Két lány, akik érdeklődnek a koreai kultúra iránt, ezen belül is megdobogtatja szívüket egy konkrét banda. Amikor meghirdetésre kerül egy európai turné, képesek minden állomáson végig kísérni őket. Talán ez már több is, mint szimpla rajongás. A konc...
Amikor meghallottam, hogy HaNa vissza akar utazni szülőhazájába, teljesen kétségbeestem. HoSeok azt mondta, menjek el hozzá és mondjak el neki mindent. Elhatároztam, hogy kezembe veszem sorsomat, és felkeresem, hogy újra elmondhassam, mennyire szeretem, és bocsásson meg mindenért.
Épp egy bonyolult koreográfiával szenvedtünk, mikor a telefonom jelzett. A kijelzőn SoRa neve jelent meg és rosszat sejtve azonnal felvettem.
- Szia, történt valami? (Jimin, merre vagy?) Próbálunk, de mi ... (HaNa most indult a repülőtérre, három óra múlva felszáll a géppel!) Mi?! De hogy .... (Jimin, ha akarsz még vele az életben találkozni, menj utána, és tartsd vissza!) Azonnal indulok!
- Mi történt? – kérdezték körém gyűlve a többiek.
- El kell mennem! HaNa a repülőtér felé tart és ha nem érem utol, soha többé nem látom őt!
- Elviszlek, hamarabb odaérünk mint taxival! – szólt Jin, és már fogta is a kabátját meg a kocsikulcsot.
- Kösz, hyung! Srácok, szorítsatok!
Hyung repesztett a városon keresztül, egy kis dugó miatt kerülő úton mentünk, ezzel jó húsz percet veszítettünk. Életemben nem izgultam még ennyire, hogy minél hamarabb Incheon-ra érjünk. Nem volt rajtam sem sapka, sem maszk, azonban ez sem érdekelt, csak hogy HaNa-t megtaláljam. A terminálba lépve nem volt tömeg szerencsére, de igencsak nyújtogattam a nyakam, hogy meglássam. Abban a pillanatban az utolsó figyelmeztetés szólt a hangosbemondóból, mi szerint a budapesti járat utasait beszálláshoz szólították az 59-es kapuhoz. A rohadt életbe, az majdnem a repülőtér másik végében van ....
- Jiminie, fuss, még elérheted .... én nem tudok olyan gyorsan futni – szólt hyung lemondóan.
- Kösz hyung az eddigieket is! – mondtam és nekiiramodtam. Ha lehet azt mondani, az életemért futottam, kerülgettem a csomagokkal várakozó embereket, nem győztem elnézést kérni. Már láttam a kaput, amit akkor kezdtek becsukni. – Kérem, ne .... várjanak! – kiáltottam a reptéri alkalmazottaknak, de az ajtó lezárult. – Engedjenek át, kérem!
- Fiatalember, ha ezzel a járattal akart utazni, elkésett.
- Kérem, a barátnőm a repülőn van .... nem szállhat fel .... – mondtam kifulladva, miközben térdemre támaszkodva próbáltam normális levegővételhez jutni.
- Sajnálom. De ha üzenni szeretne neki valami fontosat, az információs pultnál talán kapcsolnak egy telefonhívást a gépre.
Meg kell tennem, nem mehet el úgy, hogy nem tudtam neki elmondani, mennyire szeretem, nem hagyhat itt örökre .... egyedül. Ugyanazon az úton vissza az információhoz, a tüdőmet majd kiköptem a rohanástól, de meg kell próbálnom.
- Kérem, hölgyem .... szeretnék a budapesti járaton ülő .... barátnőmmel beszélni .... életbevágóan fontos – kértem a pult mögött álló hölgyet.
- Sajnálom, fiatalember, nem .... óó .... – nézett rám meglepetten – bár úgy gondolom, egy autogramért cserébe kivételt tehetünk – súgta mosolyogva. Tehát felismert.
- Koncertjegyet is kap tőlem, ha tudok vele beszélni.
- Hogy hívják a barátnőjét?
- Kim HaNa.
Készségesen nyomkodta a gombokat a telefonon, és gondolom valamelyik stewardess vehette fel. Vártam mikor adja kezembe a kagylót, de legnagyobb meglepetésemre letette.
- Sajnálom, nincs ilyen nevű utas a gépen.
- Az nem lehet .... ezzel a járattal kell mennie. Nem tudná megnézni az utaslistát, biztos becsekkolt .... lehet fülhallgató van a fején és nem hallotta .... kérem ....
- Megpróbálok még valamit – mosolygott kedvesen, majd bizonyára a légitársaság pultját hívta, hogy megnézzék az utaslistát. Az arca nem sok jót ígért, amikor a telefont letette. – Kedves Jimin, az utasok között nincs ilyen nevű. Talán nem a mai napra szól a jegye.
- De, délelőtt elindult ide .... nem értem – Felhívtam SoRa-t, aki szintén nem értette, hová tűnhetett HaNa, amikor egyértelműen azt mondta, a repülője három óra múlva indul. Ehhez tíz perc hiányzik csak. Teljesen tanácstalanul álltam és fogalmam nem volt, mit tegyek. Azzal azonban tisztában voltam, hogy tartozom a segítségért. – Hölgyem, ha ad egy névjegyet, küldök önnek a következő koncertünkre jegyet. Jelenleg csak autogramot tudok adni.
Két névjegyet nyújtott át, az egyikre ráfirkantottam a nevem, a másikat eltettem. Még egyszer megköszöntem a kedvességét majd meghajoltam, és a nagy üvegfalhoz mentem. Hol lehetsz, HaNa? Gondolataimba mélyedve láttam, amint felszáll egy gép, az ő gépe. Úgy éreztem, minden összeomlott körülöttem, mégis elment anélkül, hogy beszélhettem volna vele. Látom még valaha? Vagy tényleg nincs a gépen? De akkor hol lehet?
Lassan elindultam a kijárat felé, zsebemből még előkapartam telefonomat, hogy hyungot felhívjam. Épp fülemhez tettem a készüléket, mikor a kijárat mellett ismerős alakot láttam a padon ücsörögni két megtermett bőrönd társaságában. Nem lehet .... Torkomban dobogott a szívem, a rövid távolságot pillanatok alatt átszeltem, miközben Jin csak hallózott a telefonomban, de nem érdekelt senki és semmi ....
- HaNa .... hát mégsem mentél el .... – álltam meg előtte, mert ő volt. Rám emelte könnyes tekintetét és annyi gyötrelmes hónap után végre láthattam. – HaNa, beszélnünk kell.
Egy darabig hallgatott, majd telefonját felém nyújtva ennyit mondott.
- Ez igaz? – elképzelni sem tudtam, mi lehet a telefonban, de elvettem tőle, és egy üzenet volt megnyitva, melyet HoSeok írt neki. Nem oly régen, mikor az ügynökségtől elrohantam, valószínűleg akkor küldte. Az üzenet a következő volt.
Tudom, undok vagyok, hogy megint egy izgalmas résznél fejezem be :)
Ez volt az utolsó előtti fejezet, a következő már a végső és az epilógus, mellyel lezárul HaNa és Jimin története. Szerintetek sikerül megbeszélniük mindent, tisztázódnak a félreértések, és a leglényegesebb ... együtt lesznek valaha?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
