18

280 27 13
                                    

- Csak egy kicsit, csak öt percet kérek még. Ki tudja mikor lesz megint ilyen – s én visszabújtam ölelő karjai közé – HaNa, beszélnünk kell.

- Miről?

- Rólunk. Kettőnkről – s én meglepetten néztem rá – Én nem vicceltem tegnap este, komolyan gondoltam, amit mondtam. Kedvellek, és nem akarom, hogy ami közöttünk elkezdődött, itt Európában a turnéval véget érjen. Ki fogok találni valamit, de egyelőre fogalmam sincs, hogyan legyen tovább.

Lelkiismeret furdalásom volt, hogy nem mondtam neki semmit a további terveinkről. Nem mondom, meglepett és iszonyatosan jól esett amit mondott, hogy nem ér véget a kis kalandunk, sőt, ez nem kaland részéről. El kell mondanunk nekik, de előbb tudnom kell, HoSeok hogy érez. Beszélnem kell SoRa-val és reggeli közben elmondhatjuk.

- Most már tényleg megyek reggelit készíteni – apró kis csókot adtam szájára és a fürdőszobába indultam.

A konyhában már Éva készítette a reggelit, csak teríteni kellett. SoRa álmosan kóválygott.

- Gyere, idd meg a kávét, és gyorsan beszéljünk.

- Lassan nem lehetne? Még félig alszom.

- SoRa, nem kíváncsiskodni akarok, de mi a helyzet?

- Hogy érted?

- Hogy értem, ezt csak egyféleképpen lehet érteni. HoSeok mondott valamit?

- Konkrétan mire vagy kíváncsi? – és felcsillant a szeme.

- Ezek szerint igen. Tehát?

- Azt mondta, hogy nem egy éjszakára tervez velem. Ő ..... kedvel engem – súgta felém. - Ezt akartad hallani?

- Igen.

- És Jimin? Mondd, hogy igen, ő is!

- Elmondta, hogy ki fog találni valamit, hogyan legyen tovább. Nem akarja, hogy a turné végével itt Európában befejeződjön közöttünk minden. SoRa, meg kell mondanunk nekik, most.

- Igen, akkor nem fognak annyit ezen rágódni, mert épkézláb ötletük úgysem lenne.

- Szóval akkor még nem tudják, hogy mi lesz szeptembertől? – fordult felénk Éva csodálkozva.

- Nem mondtuk el nekik, nem akartuk, hogy azt higgyék, rájuk erőszakoljuk magunkat.

- De ez már egy éve eldőlt!

- Akkor is. Most elmondjuk nekik.

- Mit mondotok el? – kérdezte váratlanul Jimin HoSeok-kal az oldalán.

- Fiúk, üljetek le. Mondanunk kell valamit – láttam, hogy gondolkodóba estek, vajon mit fognak hallani – Ne nézzetek ilyen rémülten, nincs semmi baj – nevettem rájuk – Kértek kávét?

- Igen – válaszolták egyszerre.

Leültünk velük szemben az asztalhoz és ők kíváncsian néztek ránk.

- Van valami, amiről nem tudtok.

- HaNa, ne csigázz, mondd már! – szólt Jimin türelmetlenül.

- Azt tudjátok, hogy tavaly érettségiztünk mindketten – bólogattak – Felvételiztünk az egyetemre és halasztottunk egy évet, hogy dolgozhassunk. Akartunk egy kis költőpénzt, egy kis albérletre valót keresni, de ezzel a turnéval keresztülhúztátok a számításainkat – nevettem rájuk – A keresetünk nagy részét az utazásra költöttük. Tehát a helyzet az, hogy szeptembertől egyetemre fogunk járni mindketten – aljas dolog volt tőlem, de még mindig feszítettem a húrt. Jimin nehezen szólalt meg.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy három évig egyetemre jártok? – és lemondóan nézett rám, HoSeok is elszomorodott.

- Lányok, mondjátok már meg! – szólt közbe Éva – Ne csináljátok ezt velük, nem ezt érdemlik! – A két fiú egyre jobban nem értett semmit, megkegyelmeztem hát nekik.

- Fiúk, a helyzet az, hogy az egyetem ... Seoul-ban van.

- Mi?! Oda fogtok járni? Jöttök Koreába? – a két fiú teljes extázisban volt, egymás szavába vágva kérdeztek. Jimin felugrott és karjaiba kapott.

- HaNa, tényleg Koreába költöztök? Tényleg ott fogtok egyetemre járni? Ugye nem viccelsz?

- Tényleg. A Hankook University üzleti menedzsment-vendéglátás szakára járunk szep .... – nem tudtam befejezni, mert csókkal zárta le számat. Annyit még láttam, hogy Éva sejtelmesen mosolyog, mintha azt mondta volna, tudtam én ezt.

- SoRa, ezt mégis mikor akartátok közölni velünk? – kérdezte HoSeok, miközben térdére ültette a lányt és átkarolta.

- Ha .... ha a dolgok nem így alakultak volna, nem mondtuk volna meg.

- Miért? Hogy alakultak a dolgok? – évődött vele HoSeok.

- Hát .... izé .... tudod – és a fülébe súgott valamit, mire a fiú nagy puszit adott arcára.

- Tudom. De azért most még haragszom egy kicsit – és karba tett kezekkel édesen duzzogott.

- Akkor most már azt is elárulhatnátok, hogy miért használtok koreai nevet. Van ennek köze az egyetemhez? – érdeklődött Jimin.

- Van bizony. De az egész akkor kezdődött, amikor megismerkedtünk a kpoppal. A középiskolában elég jól kiközösítettek bennünket, még a legközelebbi barátaink sem értették mi ez a nagy rajongás – mesélte SoRa.

- Aztán a zene után a filmeket is megszerettük, közben rengeteget olvastunk az országról, Éva is csak azt hajtogatta, milyen gyönyörű Korea, és úgy az egész beszippantott bennünket – folytattam a magyarázatot. – Szerettünk volna kiutazni, de egyedül nem engedtek el a szüleink.

- Erre utánanéztünk, hogy is juthatnánk el oda, és keresgéltünk az egyetemek között. Mikor megtaláltuk a nekünk kedvezőt, megkezdődött a szervezkedés.

- Mint a turné idejére a repülőjegyek, szállások intézése?

- Igen. De szállásunk még nincs. Aztán megkaptuk az értesítést, hogy mindketten ösztöndíjasok lettünk, köszönhetően a kiváló eredményeinknek. A nevünket már rég kitaláltuk, és úgy döntöttünk, ha kijutunk, ezt a nevet fogjuk felvenni.

- És akkor eláruljátok a rendes neveteket is?

- Az enyém Timi – mutattam magamra.

- Én pedig Andi vagyok.

- Akkor most már reggelizhetnénk, nem? – kérdezte Éva.


Ezek szerint a srácoknak nem kell tovább törni a fejüket, mert a lányok ősztől Koreában lesznek. Szépen eltitkolták, ugye?

 Szépen eltitkolták, ugye?

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Széjjeltépett szerelemWhere stories live. Discover now