Genius

Chapter 36

Az uszoda ablakában egy sötét alak ült, átölelve felhúzott lábait, ahogyan a kertet figyelte. Csend volt és nyugalom, a ház ura elment otthonról és a lánya már bőven az igazak álmát aludta, de a detektív őrizte a házat.

Magába szívta a terem klóros illatát, és pont mikor hátradőlt volna, meglátta a nyíló ajtót. Leugrott az ablakból, cipője alig hallhatóan puffant a földön. Mikor a fekete szerkós férfi a táskájába akarta gyömöszölni Mr. Sandeford Tatcher szobrát, a detektív kinyitotta az uszoda ajtaját, és felkapcsolta a nappali lámpáját. A betörő megállt, és Sherlock nyugodtan odasétált hozzá.

- Mennyivel könnyebb lett volna egy szavazattal tiltakozni! - mondta szórakozottan. A betörő nem nagyon értékelte a viccet, fegyverét hátrafordulva a nőnek akarta szegezni, ha Sherlock nem lett volna gyorsabb és nem verte volna ki a kezéből.

A fekete szerkós hozzávágott egy széket, de a nő nem tágított. A betörő elkapta a karját, és tarkójára téve kezét, a detektív fejét háromszor beleverte a konyhapultba. Sherlock elrúgta magától a férfit és megpróbálta visszanyerni éles látását. Kicsit megszédült és orra is vérezni kezdett, de a betörő újra támadott. Elhajolt pár ütéstől, és mikor kihúzta a férfi alól lábát, és a betörő hátraesett, tett pár lépést hátrafelé.

- Ki maga? - kérdezte a férfi nagyokat lélegezve, majd felállt. A nő elmosolyodott és biccentett egyet.

- Sherlock Holmes. - mondta. A betörő lerántotta a fejéről a sí maszkot, és éles pillantással a detektív szemeibe nézett.

- Viszlát, Sherlock Holmes! - A férfi hátralökte Sherlockot, aki egyenesen átrepült az üvegfalon, ripityára törve a berendezést. A nő elvesztve egyensúlyát a medencébe zuhant, magával rántva a betörőt. A férfi maga alá nyomta a detektívet, abban reménykedve, hogy meg tudja fojtani, de Sherlock kitudott csúszni a kezei közül.

Sietve kiúszott a medence szélére és kilökte magát, persze a férfi nem engedte volna és megfogta a bokáját. A nő az arcába rúgott és a férfi táskájához rohant. Végre kivette a szobrot, és mikor a betörő mögé került, egyszerűen leütötte vele. A férfi elhasalt a földön, Sherlock pedig felsóhajtott.

- Itt a vége! Most pedig beszéljen a főnökéről, Moriartyról! - mondta. A betörő nyögve átfordult a hátára, hogy szembenézhessen a detektívvel.

- Nem tudom, miről beszél! - Fájdalmas hangjára a nő morgott egyet és közelebb lépett hozzá.

- Tudom, hogy ő az! Csak ő lehet! - Mikor a betörő nem mondott semmit, Sherlocknak elege lett, és inkább meg sem várta, hogy válaszoljon végre. Hátra dobva vizes tincseit, felemelte a Thatcher szobrot és elmosolyodott. - Jó! Akkor hagy mutassam be az Interpool legrejtélyesebb ügyét, a Borgia fekete gyöngyét! Nekik kemény dió... Nekem uncsi! - kiáltotta, majd egy nagy dobással a férfi lábaihoz hajította a szobrot, és az darabokra tört.

Büszkén lenézett a gipszmaradványokra, és azt hitte ott helyben összeesik. Az A.G.R.A. pendrive volt a szoborban. Sherlockkal megfordult a világ, ahogy leguggolt, hogy felvegye. Azt hitte John már a tűzbe dobta. Neki ezt mondta. És most mégis, a gipszszoborban ott volt Harry életének minden egyes mozzanata. Talán megint hazudott? - Hogy tehette? - motyogta magának, majd tehetetlenül felvette a földről. A férfi kezében már ott volt a fegyver és éppen azon volt, hogy fejbe lője a detektívet, de mikor hallotta mit motyog Sherlock, ő is meglepődött.

- Maga ismeri őt? Tudtam! Elárult engem, és mindannyiunkat! - mondta. A nő lassan felnézett és összevonta szemöldökét.

- Harryről beszélünk? Harry Rose Watsonról? - kérdezte. A férfi alig láthatóan bólintott, de Sherlock az arckifejezéséből is rájött, hogy ugyan arra gondolnak. A betörő lassan felállt és a detektív követte. A férfi kinyújtotta a kezét.