Két lány, akik érdeklődnek a koreai kultúra iránt, ezen belül is megdobogtatja szívüket egy konkrét banda. Amikor meghirdetésre kerül egy európai turné, képesek minden állomáson végig kísérni őket. Talán ez már több is, mint szimpla rajongás. A konc...
- Nem akarunk kollégiumba menni, bár azt tudnának biztosítani. Éva felveszi a kapcsolatot a volt kollégáival és a barátnőjével, hogy segítsenek kiadó lakást keresni.
- Az jó lenne, mert .... – és elhallgatott.
- Mert mi? – kérdeztem és kíváncsian néztem szemébe. Ajj, azok a gyönyörű igéző szemek!
- Mert ott fel tudnánk keresni titeket – súgta felém.
- Ti tényleg el akartok jönni hozzánk?
- HaNa, tegnap este elmondtam neked. Én nem viccelek, részemről ez teljesen komoly. Mert te nem?
- Várni fogunk rátok, bármikor jöttök – s ő felemelte államat, majd puha párnáit enyémhez érintette. Megint beleborzongtam, s ahogy elmélyítette csókunkat, egyre jobban vágytam rá. Szerettem volna, ha megint itt tudnának maradni, hogy újra érezhessem ölelését, hogy újra karjaiban tartva aludhassak és ébredhessek. – Jimin .... ma is .... – nem folytattam, de éreztem, hogy arcomat elönti a pír.
- Mit szeretnél ma is? – simogatta meg arcomat.
- Nem maradhatnátok itt még ma utoljára?
- Lehet? – csillant fel szeme.
- Ha szeretnéd ....
- Igen szeretném – s egészen közel bújtam hozzá. Lopva tekintettem SoRa-ék felé, HoSeok ugyanúgy karjaiban tartotta barátnőmet és simogatta. Tényleg nem álmodom? Tényleg igaz ez, hogy a Bangtan Sonyeondan két dögös pasija, akiért a világon megvesznek a rajongók, akiről álmodoznak a lányok, bennünket tartanak karjaikban? Elmosolyodtam. Igen, ez valóság – Szerintem be kellene mennünk .... – álltam fel és megfogtam Jimin kezét, aki elmosolyodott. – SoRa?
- Igen, menjünk be – és kézen fogta HoSeok-ot.
Az emeletre érve a vendégszobába kísértük őket, de most nem hagytam Jimint magára.
- HaNa, velem maradsz? Alszol velem? – mire csak bólintottam. Magához húzott és apró kis csókokat hintett arcomra, számra. – Ma is kapok egy pólót?
- Igen – és karjaiból kibontakozva a szekrényhez mentem, ahonnan újabb fehér pólót vettem elő. Már tudtam, hogy ezeket el fogom kunyerálni Évától, és ki sem fogom mosni őket, hogy sokáig érezzem rajta az illatát.
Az éjszaka ugyanolyan gyengéd ölelésekkel, szenvedélyes csókokkal kezdődött, majd egymáshoz bújva aludtunk el. Reggel korán keltünk, mert a fiúk járata 11.30-kor indult Berlinbe. Úgy búcsúztunk tőlük, mintha sosem látnánk őket többé, pedig másnap újabb koncert lesz. Tudtuk azonban, hogy ilyen alkalom, mint ez a két nap, nem lesz több. Ajándék volt ez számunkra, egyelőre ennyi jutott.
Érzékeny búcsút vettünk tőlük, hosszú, szenvedélyes csókban forrtunk össze még kapun belül, elbújva az esetleges kíváncsi tekintetektől. Nehezünkre esett elengedni őket, de muszáj volt.
- HaNa, holnap találkozunk – mondta Jimin két kis csók között.
- Igen, holnap. Megjött a taxi, mennetek kell – szomorúan bontakoztam ki öleléséből és lassan elengedtem kezét.
- Hiányozni fogsz.
- Te is nekem. Menjetek, mert egyre nehezebb lesz.
A két fiú beszállt a taxiba, a sofőrnek bemondtam a szálloda címét és elindultak. Még utoljára hátrafordultak és kis szívet formáztak kezükből, aztán eltűntek a szemünk elől a kanyarban.
- SoRa, szerintem feküdjünk még vissza – ajánlottam ásítva egyet.
- Nem vagyok ellene, rövid volt az éjszaka – nevetett SoRa.
Majdnem dél volt mire felébredtünk, Éva ebéddel várt bennünket. Ebéd után összecsomagoltunk, majd kivitt bennünket a reptérre. Elbúcsúztunk, de tudtuk, hogy egy hét múlva már újra nála leszünk, mert véget ér a turné.
- Lányok, vigyázzatok magatokra! És ezt a két fiút el ne engedjétek, mert ezek nagyon szeretnek titeket, ahogy én látom - nevetett.
- Köszönünk mindent, hogy meghívhattuk a fiúkat hozzád, és hogy ott is alhattak.
- Öröm volt megismerni őket. De induljunk, megkezdődött a becsekkolás.
A bőröndöktől megszabadulva csak a hátizsákkal ballagtunk lassan a vámvizsgálathoz. Még utoljára átöleltük egymást, majd integetve távoztunk.
A repülőnk majdnem fél kilenckor el is indult és egy jó óra után már landoltunk is Schönefelden.
Berlinbe érve Heike várt bennünket egy másik lánnyal. Heike a gimi testvériskolájába járt, és amikor Magyarországra jöttek, a németül tanuló diákok szállásolták el őket. Így került hozzánk két évvel ezelőtt, és azóta is jó barátságban vagyunk. Természetesen ő és a vele tartó barátnője is army, így este négyesben megyünk a koncertre. Nem árultunk el nekik semmit, hogy mi történt otthon, titokban akartuk tartani.
A koncert ugyanolyan fergeteges volt, mint eddig bármelyik. Néha könnyek szöktek szemembe, amikor arra gondoltam, ma látjuk őket utoljára, hiszen holnap mindannyian hazautazunk. Csak nem egy országban van az otthonunk.
Természetesen VIP jegyünk volt, és a koncert utáni fotózásra is mentünk. Próbáltunk vidám arcot mutatni, hiszen senki nem tudhatott arról, bármi közünk is van a két fiúhoz. Direkt az utolsó csoportba maradtunk, hogy minél kevesebben legyenek ott. Láttam Jimin is elkomorodott néha, de a fotózásnál addig ügyeskedett, hogy a hátam mögé kerüljön. Éreztem, ahogy vállamra tette kezét, és egy röpke pillanatra megsimogatta nyakamat. Elöntött a forróság, és csak azért rimánkodtam, senki ne vegye észre. Mikor véget ért, a többi lány örvendezve és integetve boldogan távozott, de bennünket visszahúztak.
- HaNa .... – fogta meg Jimin a kezem – gyere velem!
Behúzott egy öltözőbe, és rögtön utánunk beesett SoRa és HoSeok is. Az ajtót bezárták, hogy véletlenül se zavarjon senki bennünket. Tudtam, eljött a búcsú pillanata. Jimin átölelt és egy apró puszit adott, majd átváltott egy szenvedélyesebb csókba. Mikor elváltunk egymástól csak ennyit mondott.
Sajnos ez is elérkezett, véget ért a turné, és eljött a búcsú ideje. Mindannyian szép emlékekkel távoznak, és a remény élteti őket, hogy hamarosan újra találkoznak. De vajon Jimin mit mondhatott .... ?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
