Genius

Chapter 14

Sherlock kipattant a taxiból, nyomában John Watson és Daisy Hudson.

A detektív besétált egy zsákutcába és a mögötte loholókra nézett. A férfi felvonta a szemöldökét.

- Itt vagyunk? - kérdezte. A nő lassan levette nyakából a sálat és beljebb húzta őket, hogy a főútról ne lássanak semmit.

- Két utcával arrébb, de ez megteszi. - mondta. Johnhoz fordult és az arcára mutatott. - Üssön meg!

- Tessék? - kérdezte a férfi. Nevetve Hudsonre nézett. - Ha csak megszólal, mindig azt hallom, "vágjon pofán!", de ezt persze csak a sorok között.

- Jaj, John csak üssön meg! - Sherlock közelebb is lépett a férfihoz, de John hátrált. Esze ágában sem volt megütni a detektívet.

- Dehogyis! Nem fogok megütni egy nőt! - mondta. Sherlock megforgatta a szemét. Annyira egyszerű lenne, csak egy legyintésébe telne, és már tovább is léphetnének.

Más módhoz kellett folyamodnia, sóhajtott és behúzott egyet neki. John majdnem hátra esett a meglepetéstől, természetesen orrából vér csordult, és eltántorodott egy pillanatra.

Orrához emelte kezét és látta, hogy pár vércsepp csordul le ujjain. A detektívre pillantott, aki várakozva állt előtte, az ő ujjai is kicsit véresek lettek.

- Ez meg mire volt jó? - kérdezte, hangjában fájdalom vegyült az összezavarodással. Sherlock nem így tervezte a dolgokat.

- Az ember általában visszaüt! Maga erre sem képes? - Sherlock lehunyta a szemét és megdörzsölte arcát. Néha hasznavehetetlen volt számára, mikor felnézett, látta, hogy Hudson egy zsebkendőt ad neki.

Sherlock elmosolyodott és már majdnem megütötte a nőt is, mikor Hudson megfogta a csuklóját és magához rántotta. Gyomorszájba vágta, majd mikor a nő előre hajolt, a detektív orra Hudson térdével találkozott, és a nő hátraesett.

Daisy mosolyogva nézte, ahogy Sherlock egy nagyot sóhajt kiterülve a földön.

- Te akartad! - mondta. A detektív egy szarkasztikus mosolyt villantott a nő felé, és felült. John segített neki felállni, és Sherlock elindult a főutca felé. Szerencsére senki nem vette észre a verekedést, de a két vérző orrú és előttük a büszkén mosolygó Daisy felkeltett pár figyelmet.

Isaac Adler lakása tényleg két utcányira volt, hamarosan már be is csöngettek az egyszerű fehérfalú épületbe. Két csengetés után egy női hang beleszólalt a kaputelefonba.

- Tessék? - kérdezte. Hudson elmosolyodott és a többiekre emelte tekintetét.

- Jó napot! Ezek itt csúnyán összeverekedtek és szükségünk lenne egy kis segítségre. - magyarázta. Hallotta, hogy a nő aki beleszólt lassan beszívta és kifújta a levegőt, majd újra beleszólt.

- Persze, tudunk segíteni. - Hudson helyeselt, a nő pedig hamarosan tényleg kinyitotta az ajtót. Mivel John orrvérzése már elállt, ezért ameddig a nővel előkészültek a detektív kezelésére, Sherlock és Hudson leültek a nappaliban.

Nagyon egyszerű lakás volt, elegáns és szép. Daisy Hudson feszélyezve érezte magát ebben a környezetben, de csak ült a detektív vállára téve kezét. Lépéseket hallottak, az ajtó kinyílt és egy teljesen meztelen férfi lépett be a nappaliba.

Isaac Adler.

Hudson a szájára csapta kezét meglepetésében, Sherlock pedig csak magában nevetett, hiszen tudta, hogy csak neki akart imponálni. Nem nagyon sikerült. A férfi rámosolygott.