Két lány, akik érdeklődnek a koreai kultúra iránt, ezen belül is megdobogtatja szívüket egy konkrét banda. Amikor meghirdetésre kerül egy európai turné, képesek minden állomáson végig kísérni őket. Talán ez már több is, mint szimpla rajongás. A konc...
Míg a taxi a kórház felé vitt, volt időm gondolkodni. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy MiHinek hittem és nem a szerelmemnek? Ellöktem magamtól, mert sokszor úgy éreztem megfulladok a szerelmében. De miért volt ez baj? Hiszen én is szerelmes voltam. Ez a ribanc nagyon ügyesen behálózott mindannyiunkat. Igaza volt HaNa-nak, ő látta rajta az első pillanatban, hogy rosszban sántikál. Neki már akkor sem volt szimpatikus, és én nem hittem neki. Visszaemlékezve rá kellett jönnöm, hogy szinte minden alkalommal megvédtem MiHit, és csak képzelgésnek tartottam HaNa megjegyzéseit. Hallgatnom kellett volna rá.
Hirtelen görcsbe rándult gyomrom és már a hányinger kerülgetett. Az autó megállt, és én képtelen voltam kiszállni. Aljas módon viselkedtem HaNa-val, aki miattam fekszik odabenn valamelyik szobában, miattam szenvedte el azokat a sérüléseket. Pedig akkor már nem voltunk együtt .... Tulajdonképpen nem mondta ki egyikünk sem, hogy szakítottunk, mégis az ármánykodás ide vezetett. Mindketten azt hittük a másikról, hogy megcsalta őt. Nem, nem tudok a szemébe nézni és azt mondani, bocsásson meg nekem .... Túl sok fájdalmat okoztam neki.
- Kérem, vigyen vissza! – szóltam a sofőrnek, aki csodálkozva nézett rám, majd fejét csóválva újra elindult.
Alig vártam, hogy visszaérjek a dormba, a taxit is futtában fizettem ki. A sofőr még utánam kiáltott, hogy várjam meg a visszajárót, de úgy éreztem még a reggeli is visszakívánkozik belőlem. Épp időben értem a WC-re, hogy megszabaduljak a feleslegtől.
- Jól vagy? – hallottam HoSeok aggódó hangját.
- Most már talán igen.
- Voltál a kórházban? – kérdezte, és úgy éreztem, újra liftezik a gyomrom. Mi történik velem? Ez mind a lelkiismeretem bosszúja?
- Nem .... nem tudtam bemenni. Képtelen voltam szembenézni vele azok után, ahogy bántam vele. Gyáva voltam ....
A szobatársam szó nélkül kifordult a fürdőszobából, magamra hagyva felkavart gondolataimmal.
Többször elhatároztam, hogy bemegyek HaNa-hoz. Mikor azonban a kórház elé értem, újra elfogott a hányinger, a gyomrom egy hatalmas görcs volt. Sosem mentem be, és ezért dühös voltam magamra. Napok, hetek teltek el úgy, hogy már enni sem tudtam rendesen, mert folyamatosan fájt a gyomrom és hányingerrel küszködtem. Ez a teljesítményemre is kihatott, a próbákon rengeteget rontottam, lassan már NamJoon és Jin is jobban tudta a koreót, mint én. Ez csak még jobban aláásta amúgy is a béka alatt levő önbecsülésem. Undorodtam magamtól azért, ahogy viselkedtem HaNa-val, és azért, hogy gyávaságom minden látogatási próbálkozásomat meghiúsította.
A gyomorfájás lassan állandósult nálam, már a koncerteket is csak erős fájdalomcsillapítóval tudtam végigcsinálni. Ezért is gyűlöltem magam, mert félő volt, hogy függővé fogok válni. Beszélnem kell valakivel, mert tudtam, hogy iszonyatos sebességgel tartok a gödör aljára, ahonnét nem biztos, hogy egyedül ki tudok mászni.
HoSeok. Csak ő tud nekem segíteni, hiszen ő tud mindenről.
- HaNa –
A rehabilitációs intézet Seoul észak-nyugati szélén, Samcheong-dongban található a hegyoldalban, körülötte hatalmas parkkal, erdővel. Már ez szemet gyönyörködtető, gyógyírként hat testre-lélekre egyaránt. Kétágyas szobába kerültem, ahol a szobatársam három évvel idősebb tőlem. Őt is autóbaleset érte félévvel ezelőtt, melynek következtében bal lába részlegesen lebénult. Két hónapja van itt, és már elég jól tudja mozgatni a lábát, bár terhelni még nem lehet, így önállóan sem tud járni.
A kezdeti időszak egyszerű tornát tartalmazott, masszírozást, mindennapos úszást, majd jöhetett az erősítő edzés. Volt, hogy fájt, és ilyenkor mindig Jimin jutott eszembe, vajon eszik rendesen, alszik eleget, egészséges, és .... boldog ....?
Három hét után dr. Sung, a kezelőorvosom nagyszerű hírrel állított be a szobámba.
- Kedves HaNa, van egy nagyon jó hírem a számodra. Megkezdhetjük a plasztikai műtétedet.
- De hogy .... hiszen nekem erre nincs ....
- HaNa .... van egy alapítvány, ahová elküldtük az összes leletedet elbírálásra, és ők úgy határoztak, hogy támogatják a helyreállítást. Neked nem kerül semmibe sem.
- Mégis hogyan .... – nem tudtam tovább mondani, mert torkom elszorult, és hullani kezdtek könnyeim. – Köszönöm doktor úr .... örökké hálás leszek önnek és az alapítványnak. Köszönöm!
- Holnap megejtjük a kivizsgálást, laborvizsgálatok lesznek, és ha minden jól megy, a jövő héten megkezdjük. Fel a fejjel, HaNa!
Most itt vagyok a műtőben, és várom az aneszteziológust. Bár dr. Sung elmondása szerint ezt a lézeres kezelést helyi érzéstelenítésben végzik, nem akartam hallani amit beszélnek, és nem akartam közben arra gondolni, vajon sikerül-e. Ezért kértem az altatást.
- Minden rendben, HaNa? Felkészültél? – kérdezte mosolyogva dr. Sung.
- Igen, kezdhetjük – válaszoltam, és aztán már csak az aneszteziológus bátorító hangját hallottam, hogy gondoljak valami szépre, hogy arról álmodjam. Egyetlen valamire tudtam gondolni .... Jimin ....
Jimin bajban van. Vajon képes lesz valaha találkozni HaNa-val? A lány viszont szerencsés, hogy mégis támogatja a műtétet ... egy alapítvány ... ?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
