Genius

Chapter 25 - Vatikáni ékszerlopás

A fekete homályban egy kabátos férfi suhant végig a park ösvényén. Izzadságcseppek csillogtak a homlokán, haja csapzott volt és teljesen kimerült.

Sietett, félt, hogy követik. Ahogy elrohant a halastó mellett, suhogást hallott a bokrok mögül. Megtorpant és nagyot nyelt.

Nem lehet, hogy máris utolérte, ugye?

Kocogni kezdett a kijárat felé, de mikor meglátta az alakot a kijárathoz közeli padon ülni, lelassított. Egy nő volt az, mi baj történhetne? Elsétált előtte, határozott léptekkel vonult, de mikor hátulról megragadták, nyögött egyet.

Kezéből kiesett az aktatáska és a fehér köves ösvényre esett. A nő felemelkedett a padról és zsebébe nyomta kezét. Felismerte az alakot.

- A felesége már biztosan halálra aggódja magát. - mondta a nő. Még a sötétben is látta, ahogy a nő fényes fogai kivillannak. Mosolya halálra rémisztette. Túl ismerősen hatott a mosoly. - Engem keresett fel, hogy találjam meg.

- Ha megbocsátanának, mennem kell! - mondta a férfi, és elindult volna, de megint megragadták és visszahúzták. Egy mély kuncogást hallott a háta mögül.

- Ó, ne olyan sietősen, a börtön megvár! - mondta. A férfi nagyot nyelt. A detektív lehajolt az aktatáskáért.

- Én mondtam Johnnak, hogy nem hagyja el a várost, a szállítmányt nem hagyhatja itt, és magával sem fogja vinni. - magyarázta. Az aktatáskát a kezében tartva fegyverével lelőtte róla a két zárat, ameddig John visszatartotta a férfit. - De persze nem hitt nekem!

- Ez nem teljesen így történt. - mondta a férfi. Sherlock mosolyogva megvonta vállát, kinyitotta az aktatáskát és kiemelt belőle egy fiolát, hogy megnézhesse.

- Aztán megtaláltam a címét és a lakása mindent elárult a hollétéről. - A detektív visszatette a fiolát, becsukta az aktatáskát és maga mellé engedte. - Vigyázhatna hova írja fel, mire készül. Én el fogom olvasni a naplóját, ha meglátom! És nem, az ülőfürdés nem fog segíteni az aranyerén. Főleg, hogy nem is csinálja jól.

John nevetett, majd a férfi kezére tette a bilincset. Megveregette a vállát és a padhoz vezette, hogy leültesse. Az órájára pillantott.

- Nem voltál pontos, azt mondtad nyolc perc múlva érkeznek, és az már vagy két perce elmúlt. - mondta. A nő megforgatta a szemét.

- Az a két feles beütött, inkább csak fogd be!

- Igen, biztosan csak a feles a hibás, vagy kijöttél a gyakorlatból! - John piszkálódására Sherlock közelebb hajolt hozzá.

- Akkor honnan tudom, hogy fáj a talpad, megint savad van, elfelejtetted felhívni a terapeutát a szorongásod miatt és holnap ebédre mész Harryvel? - kérdezte. A férfi felvonta szemöldökét.

- Reggel mondtam, hogy fáj a talpam, láttad, hogy mit ettem, amitől savam van, két perce kicsekkoltad a híváslistámat és hallottam, hogy éppen megérkeztél, amikor megbeszéltük Harryvel az ebédet, úgyhogy nem, kijöttél a gyakorlatból. - mondta. Sherlock összepréselte ajkait.

- Attól még megfigyeltem!

- Nem volt hatásos. - John felemelte szabad kezét és végig vezette ujjait a nő rövidre vágott göndör tincsein. A füléhez hajolt. - Nyűgözz le!

Sherlock arcára kaján mosoly kúszott, a fogjuk felé fordult és gyorsan végig nézett rajta.

- Kezdjük az ekcémával a csuklóján. Ételallergiás, a sebekből ítélve tejérzékeny. Nem törődik vele, ebből jött az aranyér, amit a naplóból olvastam. Európai, nézd csak meg hogy ül, keresztbe tette lábait. Az akcentusa amerikai, de biztos, hogy Euróbából jött. - magyarázta a nő. Hadart, szokásához híven, egyik szemöldökét felhúzta, oldalra billentette fejét.