olyan volt, mint egy háború közepén a visszavonulásra szólító trombitaszó. Moriarty megforgatta a szemét és előkapta telefonját a zsebéből.

- Nagy baj, ha felveszem? - kérdezte. Sherlock habozott. Mit kéne tennie? Csak úgy hagynia, vagy lőjön bele a bombába. Az első mellett maradt.

- Dehogy... Végül is ezek az utolsó percei! - mondta. A férfi elmosolyodott és füléhez emelte a készüléket. Halk motyogás szűrődött ki a síri csöndbe burkolózott uszodából. Moriarty unottan sóhajtott egyet.

- Igen, persze hogy én, mit akarsz? - kérdezte csípősen. A detektívre pillantott és eltátogott egy bocsánatkérést. Sherlock elnézően legyintett, John pedig a háttérben szinte tátott szájjal álldogált.

Először az a kézfogás, meg a tekintetek, ahogy egymást nézték, most meg ez az együttérző viselkedés Sherlocktól kikészítette. Nem erre számított, mikor Moriartyról volt szó, azt hitte egy tipikus, sorozatgyilkossal lesz dolguk, de ez az ember más volt.

Tudta, hogy Sherlock is érezte ezt.

A vonal másik vége már nagyon idegesítette Moriartyt, majd a legváratlanabb pillanatban felordított. - Mondd még egyszer! - John ijedtségében hátrébb lépett, a detektív vele együtt, hiszen még mindig görcsösen szorította a kezét. Jim hangja lenyugodott, kezét felemelte és mintha a személy ott lett volna, mutogatni kezdett. - Mondd még egyszer és ha kiderül, hogy hazudsz nekem, megtalállak és hidd el, szét szedlek! Várj egy kicsit.

Moriarty lassan leengedte a telefont, és letakarta a telefon mikrofonját. Sherlock elmosolyodott.

- Ennyire jó csevejt folytatott? - kérdezte. Jim szégyenkezést színlelve a szívére helyezte kezét. Bociszemei meggyőzőek lettek volna, ha nem akarta volna őket megölni.

- Bocsi! Ma nincs időm meghalni. Még hallotok rólam! - mondta a férfi, csókot dobott Sherlocknak és újra a füléhez emelte a telefont, ezúttal már a kijárat felé is elindult. - Ha nálad van, amiről állítod, gazdaggá teszlek. Ha nincs, a bőrödet a lábamon fogom hordani.

Mielőtt kilépett volna az ajtón, csettintett egyet, és a vörös fények Sherlock és John mellkasán eltűntek. A nő lassan leengedte a kezét. Magában persze sikítozott az örömtől, mert nem kellett életveszélybe kevernie magát, de arcán egy nyugodt, és komoly arckifejezés honolt.

A férfi nagyot sóhajtott és csípőre tette kezét.

- Mondja! Mi történt? - kérdezte. Sherlock nem tudta megállni a mosolyt, ami kitörekedni készült, így szokásos ravasz mosolyával fordult vissza társához.

- Fontos hírt kapott. A kérdés az, hogy kitől?

---

John végig nézte, ahogy Sherlock ásítva a géphez sétál, és lassan megvakargatja a vállát. Arcára halvány pír szökött, ahogy meglátta a nő öltözékét.

- Nos, ez egy csöppet megalázó. - jegyezte meg. Sherlock a képernyő felé kapta a szemét, és abbahagyta a nyújtózkodást. Megvonta a vállát és elmosolyodott.

- Engem nem zavar! - mondta. Közelebb hajolt a géphez, és kék szemeivel a füvet fürkészte, ahova John letette a saját gépét. A helyszín távol volt London határától, egy eldugott kis tisztáson, és a helyi felügyelő társaságában segített lakótársának felmérni a terepet, aki nem volt hajlandó kimozdulni a lakásból. A férfi sóhajtott, és maga felé fordította a gépét.

- Mikor egyeztünk meg ebben? - kérdezte. A nő összepréselte ajkait és összébb húzta magán a fehér lepedőt.

- Ha nagyon érdekli, tegnap.