Genius

Chapter 12 - part one

- Nagyon érdekes! Előbb egy cseh levél, aztán egy prágai legendából előugrott gyilkos. És ön, Miss Wenceslas! - Sherlock az asztalon ült, a felügyelő és ő kérdezték ki a Hickman Galéria tulajdonosát a Vermeer hamisítvány és a többi üggyel kapcsolatban.

A nő nem tűnt segítőkésznek, zihált, mintha maratont futott volna, és a detektív tisztán látta a pánikot az izgatottsága mellett. Sherlock hümmögve elmosolyodott. - Az egész ügyet körbe lengi a cseh atmoszféra. Oda vezethetnek a szálak? Mire számíthat a hölgy, Lestrade? - kérdezte. A férfi felemelte kezét és boldogan számolgatta ujjain a gyanúkat.

- Lássuk csak! Bűnszövetkezet, csalás, bűnpártolás legjobb esetben. Az öreg hölgy meggyilkolása, és a többi áldozat...

- Én ezekről semmit sem tudtam! - Miss Wenceslas olyan hirtelen vágott közbe, hogy még a detektívnek is a torkán akadt a szó. A nő halántékát dörzsölgette ujjaival, mély levegőt vett és a szék karfájára könyökölt. Határozottsága újabb meglepetéseket okozott. - Az egészről fogalmam sem volt, higgyenek nekem! Én csak a részemet akartam a 30 millió fontból! Találtam egy kis öreget Argentínában, zseniális, de tényleg! Tökéletes ecsetkezelés, megtévesztene bárkit.

- Gondolja? - kérdezte Sherlock. Miss Wenceslas megforgatta a szemét.

- Jó, akkor csak majdnem! Nem tudtam, hogy győzzem meg a világot arról, hogy a kép eredeti. Csak egy ötlet volt, egy szikra, amiből Ő lángot teremtett. - magyarázta a nő. A detektív felkapta a fejét.

Itt volt az alkalom, hogy megtudja az igazságot, érezte a csontjaiban, a szívében.

- Ki? - Kérdése a tulajdonost levegő nélkül hagyta. Megrázta a fejét.

- Azt nem tudom! - mondta. Lestrade megvető horkantására persze védekezni kezdett, de igazat mondott, Sherlock nem látott benne semmilyen hazugságot, az egész robbantó-ügyet végig a sejtelem és a rejtély kísérte.

Miss Wenceslas a karfára csapott és kitartott igazsága mellett. - Úgy van, ahogy mondom! Sokáig tartott, de még így is kapcsolatba kerültem az embereivel. Valódi kapcsolatom nem volt vele, csak üzenetek, suttogások.

Sherlock ajkai megremegtek egy pillanatra, a nő túlságosan figyelte ahhoz, hogy elmosolyodhasson. Pedig belül úgy sikítozott, mint egy kislány, végre beigazolódtak a feltételezései.

Végre szembe kerülhet a legnagyobb rajongójával.

Leugrott az asztalról és megigazította gallérját, szokása szerint újra felhúzta és mögé rejtőzködött.

- Ennek a titokzatos illetőnek talán neve is van? - kérdezte. Nem akart megint golyó lőtte sebekre lépkedni, ráadásul Lestrade nem engedte volna meg, de Miss Wenceslas nem nagyon akart beszélni.

A felügyelő megígérte neki, hogy a szobából nem jut ki az információ, így a nő vonakodva, de kinyögte a féltve őrzött nevet.

- Moriarty. - mondta.

Sherlock nem tudta megállni, elmosolyodott. A függöny végre felhúzták, a nagy titok lelepleződött. Biccentett a felügyelőnek és kilépett az irodából. Itt az ideje végre utána járni Andrew West ügyének...

---

John magában motyogva guggolt a helyszínen.

Sehol semmi. Egy vércsepp sem. Westy feje kiloccsant, Mycroft szavaival élve, de akkor hol van a vér? Az ellenőr szerint, aki kikísérte a helyszínre nem takarítottak semmit, vér nem volt.

Hogy került ide?

Sehol egy jegy, egy bérlet... A férfi felegyenesedett és körülnézett. Ha nem itt, hát máshol kell lennie vérnek. Éppen a síneket vizsgálta, mikor meglátta. Hogy nem jutott eszébe? A...