Genius

Chapter 30 - Utolsó alakítás

Sherlock megdörzsölte szemét. A telefon a párnán rezgett, hagyta, hogy kirezegje magát, nem akart még felkelni.

A telefon elcsendesedett, a nő pedig elmosolyodva megfordult, hogy visszaaludjon.

És akkor a rezgés elölről kezdődött. Morogva felvette a telefont és füléhez emelte.

- John. - mondta. A férfi nevetett, hallotta a nő hangján, hogy most kelt fel.

- Felébresztettelek? - kérdezte. Sherlock csak rá morgott, nem válaszolt. Barátja sóhajtott egyet és a nő hallotta, ahogy becsukja a hotelszoba ajtaját és kulcsra zárja. - Még három nap. Csütörtök hajnalban indul a gépem, és délutánra ott leszek.

A detektív átfordult hasára és átölelt egy párnát. Gyűlölte, hogy nincs vele otthon senki és Harrytől a plafonra mászott. Azért elmosolyodott.

- Rendben. Mi történt eddig? - Kérdésére John egy hitetlen nevetést engedett ki.

- Mintha érdekelne! Semmi egyéb, mint múltkor. Átnéztük a bevételeket, frissítettünk pár szerződést, anyád majdnem megnyúzta a Cardiffieket. Vesztettek ezret. - magyarázta. Sherlock hümmögött. Tényleg nem érdekelte, de hallani akarta John hangját.

Idegesítette, hogy ennyire nem tud meglenni nélküle, de engedett a kísértésnek, hogy ragaszkodjon hozzá. Nem tudta, mit hozhatna fel, csak hogy halljon még belőle.

- Van egy ügyem. - mondta végül.

- Ne keverd magad bajba és vigyázz magadra! Hányas? - kérdezte John. A nő elgondolkodott. Bele se gondolt hányas szintűnek nevezné.

- Mondjuk azt hogy kilences.

- Briliáns, akkor ezzel el leszel egy ideig. Figyelj, mennem kell, de majd még hívlak rendben? Szeretlek! - mondta. Sherlock arcára mosoly kúszott. Lehunyta szemét és fejét kézfejére támasztotta.

- Én is szeretlek!

John elmosolyodott az emlékre, szorosabban fogta a bőröndje markolatát. A taxi megállt a Baker Street előtt és a kezébe nyomott pár dollárt. Reflexből az emeleti ablakra nézett, látta, hogy mozdul a függöny, de nem Sherlock nézett ki.

Harry volt az. Gondterhelt arca azonnal letörölte képéről a mosolyt.

Kinyitotta az ajtót és nem is érdekelte a mézeskalács illat, sem Hudson nevetése a lakásából, lassan feldöcögött az emeletre és letette a bőröndöt a küszöbre. Egy nő ült a kanapén, könnyel áztatott arcát John felé fordította. A férfi kutató tekintettel nézett testvérére.

- Hol van Sherlock? - kérdezte.

- Három napja nem láttam. Nem délután kellett volna érkezned?

- De, csak előbb vége lett a megbeszélésnek és nem volt kedvem még egy éjszakát ott tölteni. - mondta. Már meg sem lepődött, hogy barátnője nem tölti itthon az éjszakát. Lassan leült a nő elé, és sóhajtott egyet. - Sherlockot keresi?

- Kate Whitney. Már megint eltűnt Isaac, a fiam! Nem először fordult már elő, de tegnap este nem jött haza. - mondta a nő és felnézett a férfira. John összepréselte az ajkait és sóhajtott egyet.

- Drogos a gyerek, mi? - kérdezte unottan. Harry öccse vállára csapott, figyelmeztetés képpen, de John csak megforgatta a szemét. Nem fog tapintatoskodni, főleg, ha Sherlock sincs itt.

- A barátaival van megint azon a helyen. - A nő sóhajtott egyet és lehunyta a szemét. - Ott csinálják, tudja... A jó ég tudja, hogy mi van vele, kérem, segítsen!