Genius

Chapter 17

Sherlock nagy léptekkel, felhúzott orral lépdelt Hudson mellett a repülőhöz. Az amerikai ott állt a lépcsőknél és félmosollyal várta, hogy odaérjen a detektív. A nő megállt és széles vigyorral végig nézett rajta.

- Nahát! Sokkal jobb színben van! - mondta. Lehunyta szemét és a leghízelgőbb énjét vette elő. - Hogy érzi magát?

- Mint, aki golyót eresztene magába, hölgyem! - A férfi biccentett neki, és a repülő ajtajára mutatott, hogy menjenek fel. Hudson bele könyökölt a férfi bordájába, csak hogy még tőle is kapjon anyja kínzásáért.

Az amerikai nevetett és újra Sherlockhoz szólt. - Kitüntetést kapnék érte, ha megtenném!

A nő elismerőn bólintott és belépett a repülőbe. Az utastérben sötét volt, csak pár lámpa világított. Az ülésekben emberek ültek, de nem mozogtak, nem beszéltek, nem mutattak életjeleket. Sherlock Hudsonra pillantott. Ugyan olyan összezavarodott volt, mint ő.

Hátrálva nézte az embereket az üléseken, megmozgatott párat. Olyan élethű volt.

Azonnal megfordult, mikor a függönyt bátyja kirántotta és belépett az utastérbe. Önelégülten az esernyőjére támaszkodott.

- A Coventry fejtörő. Hogy tetszik a megoldásom? - Körülnézett és megbökte a hozzá legközelebb ülő nőt. - A halotti járat!

- A gép a levegőben felrobban, a terroristák elérik a céljukat. Több száz áldozat, de senki nem hal meg! - mondta a detektív. Barátnőjével közelebb sétáltak a férfihoz és közben szemmel tartották az embereket.

Mycroft sóhajtott egyet és végig mérte húgát.

- Ügyes, nem gondolod? Ennél az esetnél régóta a sötétben tapogatóztál, vagy csak lusta voltál észrevenni az összefüggéseket! - Elmosolyodott, mikor a detektív felkapta fejét. Érzékeny pontra érintett. - A németekkel is volt egy ilyen közös programunk, csak akkor az utas nem jutott fel a gépre. Lecsúszott!

- A gép távirányítással száll fel? - kérdezte Hudson. Mycroft rávezette pillantását és megingatta fejét.

- Nem repül, fel sem száll! Az egész programot le kellett fújnunk, a terroristák megtudták, hogy tudunk a bombáról. Nem verhetjük át őket, mindent elvesztettünk! - magyarázta. Sherlock összevonta a szemöldökét. Hogy jöttek rá a terroristák? - Egy részlet, pár sor egy képről és hónapok, évek munkája elbukik.

A nő megértette. Isaac Adler telefonján a pár soros kód ennek a járatnak a kódja, és a hadügyes igaz véletlenül, de kiadta a kódot.

- A hadügyes. - mondta ki hangosan. Mycroft mosolya hirtelen eltűnt és szokásától eltérően egyenesen testvére szemeibe nézett.

- Egy végtelenül naiv és hencegő nő és egy férfi, aki elhitette vele, hogy különleges. - Sejtelmes megjegyzése nem jutott el Sherlockig, a nő elmosolyodott és megvonta vállát.

- Megválogathatnád az embereket, akiket felveszel!

- Vedd már észre, hogy nem a hadügyesről beszélek, hanem rólad! - Mycroft felemelte hangját, megijesztve a detektívet. Nem gyakran hallotta fennhangon beszélni. A férfi még koppintott is egyet esernyőjével, hogy nyomatékossá tegye mondanivalóját.

Közelebb hajolt a nőhöz és lassan gunyoros mosoly terült el arcán. - Egy helyes, okos férfi, aki a segítségedet kéri! Mégis ennyire átlagos vagy, húgom? A szerelem ígérete, a veszteség fájdalma, a visszaszerzés öröme. Majd adj neki egy fejtörőt és nézd, hogy táncol!

Sherlock elnevette magát és védekezve ellépett bátyjától. Hajába akasztotta pár ujját. Tényleg ez lenne mögötte? Ennyire átlagos?