Genius

Chapter 29

- Hú, ez döbbenetes fordulat, milyen érdekes! - Kifejezései leolvadtak arcáról és Matt vállára támaszkodott. A férfi nyögött egyet és kétségbeesetten pillogott a detektívre.

- Engedd el! - mondta Sherlock. Morgan elmosolyodott.

- Hagyjuk a clishé jeleneteket, inkább térjünk a tárgyra. 1760, kitaláltad, mire gondoltam?

- Britannia és Poroszország. A poroszok részben németek. Vagyis csak egy metafora rám, és rád. Mi közöd van Németországhoz? - kérdezte a nő. Oliver végig bólogatott, majd felegyenesedett és megveregette Matt vállát.

- Követtelek. Mikor eljátszottad a halálod, nem hittem el és megtaláltalak. Én küldtem rád Németországban a titkosszolgálatot és Franciaországban a bandám egy részét. - Büszkén felnevetett és tekintetét Mycroftra vezette. - Ez már régen nem rólad szólt. Mycroft Holmes lett a középpontja a tervünknek, megszerezni az MI6 vezetőjét és aztán kiderült, hogy a Brit Kormány... De aztán beledugtad az orrod a tervembe.

- Nyilván csak álca volt a drogkereskedelem. - mondta a nő. Morgan hümmögött.

- Ezzel akartunk bejutni egy magasabb közösségbe. A hírnév leépít, felemészti az életed és már nem tudod kihez fordulj, maradnak a mindig hű szerek. És a nagy embereknek is szükségük van egy kis nyugalomra, nem de, Mr. Holmes? - kérdezte a férfi. Mycroft nem válaszolt. - Ahogy gondoltam.

- Azzal, hogy elkaptam a drogcsempészt, beleköptem a levesedbe. Ennyit megértettem. De mi közöd van Németországhoz? - A nő kezdte elveszteni türelmét, és ezt Oliver is megérezte.

- Németországban épültem be, kellett a pénz, az utcán éltem. Belekeveredtem egy maffiába, apámnak gondoltam a vezetőt. Adott pénzt, otthont, mindent ami kellett. Sosem érdekelt, miért nem mutatlak be a szüleimnek? - kérdezte. Sherlock orra megrándult. Feltűnt neki, de nem adott neki nagyobb hangsúlyt.

- A maffiavezér nem számolt vele, hogy pszichopata vagy, nem igaz?

- Eléggé meglepődött mikor átszúrtam a torkát. Nem számított rá. Akkor már Londonban éltünk, de a maffia fele Németországban dolgozott. És még mindig ott dolgozik. - magyarázta a férfi. Elmosolyodott a detektív arcát látva. - Mi az, nem erre számítottál? Azt hitted, kiderül, én irányítom Németország alvilágát? Csak egy metafora volt Sherlock. Elvárod a zsenialitást. Ismerős?

A nő felpillantott rá. Gondolhatta volna. Ismerte Moriartyt, most már megértette. Egy pillanatra sem engedte le a fegyverét. Egyre szorosabban fogta, tekintete Mattre esett.

- Engedd el! - mondta. Oliver sóhajtva megingatta fejét.

- Hihetetlen mennyi naivitás szorult beléd úgy is, hogy már majdnem megöltem a házinénid, a legjobb barátnőd és most a szeretőd. El sem tudod képzelni, min megy keresztül a kis Daisy!

Mycroft megmozdult, de Harry megfogta a csuklóját. Még egy lépést tesz, és nem lesz visszafordulás. Morgan végig nézett rajta és oldalra döntötte fejét. - Imádom a hangját, eszméletlen az ordítása!

- Elég lesz, Oliver, csak engedd el őt! - Sherlock közelebb lépett hozzá. Morgan elnevette magát.

- Mert mi lesz? Meghúzod a ravaszt? Tessék csak, alig várom! Eressz golyót belém, nyugodtan! - mondta. Kitárta karjait és a nő elé állt. A fegyver csöve a mellkasának nyomódott. Sherlock nagyot nyelt, de tartotta vele a szemkontaktust. A férfi még mindig mosolyogva az arcába hajolt. - Lőj le, Sherlock és sosem tudod meg hol van a kis barátod!

- Miért játszadozol velem?

- Mert imádom nézni a szorgos kis munkádat, ahogy egyik helyről a másikra rohangálsz és oda sem figyelsz másra! - mondta. Sherlock leengedte a fegyvert. Tényleg nem tudta lelőni, akkor minden veszne. A markában volt. - Nos hát, akkor ahogy mondtam! Üdvözöllek a játszma utolsó körében! Itt az ideje szórakozni, nem igaz?