Genius

Chapter 38

Már négy órája ült ugyan úgy a fotelében, és meg sem mozdult. Mrs. Hudson kezdett aggódni, hogy Sherlock többet fel sem fog kelni a foteléből. Lábait felhúzta és egyik kezével átkarolta, a másikkal egy telefont tartott és körmét rágcsálta.

Szemei vörösek voltak, haja össze-vissza állt és mélyeket lélegzett. Néha szipogott és Mrs. Hudson még könnyeket is felfedezett az arcán, de Sherlock mintha valahol máshol lett volna. Mintha nem is lett volna a testében. Üres szemekkel bámult előre és csak ritkán pillogott.

Mrs. Husdon sóhajtva ellökte magát az ajtófélfától és a nőhöz sétált. Sherlock még arra sem reagált, mikor a házinéni lassan kihúzta a telefont a kezéből. Letette az asztalra, hozott egy plédet, és a detektív hátára terítette. A konyhában teát főzött, és miközben forrt a tea, felhívta az idősebbik Holmest valami tanácsért. Háromszor csörgette meg, de nem válaszolt a hívásokra.

Sherlock a tea illatára kicsit kirázódott a gondolataiból és végre felnézett. Mrs. Hudson a konyhában volt és csészéket mosogatott. Ahogy a detektív fel akart állni érezte, hogy egy pléd van rajta, és nincs a kezében a telefonja. Ahogy ránézett az időre eléggé meglepődött. Neki többnek tűnt az a négy óra. Felállva maga köré tekerte a plédet és besétált a konyhába. Leült az asztalhoz és elmerengve nézte, ahogy Mrs. Hudson teát készít.

Ahogy hátrafordult, majdnem leejtette mindkét csészét, mikor meglátta a nőt maga mögött. Reszketegen sóhajtva odaadta a teát Sherlocknak, majd leült mellé. A detektív csak bámulta a csészét és összevont szemöldökkel figyelte a halovány színű zöldteát.

- Sherlock! - Mrs. Hudson nyugtató hangjára a detektív megrebbent és lassan felnézett rá. A házinéni a vállára tette a kezét. - Mi a baj? - kérdezte. Mi a baj... Sherlock majdnem felnevetett a kérdésre. Mintha nem lenne teljesen egyértelmű, mintha senki sem tudná. Mindenki csak azt kérdezi, hogy mi a baj. Hogy miért ilyen, miért viselkedik úgy, ahogy. Letette a csészét, és gyengén az asztalra csapott.

- Miért kérdezi ezt mindenki? - kérdezte. Ajkai megremegtek és két jókora könnycsepp hullott alá a szeméből. Sherlock letörölte az asztalról és újra a házinénire nézett. - Nézze meg, hogy mi lett velem, Mrs. Hudson! Megtörtem! Én sosem törhetek meg, de nézzen csak rám! Egyáltalán nem vagyok jól. Az érzelmeim átvették az irányítást a testem felett és nem tudok különbséget tenni értelem és érzelem között! Maga szerint ez normális?

- A legjobb barátnője meghalt és a szerelme elhagyta. Persze, hogy normális Sherlock. Nem tapasztalt még ilyet és ez megijeszti. - mondta Mrs. Hudson. Sherlock a kezébe temette arcát. Igaza volt. Megijesztették az érzései, egyben olyan nyomott hangulat vette uralmába, amit nem tudott megmagyarázni magának. A házinéni gyengéden magához ölelte az uralmat elvesztve zokogó detektívet és kezét fel-le húzogatva hátán próbálta nyugtatni. - Ezzel nincsen semmi baj, drágám! Rendbe fog jönni, higgye el! - Sherlock elhúzta magát és gyilkos tekintetével nézett a nőre.

- Millió darabokban vagyok, és az egyetlen, aki ezt helyre tudná hozni tört össze a legjobban, Mrs. Hudson! - Hangja megremegett, és újabb könnyek folytak le az arcán. Mrs. Hudson sosem látta még ilyennek a detektívet, és kezdett aggódni, hogy tényleg helyre lehet-e hozni, ami összetört benne. Talán nem. De azért sajnálkozó tekintettel megdörzsölgette a nő kezét. Sherlock sóhajtott és lehunyta a szemét. - Nem tudom, hogy mehetnék ma el a temetésre!

- El kell mennie! Ott leszek magával! Még Mycroft is eljön, nem hagyhatja ki! A legjobb barátnője volt...

- Igen. Volt. Az volt. És már nem az. Miattam! - Sherlock ledobta magáról a plédet és felállt az asztaltól. Be akart zárkózni a fürdőszobába, de Mrs. Hudson nem engedte.