Két lány, akik érdeklődnek a koreai kultúra iránt, ezen belül is megdobogtatja szívüket egy konkrét banda. Amikor meghirdetésre kerül egy európai turné, képesek minden állomáson végig kísérni őket. Talán ez már több is, mint szimpla rajongás. A konc...
- Csak egy kicsit, csak öt percet kérek még. Ki tudja mikor lesz megint ilyen – s én visszabújtam ölelő karjai közé – HaNa, beszélnünk kell.
- Miről?
- Rólunk. Kettőnkről – s én meglepetten néztem rá – Én nem vicceltem tegnap este, komolyan gondoltam, amit mondtam. Kedvellek, és nem akarom, hogy ami közöttünk elkezdődött, itt Európában a turnéval véget érjen. Ki fogok találni valamit, de egyelőre fogalmam sincs, hogyan legyen tovább.
Lelkiismeret furdalásom volt, hogy nem mondtam neki semmit a további terveinkről. Nem mondom, meglepett és iszonyatosan jól esett amit mondott, hogy nem ér véget a kis kalandunk, sőt, ez nem kaland részéről. El kell mondanunk nekik, de előbb tudnom kell, HoSeok hogy érez. Beszélnem kell SoRa-val és reggeli közben elmondhatjuk.
- Most már tényleg megyek reggelit készíteni – apró kis csókot adtam szájára és a fürdőszobába indultam.
A konyhában már Éva készítette a reggelit, csak teríteni kellett. SoRa álmosan kóválygott.
- Gyere, idd meg a kávét, és gyorsan beszéljünk.
- Lassan nem lehetne? Még félig alszom.
- SoRa, nem kíváncsiskodni akarok, de mi a helyzet?
- Hogy érted?
- Hogy értem, ezt csak egyféleképpen lehet érteni. HoSeok mondott valamit?
- Konkrétan mire vagy kíváncsi? – és felcsillant a szeme.
- Ezek szerint igen. Tehát?
- Azt mondta, hogy nem egy éjszakára tervez velem. Ő ..... kedvel engem – súgta felém. - Ezt akartad hallani?
- Igen.
- És Jimin? Mondd, hogy igen, ő is!
- Elmondta, hogy ki fog találni valamit, hogyan legyen tovább. Nem akarja, hogy a turné végével itt Európában befejeződjön közöttünk minden. SoRa, meg kell mondanunk nekik, most.
- Igen, akkor nem fognak annyit ezen rágódni, mert épkézláb ötletük úgysem lenne.
- Szóval akkor még nem tudják, hogy mi lesz szeptembertől? – fordult felénk Éva csodálkozva.
- Nem mondtuk el nekik, nem akartuk, hogy azt higgyék, rájuk erőszakoljuk magunkat.
- De ez már egy éve eldőlt!
- Akkor is. Most elmondjuk nekik.
- Mit mondotok el? – kérdezte váratlanul Jimin HoSeok-kal az oldalán.
- Fiúk, üljetek le. Mondanunk kell valamit – láttam, hogy gondolkodóba estek, vajon mit fognak hallani – Ne nézzetek ilyen rémülten, nincs semmi baj – nevettem rájuk – Kértek kávét?
- Igen – válaszolták egyszerre.
Leültünk velük szemben az asztalhoz és ők kíváncsian néztek ránk.
- Van valami, amiről nem tudtok.
- HaNa, ne csigázz, mondd már! – szólt Jimin türelmetlenül.
- Azt tudjátok, hogy tavaly érettségiztünk mindketten – bólogattak – Felvételiztünk az egyetemre és halasztottunk egy évet, hogy dolgozhassunk. Akartunk egy kis költőpénzt, egy kis albérletre valót keresni, de ezzel a turnéval keresztülhúztátok a számításainkat – nevettem rájuk – A keresetünk nagy részét az utazásra költöttük. Tehát a helyzet az, hogy szeptembertől egyetemre fogunk járni mindketten – aljas dolog volt tőlem, de még mindig feszítettem a húrt. Jimin nehezen szólalt meg.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy három évig egyetemre jártok? – és lemondóan nézett rám, HoSeok is elszomorodott.
- Lányok, mondjátok már meg! – szólt közbe Éva – Ne csináljátok ezt velük, nem ezt érdemlik! – A két fiú egyre jobban nem értett semmit, megkegyelmeztem hát nekik.
- Fiúk, a helyzet az, hogy az egyetem ... Seoul-ban van.
- Mi?! Oda fogtok járni? Jöttök Koreába? – a két fiú teljes extázisban volt, egymás szavába vágva kérdeztek. Jimin felugrott és karjaiba kapott.
- HaNa, tényleg Koreába költöztök? Tényleg ott fogtok egyetemre járni? Ugye nem viccelsz?
- Tényleg. A Hankook University üzleti menedzsment-vendéglátás szakára járunk szep .... – nem tudtam befejezni, mert csókkal zárta le számat. Annyit még láttam, hogy Éva sejtelmesen mosolyog, mintha azt mondta volna, tudtam én ezt.
- SoRa, ezt mégis mikor akartátok közölni velünk? – kérdezte HoSeok, miközben térdére ültette a lányt és átkarolta.
- Ha .... ha a dolgok nem így alakultak volna, nem mondtuk volna meg.
- Miért? Hogy alakultak a dolgok? – évődött vele HoSeok.
- Hát .... izé .... tudod – és a fülébe súgott valamit, mire a fiú nagy puszit adott arcára.
- Tudom. De azért most még haragszom egy kicsit – és karba tett kezekkel édesen duzzogott.
- Akkor most már azt is elárulhatnátok, hogy miért használtok koreai nevet. Van ennek köze az egyetemhez? – érdeklődött Jimin.
- Van bizony. De az egész akkor kezdődött, amikor megismerkedtünk a kpoppal. A középiskolában elég jól kiközösítettek bennünket, még a legközelebbi barátaink sem értették mi ez a nagy rajongás – mesélte SoRa.
- Aztán a zene után a filmeket is megszerettük, közben rengeteget olvastunk az országról, Éva is csak azt hajtogatta, milyen gyönyörű Korea, és úgy az egész beszippantott bennünket – folytattam a magyarázatot. – Szerettünk volna kiutazni, de egyedül nem engedtek el a szüleink.
- Erre utánanéztünk, hogy is juthatnánk el oda, és keresgéltünk az egyetemek között. Mikor megtaláltuk a nekünk kedvezőt, megkezdődött a szervezkedés.
- Mint a turné idejére a repülőjegyek, szállások intézése?
- Igen. De szállásunk még nincs. Aztán megkaptuk az értesítést, hogy mindketten ösztöndíjasok lettünk, köszönhetően a kiváló eredményeinknek. A nevünket már rég kitaláltuk, és úgy döntöttünk, ha kijutunk, ezt a nevet fogjuk felvenni.
- És akkor eláruljátok a rendes neveteket is?
- Az enyém Timi – mutattam magamra.
- Én pedig Andi vagyok.
- Akkor most már reggelizhetnénk, nem? – kérdezte Éva.
Ezek szerint a srácoknak nem kell tovább törni a fejüket, mert a lányok ősztől Koreában lesznek. Szépen eltitkolták, ugye?
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
