Genius

Chapter 8 - A nagy játszma

Ahogy az első lépcsőfok megreccsent, a nő már hallotta is a lépéseket a nappaliban, ahogy egyik helyről valaki a másikra megy. Sóhajtva megforgatta a szemét és már nem érdekelte, hogy recseg-e a lépcső, vagy nem, felment és benyitott a nappaliba.

Lakótársa a kanapén feküdt, úgy tett, mintha könyvet olvasna, de amint a detektív betette a lábát a szobába, már le is csapta az ölébe. Nem akarta beledugni az orrát a detektív dolgába, de kíváncsi lett volna hol töltötte az éjszakát.

- Hogy van Dimmoc? - kérdezte. Sherlock morgott, és hozzávágta a kabátját, majd idegesen a konyhába lépett. Csak az kellett neki, hogy még John is piszkálja. Szótlanul a szekrényhez ment és kivette a kedvenc teáját.

A férfi nem hagyta békén, az ajtófélfának támasztotta vállát és gúnyosan mosolygott a nőre. Fogást talált rajta, és ez annyira boldogította, hogy azt el sem tudta volna mondani. A nő már a pohár forró víznél tartott, mikor lecsapta a konyhapultra a csészét és lakótársa felé fordult.

- Itt fog állni, ameddig megcsinálom a teámat, aztán fogom a pisztolyomat és fejbe lövöm magát? - kérdezte. A férfi hümmögött, majd beljebb sétált és leült az egyik székre. Sherlock megforgatta a szemét és beledobta a filtert a teájába.

- Hogy is van ez? Maga lefekszik a nyomozóval, aztán hazajön, ügyeket old meg, meg sem rebben a szeme, mikor látja őt egy másik nővel és aztán újra az ágyba rángatja? - Mikor a detektív újra Johnra nézett, ő angyalian elmosolyodott és kezére támaszkodott.

- Nem a maga dolga. - mondta Sherlock, és a csészéjével együtt kisétált a nappaliba. Legnagyobb szerencsétlenségére társa követte. John a kanapéra, Sherlock az asztal mellé ült le. Tudta, hogy még nincs vége a nyaggatásnak, és mikor a férfi kinyitotta volna a száját, a nő előkapta a fiókból fegyverét és Johnra célzott. A férfi szemeiben tisztán látszott a kétely, hogy a nő tényleg le fogja-e lőni, vagy csak fenyegetőzik. - Mert maga nem csinálja ugyan ezt minden második nap?

- Holmes...

- Azt hittem csak új kölnit használ, de a női parfümöt bárhol felismerem, alig van fél hat, maga már felöltözött, pedig ilyenkor még alszik! - A nő lassan felállt, és bebiztosította fegyverét. Johnra a frászt hozta, ennyire nem akarta felidegesíteni. - Nem beszélve a rúzsfoltról a száján, maga pedig nyilván nem használ rúzst! A szobája ajtaja zárva volt mikor feljöttem, pedig sosem csukja be, a telefonját le sem bírja tenni, a legfeltűnőbb tényező pedig a magassarkú a sarokban és az ismeretlen lépések a lépcsőn! - monda a nő, és mint egy vezényszóra, az ajtó kinyílt és egy hosszú hajú nő hajolt be elköszönni Johntól. Meg sem szólalhatott, Sherlock lőtt, a golyó elsüvített a férfi füle mellett és belefúródott a falba. - Szóval hagyjon békén!

John lefagyva ült a kanapén, azt hitte ott helyben elájul mikor látta, hogy a nő keze megfeszül, hogy lőhessen. Az ismeretlen nő felsikított és lerohant a lépcsőn, a detektív pedig még három golyót lőtt a falba, amíg a férfi fel nem kelt és ki nem verte a kezéből a fegyvert. Kivette belőle a golyókat és zsebre tette, hogy a nő még véletlenül se találja meg.

Úgy felidegesítették egymást, hogy egész délelőtt egymáshoz sem szóltak, a detektív unalmában össze vissza járkált, John pedig egy könyvet olvasott a fotelében. Egy átlagos vasárnap délelőtt nem is tettek volna másképpen.

Sherlock megállt a konyhaajtóban és körülnézett a szobában. Majd szétvetette az unalom, és ez idegesítette a legjobban. Nem volt egy ügye sem, amivel lefoglalhatta volna az agyát, és John is ideges volt rá, úgyhogy nem tudta hasznát venni. Egy hirtelen mozdulattal a földre borult és szemeit a plafonra szegezte.