Széjjeltépett szerelem

32

Másnap reggel úgy ébredtem, mint akit agyonvertek. Hát, sokat nem tévedtem. Kivánszorogtam a fürdőszobába, és a tükörbe nézve elszörnyedtem. Hogy mutatkozzak így emberek között? És SoRa? Előtte nem tudom eltitkolni, de mit mondok, mi történt? Hajamat leengedve hagytam, próbáltam a sérült arcom takarásban tartani, így mentem ki a konyhába.

- Jó reggelt, hétalvó! Készítettem szendvicset neked is, és a kávé is ké ..... – fordult meg és elakadt szava. – Mi történt veled? Jól vagy?

- Csak .... csak megszédültem a tus alatt, és a csap útban volt – válaszoltam kényszeredetten.

- HaNa .... – ült le szemben velem – tudom, hogy nem a csappal találkoztál. Az utóbbi időben nincs minden rendben veled. Látom, ahogy viselkedsz, és most ez is .... Jiminnel van valami gond?

- Azt hiszed, ő bántott? – kaptam fel fejem – Hisz hetek óta nem találkoztunk, de már nem is érdekes.

- Ezt hogy érted?

- Szakítottunk – hajtottam le fejem még jobban, és keserves sírás fogott el. SoRa átölelt és hátam simogatta.

- HaNa .... mi történt veletek?

- Nem akarok róla beszélni ....

- Ha bármire szükséged van, ha el akarod mondani, vagy ha csak sírni akarsz egyet a vállamon .... tudod, hogy mindig itt vagyok.

- Tudom, és köszönöm. De ezt most .... magamnak kell megoldanom.

- Beszéljek HoSeokkal?

- Nem! – kiáltottam rémülten, nem akartam még őt is belekeverni. – Kérlek .... senkinek ne említsd.

- Te tudod.

Aznap kihagytam az egyetemet és felhívtam a boltot is, hogy lebetegedtem. Mikor magamra maradtam, visszabújtam az ágyba és ismételten a megváltó álomba sírtam magam.

Napok, hetek teltek el. A fájdalom nem múlt, és a magány egyre jobban magával rántott a depresszióba. Eleinte állandóan sírtam, erre felírattam az orvossal egy nyugtatót, hogy ne legyen a szemem vörös és bedagadt a rengeteg sírástól. A gyógyszer segített közömbössé válnom, és hogy aludni is tudjak, emeltem az adagon. Már napi három szemnél tartottam.

- HaNa .... hadd segítsek .... – könyörgött SoRa. – Mondd el mi történt!

- Nem lehet, és kérlek ne kérdezz többet .... – válaszoltam kábán, majd szobámba indultam. Hirtelen megszédültem, és megkapaszkodtam a szék támlájában.

- Rosszul vagy? – jött barátnőm segíteni. – HaNa, orvosra van szükséged.

- Nincs semmi bajom .... nem vagyok beteg.

- Tudom, hogy gyógyszert szedsz, de ez nem segít.

- De, segít. Segít elviselni a fájdalmat.

- Nem csinálhatod ezt tovább, a jegyeid is romlottak. Hogy fogsz levizsgázni?

- Már az sem érdekel.

- Nem hagyhatom, hogy tönkre tedd magad! Térj már észhez! – kiabált és megrángatott.

- Nekem már teljesen mindegy – levettem kezeit vállamról és magára hagytam.

- Jimin –

A fotó, amit MiHi mutatott, teljesen összezavart. Soha nem gondoltam volna, hogy épp ő lesz aki félrelép majd. Boldog volt .... talán boldogabb, mint velem.

Amikor az európai turnén megismerkedtünk, még csak kedveltem. A nyarat végig dolgoztuk, és én számoltam a napokat, amikor újra találkozhatunk. Másoknál a távolság és az idő elmulasztja az érzéseket, nálam fordítva történt. Alig vártam, hogy Koreába érjenek. Akkor épp Japánban voltunk, három nap múlva érkeztünk haza, de első utam hozzá vezetett. Hiányzott, és addigra az érzéseim is megváltoztak. Szerelmes lettem.

Amikor csak tehettem, elmentem hozzá, és egy hétvégi kirándulás alkalmával Jin szüleinek nyaralójában enyém lett. Én voltam az első férfi az életében. Félt, és én nagyon vigyáztam rá. Boldog voltam.

Aztán .... valami megváltozott. Éjszakába nyúltak a gyakorlásaink, az évvégi díjátadókra próbáltunk, és ritkán találkoztunk. Leginkább üzeneteken keresztül tartottuk a kapcsolatot. Én sűrűn maradtam a gyakorlóteremben, sosem voltam megelégedve a teljesítményemmel.

Ekkor ismét megjelentek az utálkozók, és természetesen megint engem találtak meg. Hogy sokat hibázok, hogy mindig elesek a színpadon, hogy elcsúszik a hangom, és az örök téma, hogy kövér vagyok.

Újra elkezdtem diétázni, volt, hogy egész nap csak ásványvizet és kávét ittam. A többiek előtt igyekeztem titkolni, de HoSeok biztos tudta. Persze a közös étkezések alkalmával muszáj volt valamit magamhoz vennem, de csak turkáltam a tányérban.

HaNa-val alig találkoztam. Hogy hiányzott-e? Magam sem tudnám megmondani. Néha úgy éreztem, megfulladok a szeretetétől, máskor meg én voltam az, aki szeretetre vágyott. Egy érzelmi hullámvasúton ültem, és nem tudtam eldönteni, mi a jó, a negatív kommentek pedig cseppet sem segítettek ezen az állapotomon. HoSeok amikor csak tehette, mindig elment a barátnőjéhez, és csak fejét csóválta, mikor nem tartottam vele. A barátnőm helyett a gyakorlótermet választottam. Magam sem tudtam, mit akarok. Egyre inkább úgy éreztem, nem csinálhatom ezt HaNa-val, tőlem sokkal jobbat érdemel. Én nem tudom már megadni azt a törődést, azt a kedveskedést, amire vágyik, hisz saját magammal sem voltam megelégedve. Úgy éreztem, neki sem vagyok elég jó.

Amikor MiHi elhívott bulizni, hogy kicsit felrázzon a befordult állapotomból, én hülye igent mondtam. Meglepve láttam, hogy nem leszünk egyedül. A barátnője egy bombázó volt, engem mégsem tudott lázba hozni. Nem is értettem, mit keresek én ott, hiszen nekem HaNa .... vele kellene lennem inkább. Aztán az elfogyasztott whiskey és a lány nyílt flörtölése, majd a tánc .... férfi vagyok, és vágytam egy kis törődésre. Igen, olyanra is. Elég rég nem volt már benne részem. Fogalmam nem volt, hogyan kerültünk egy szobába, de vadul csókolóztunk és dobáltuk a ruhát magunkról. Kellőképp fel voltam izgulva, és alig vártam, hogy a feszültség oldódjon. Ott feküdt előttem csipkés fehérneműben, kívánatosan, és ekkor bevillant előttem HaNa szomorú arca. Képes lettem volna megcsalni őt? Pillanatokon belül kijózanodtam és lemásztam az ágyról, majd magamra kapkodva ruháimat, távoztam.

Mi történt velem? Én nem ilyen ember vagyok, és a dormban a zuhany alatt elfogott a sírás. Ha ezt most az armyk látták volna .... mekkorát csalódnának bennem. Nem tehetem ezt, nem.

Mindketten szenvednek ... tényleg így kellett lennie? Jimint célba vették a rosszindulatú kommentelők, és ő meg akar felelni a rajongóknak. Talán HaNa-val kellett volna beszélnie ezekről a dolgokról ...