Két lány, akik érdeklődnek a koreai kultúra iránt, ezen belül is megdobogtatja szívüket egy konkrét banda. Amikor meghirdetésre kerül egy európai turné, képesek minden állomáson végig kísérni őket. Talán ez már több is, mint szimpla rajongás. A konc...
Amikor meghallottuk, hogy autogramosztás lesz egy bevásárlóközpontban, nem volt kérdéses, hogy elmenjünk-e. Nem mertünk azonban szemtől szembe találkozni a fiúkkal, ezért elhatároztuk, hogy álcázni fogjuk magunkat. Összekötöttem a hajamat, a pulóverem kapucniját fejemre húztam, és feltettem Sarah egy szemüvegét, amiben csak sima üveg volt. SoRa hasonlóan takarta el magát. Úgy rejtőzködtünk, mint az idolok.
Sokan voltak a rajongók, beálltunk a sorba. Direkt nem egymásután és nem is szóltunk egymáshoz, hogy ne hívjuk fel magunkra a figyelmet. Amikor Jimin-hez értem, reszkető kézzel toltam elé az albumot, és nem néztem rá, nem is szólaltam meg. Ő rám köszönt, de figyelmen kívül hagytam. A végére érve sietve távolodtam az asztaltól, a kapucni azonban leesett a fejemről. Visszanéztem és láttam, hogy Jimin engem néz. Sietve távoztam, majd kintről felhívtam SoRa-t.
- SoRa, merre vagy?
- Látlak, megyek oda! – és kinyomta a telefont.
- Jimin meglátott és felismert! – mondtam neki, ahogy mellémért.
- Olyan hülyék vagyunk .... egyáltalán miért szöktünk el? Itt lett volna az alkalom, hogy kicsit beszélhessünk velük.
- Te meg tudtál volna szólalni?
Még aznap este tovább utaztunk, mert másnap már Párizs volt a cél. Érzékeny búcsút vettünk Sarah-tól és megígértettük vele, még a nyáron találkozunk. Nem mondtuk el neki nagy tervünket, meglepetésnek szántuk. A repülőtéren hatalmas tömeg ácsorgott, és csak egyre tudtunk gondolni.
- Egy gépen utazunk a BTS-sel?! – kérdeztük egyszerre. Ilyen szerencsénk nem lehet, de nem tudtuk mással magyarázni a rengeteg fiatal lányt, akik mobiljukat szorongatták kezükben. Biztos a fiúkat várták és fotókat akartak készíteni róluk. Feladtuk csomagjainkat, még utoljára összeölelkeztünk, majd heves integetések közepette mentünk a vámvizsgálatra.
Este nyolc óra volt mire bejutottunk a tranzitváróba. Rengetegen voltak itt is, nem találtunk ülőhelyet, így hátunkat megtámasztva a földre ültünk. Kis ideig nézelődtünk, majd nagy sikoltozást hallottunk kintről. Ezek szerint megjöttek. Negyedóra múltán biztonsági emberek kíséretében beléptek a tranzitba a fiúk, sapkában, kapucnival a fejükön, szájmaszkkal, sötétített üvegű szemüvegben. Sajnáltuk őket, nincs egy nyugodt pillanatuk sem, állandóan bujkálniuk kell a rajongók elől. Láttunk felvételeket milyen erőszakosan tudják zaklatni őket.
- HaNa, gondoltad volna, hogy ők is ezzel a géppel jönnek?
- Nem, de most azért örülök neki – és szememmel folyamatosan Jimin-t követtem. Ők sem tudtak leülni, fejüket lehajtva kis csoportban ácsorogtak a menedzserükkel. Itt is felismerték őket, folyamatosan kattintgatták a mobilokat, rengeteg képet készítettek róluk. Titokban persze mi is lefotóztuk őket. NamJoon és YoonGi zenét hallgatott, Jin mosolyogva nézelődött, míg HoSeok és a maknae line egymást szórakoztatta.
Háromnegyed óra volt a gép indulásáig, mikor kiírták, hogy melyik kapuhoz kell mennünk. Feltápászkodtunk és elindultunk, a fiúk még nem mozdultak. Ezek szerint majdnem előttük fogunk elmenni? Ahogy közeledtünk, Tae körbenézett és megakadt a szeme rajtunk.
- SoRa, végünk van, Taehyung észrevett bennünket – mondtam.
- Basszus ott megyünk el mellettük, már most reszketek. Össze fognak akadni a lábaim.
Tae azonnal meglökte Jimin vállát és mondott neki valamit. Valószínűleg felhívta ránk a figyelmet, mert Jimin azonnal megfordult és találkozott a tekintetünk. Teljesen ledöbbent, de HoSeok is, akinek szintén szólt a fiú. Igyekeztünk normálisan viselkedni, mondhatom eléggé nehezünkre esett. Mosolyogva mentünk el mellettük és tekintetemet Jimin-re vetettem. Még mindig döbbenten nézett bennünket, végül résnyire húzódó szemmel húzta mosolyra száját. Míg a kapunyitásra várakoztunk láttuk, hogy ők a másik sorba álltak be, így nyugodtan tudtuk figyelni őket. Kapunyitás után a hátsó lépcső felé vettük az irányt, ők az elsőn szálltak fel. A gép belsejébe érve meglepve láttuk, hogy alig hét sor választja el egymástól ülőhelyeinket.
A gép egy kicsit késett, tíz óra jócskán elmúlt mikor felszállt. Mire elértük az utazási magasságot, el is álmosodtunk. Majdnem lecsuktam a szemem, mikor Jimin-t láttam hátrafelé jönni, valószínűleg a mosdóba. Pedig a másik jóval közelebb volt hozzájuk. Mellénk érve halkan ránk köszönt.
- Hello! – és ment tovább. SoRa-val egymásra néztünk, én elpirultam, de majd kiugrottam a bőrömből. Most komolyan köszönt nekünk?
- Annyeong! – köszöntünk vissza, mire egy pillanatra megállt. Bizonyára meglepődött, hogy koreaiul válaszoltunk, de ment tovább. Még láttuk mikor visszafelé elhaladt mellettünk, aztán egy kis alvás mellett döntöttünk. Betettük a fülest, elindítottuk a zenelejátszót a telefonon és nemsokára már vígan aludtunk. Arra ébredtem, hogy SoRa óvatosan simogatja arcomat.
- Ébresztő, HaNa, mindjárt leszállunk – s én nagyot ásítva nyitottam ki szemeim.
Ha még álmos lettem volna, a repülőből való kiszállás feledtette velem, mert eléggé hűvös levegő csapott meg. Megborzongtam és mérgelődtem, mert csak egy vékony trikó volt rajtam és fáztam, nem gondoltam rá, hogy majdnem éjfél lesz mire Párizsba érünk. Felvettem a hátizsákom és két karomat összefontam magam előtt, míg vártuk a buszt, ami beszállít bennünket a terminál épületébe. Egyszer csak valami a vállamra került, s én meglepetten néztem fel. Jimin állt mellettem és egy pulóvert terített fázó testemre. Döbbenten néztem a fiúra, de csak rám villantotta csábos mosolyát és már távozott is.
- Gomawo – csak ennyit tudtam kinyögni.
- HaNa, tényleg idehozta neked a pulóverét? – SoRa nem tért magához, de én sem. Belebújtam a sötétkék pulóverbe és máris jobban éreztem magam. Jimin parfümje még érződött rajta s én nagyot szippantottam az illatából. Körbenéztem és kerestem a fiúkat, merre állnak, de értük megérkezett a kis busz és beszálltak. Hamarosan a mi buszunk is begördült, és rövid út után a terminálba értünk. Bent kicsit barátságosabb volt az idő. A bőröndjeinket leemelve a szállítószalagról még visszanéztem, hogy látom-e valahol a fiúkat, de eltűntek a tömegben.
- SoRa, HaNa! – kiáltotta valaki a nevünket, mire a hang irányába fordulva a két kezével integető Solange-ot ismertük fel. Solange SoRa anyjának a barátnője már vagy tíz éve, természetes volt, hogy nála szállunk meg – Hogy utaztatok lányok? – érdeklődött angolul érdekes francia akcentussal, miután megöleltük egymást.
- Jól, csak fáradtak vagyunk – válaszolt SoRa.
- Nemsokára otthon leszünk és már bújhattok is az ágyba.
Bátortalan próbálkozások a megismerkedés útján, hamarosan lesz ez bizony több is :)
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
