Genius

Chapter 43

A következő hétben Sherlocknak a kórházban kellett maradnia, majd kezelése még akkor sem maradt el, mikor hazaengedték. John, Molly, Lestrade, Alex, Mycroft és Mrs. Hudson felváltva vigyáztak rá, nehogy valami hülyeséget csináljon újra, és így történt, hogy Sherlock és Watson a Baker Streeten ültek egymással szemben, egy-egy gőzölgő teával a kezükben.

A kandallóban békésen ropogott a tűz, és a nő beleveszett a lángok heves játékába, miközben beszélt. Kék selyem köntösébe burkolózott, ameddig fel nem melegedett egy kicsit a lakás.

- Természetesen több B tervem is volt, a gond az, hogy nem emlékeztem rá. És arra persze nem gondoltam, hogy a lányával való találkozás csak hallucináció volt. - mondta. Ajkaihoz emelte a forró bögrét, és belekortyolt a teába. John szinte oda sem figyelt arra, amit mondott. Mióta a lakásban tartózkodott, csak Harryre tudott gondolni és az üzenetre, amit Sherlocknak hagyott. Szóval a detektív azért nyomta tele magát drogokkal, hogy észrevegye és foglalkozzon vele. Ezzel vette rá, hogy megmentse, ezzel nem csak őt, hanem magát is. Sherlock felemelte a tekintetét és kelletlenül elmosolyodott. - Az eset Faith Smithel még mindig zavarba ejt. Valósnak tűnt. Olyasmiket mondott, amiket máshonnan nem tudhattam.

- De soha nem is járt itt. - John összevonta a szemöldökét, mikor a nő elgondolkodva elvigyorodott.

- Érdekes, nem? Képzeld, John, korábban volt egy elképzelésem, hogyha valaki a világ összes adatsorát képes kezelni, az az ember szinte mindent előre meg tud jósolni! - magyarázta. A férfi hümmögött.

- Szóval megálmodtál egy nőt, aki mindent elmondott, amiről nem tudtál.

- Ez kíváncsivá tett!

- Azt mindjárt gondoltam. - John nevetve letette maga mellé a teáját és térdére támaszkodott. - Ezért is vigyázunk rád felváltva. - mondta. Sherlock elmosolyodott. Mintha nem találta volna ki. Lesütötte a szemét és a bögréje szélén kezdett dobolni.

Talán mondania kéne valamit. Egy szó sem jutott eszébe, egy mondat sem. A csönd már kezdett kínossá válni, mikor John előrébb csusszant és krákogott egyet.

- Figyelj Sherlock... Amit mondtam. Nem te ölted meg Harryt! Ő választotta a sorsát és ebbe senkinek nem volt beleszólása. Jogtalanul vádoltalak meg a halálával. - mondta. Hangja mintha mélyebbnek tűnt volna, tépelődése arcán tisztává vált Sherlock előtt. A nő leengedte a lábait a földre és letette a bögréjét.

- Megmentett és ezzel felértékelte az életem. Olyan érték ez, amit nem tudom, hogy kezeljek. - Egy nagyot sóhajtott. Azt kívánta bárcsak Harry még itt lenne és elmondaná neki, hogy kéne cselekednie. A torkán akadtak a szavak. Legszívesebben sírt volna, de nem akart gyengének tűnni. Nem törhetett össze még egyszer.

- Fogadjuk el így! - John lehajtotta a fejét. Igazából nem így akarta kihozni a beszélgetést. Ő csak szeretett volna bocsánatot kérni mindazért, amit tett.

- Te jól? - kérdezte a detektív félénken barátjára pillantva. A férfi keserűen elmosolyodott.

- Nem. Nem vagyok jól, dehogy vagyok! Soha nem is leszek. Van, ami van. És ami van, az szar! - mondta egyszerűen. Sherlock meglepődve nézte John kifejezését. A férfi sóhajtott és megdörzsölte a szemeit. - Ne haragudj rám! Kérlek, Sherlock könyörgöm, hogy ne haragudj rám!

- John...

- Nem, fogd be egy kicsit! - A férfi pár pillanatig csak társa szemeibe bámult, hogy biztosra vegye, nem vág bele a szavába. Mikor a nő keze felé nyúlt, hogy megfoghassa, Sherlock összerándult és összeszorította szemét. John ajkai elnyíltak egymástól. Ezt ő okozta magának. Mindenről ő tehet. Lassan, biztosan kezeibe zárta Sherlock jéghideg ujjait, figyelve, hogy ne ijessze meg. - Ez az egész az én hibám. Bármit mondtam neked, kérlek! Kérlek felejtsd el! Tudom, hogy nehéz kérés és nem érdemlem meg, hogy megbocsáss. Tisztában vagyok a tetteimmel, de basszus! Nem tudok nélküled élni! - mondta. Letérdelt a földre Sherlock elé, hogy végre a szemébe nézzen. Érezte, hogy szeméből kibukott egy könnycsepp, és összeszorította állkapcsát, hogy visszatartsa a többit. Sherlock is sírt. Alig látta a férfi arcát könnyein keresztül.