Két lány, akik érdeklődnek a koreai kultúra iránt, ezen belül is megdobogtatja szívüket egy konkrét banda. Amikor meghirdetésre kerül egy európai turné, képesek minden állomáson végig kísérni őket. Talán ez már több is, mint szimpla rajongás. A konc...
A délutáni autogramosztásra jó sokan eljöttek, rengeteg ajándékot kaptunk. Egyszer csak megállt előttem egy igen dekoratív ahjumma, és koreaiul köszöntött.
- Annyeyongseyo! Sokat hallottam rólatok az unokahúgomtól, aki nem tudott eljönni. Szeretném ha aláírnátok a fotókönyvet – és elém tolta.
- Hogy hívják az unokahúgát? Mit írjak?
- A neve HaNa – meglepve kaptam fel a fejem. Nem, az nem lehet, hogy a rokona – A másik könyv a barátnőjéé, őt SoRa-nak hívják – Nem véletlen, tényleg ő HaNa nagynénje, akihez holnap megyünk. Elmosolyodtam, és a könyvbe beleírtam: „Minden nap köszönetet mondok, hogy megismerhettelek" és mellé rajzoltam egy szívet. Izgultam, vajon mit fog gondolni, ha a szívet meglátja? Mert ez akár egy vallomás is lehetne, de azt mégis csak szóban kell. Ajándékot is kaptam, ahogy tovább haladt gyorsan bele is kukkantottam a papírtasakba. Egy plüss maci volt benne, meg egy levél. Az asztal alatt kibontottam és csalódottan olvastam, mert tulajdonképpen csak a címet írta meg. Szóltam hyungnak HaNa nagynénjéről, épp akkor ért hozzá.
- HaNa -
Teljesen lázban voltunk. A fiúkat egy órára vártuk és már tíz is elmúlt. Szerencsénk, hogy Éva Seoul-ban dolgozott nyolc évig, így perfekt beszéli a nyelvet is, meg tud koreai ételeket készíteni. Biztos meg lesznek lepődve. Csempésztünk azért közé egy kis magyar ételt is, a leves igazi magyar húsleves volt.
Nem sokkal dél után Jimin felhívott, hogy elindultak. Éva Budán lakott egy kétszintes nagy házban, szomszédoktól teljesen elzárva, a kert beparkosítva ősfákkal és tujákkal úgy, hogy ne lehessen belátni az utcáról sem. Éva most egyedül volt otthon, mert a férje külföldön volt, az ikrek meg, a tizenötéves unokaöcséim osztálykiránduláson.
Az ebéd nagyszerűen sikerült, a fiúk degeszre ették magukat. Leesett állal hallgatták Évát amikor először megszólalt, de aztán fény derült honnan is tudja ennyire a nyelvet. A többéves kinn tartózkodása pedig magyarázatot adott a koreai ételekre is. Évát lenyűgözték a fiúk, ahogy és amiről beszéltek, mi csak mosolyogtunk SoRa-val. Majdnem hat óra volt, mikor NamJoon indulni készült. Mindannyian megköszönték a vendéglátást és sűrű hajlongások közepette indultak kifelé.
- Ti nem maradhattok még egy kicsit? – súgtam Jimin felé, mire mosolyogva válaszolt.
- Azt hittem meg sem kérdezed – mire megcsiklandoztam az oldalát – Hyung, mi még .... maradunk egy kis ideig – szólt NamJoonnak, és HoSeok-kal együtt hátra maradtak.
- Rendben, majd jöttök – köszönt el tőlük a leader.
Kiültünk a hátsó teraszra, egy darabig Éva is beszélgetett velünk, majd visszament a házba mondván nem akar zavarni. Milyen megértő. Jimin megfogta a kezem és magához húzott.
- Ez volt hát a meglepetés? Jól kitaláltad. Az meg, hogy mindannyian itt voltunk, kedves volt tőletek – és puszit nyomott fejemre.
- És ízlett? – kérdeztem tőlük.
- Én alig bírok megmozdulni – szólt HoSeok, de Jimin is hasonlóképpen nyilatkozott.
- A nagynénéd nagyszerűen főz, és a koreai ételeket is nagyon jól készíti el. Minden finom volt.
Sokáig beszélgettünk összebújva, már rég besötétedett, csak a kerti lámpák világítottak. Kimondottan romantikus hangulat volt, és ezt Jimin ki is használta. Megcirógatta arcomat, tekintetét enyémbe fúrta, majd közelített hozzám. Szinte nem volt köztünk távolság mikor lehunytam a szemem és már meg is éreztem puha párnáit ajkamon. Olyan gyengéden mégis szenvedéllyel csókolt meg, beleborzongtam. Kezével hátamat simogatta, míg én átkaroltam nyakát. Amikor elváltunk egymástól, egymást néztük szótlanul.
- HaNa, későre jár, mennünk kell ....
- Épp azért mert késő van .... nem .... nem maradtok itt? Van hely a vendégszobában – mondtam szégyenlősen. Jimin meglepve nézett rám.
- Szeretnéd, ha maradnék? – és újra cirógatni kezdte arcomat, nyakamat.
- Igen.
HoSeok-kal megbeszélték, hogy maradnak, láttam SoRa is boldog volt. Ezt mi már korábban Évával lebeszéltük, hogy ha úgy alakul, itt marasztalhatjuk-e a fiúkat. Felkísértük őket az emeletre, megmutattuk a szobákat és még kaptak egy-egy pólót is az alváshoz. Míg ők letusoltak, mi is megfürödtünk. Bátortalanul nyitottam be Jimin szobájába, aki épp a haját törölte a törölközővel. Csapzott hajával olyan szexi volt, alig tudtam megszólalni, annyira zavarban voltam.
- Jó éjszakát, Jimin – majd indultam volna kifelé, de utánam kapott és megfogta kezemet.
- Itt hagynál egyedül? – kérdezte csendben – Félek ismeretlen helyen – és óvatosan közelebb húzott magához.
- Te most becsapsz engem – és csak néztem a szemét, amiben valami láng lobogott.
- Nem tennék ilyet. Csak kérlek, maradj velem – és átölelt. Éreztem, hogy szíve őrült iramot diktál, de az enyém sem maradt le a versenyben. Átkaroltam derekát és mellkasába fúrtam fejemet. Kibontakozott az ölelésből, majd kézen fogva az ágyhoz vezetett – HaNa, ne félj, semmit nem fogok csinálni. Én nem ilyen vagyok, még ha a média ilyennek is állít be. Csak szeretném ha mellettem maradnál éjjel, ha veled alhatnék átölelve téged.
Nocsak, nocsak, micsoda fejlemények :D Ebédről volt szó aztán már ottalvós buli? Mi lesz itt?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
