Két lány, akik érdeklődnek a koreai kultúra iránt, ezen belül is megdobogtatja szívüket egy konkrét banda. Amikor meghirdetésre kerül egy európai turné, képesek minden állomáson végig kísérni őket. Talán ez már több is, mint szimpla rajongás. A konc...
- HaNa .... nagyon fogsz hiányozni. Számolni fogom a napokat, mikor jöttök. De addig .... beszélni fogunk, megoldjuk .... és az időeltolódást is. Amint megtudod, mikor és melyik géppel érkeztek, tudni szeretném. És azt is, hol fogtok lakni.
- Te is hiányozni fogsz – bújtam mellkasára, és alig tudtam visszatartani könnyeimet. Ekkor kopogtak az ajtón.
- Jimin .... mennünk kell – szólt HoSeok csendben.
- Csak még egy utolsót – és oly szenvedéllyel csókolt, mintha többé nem találkoznánk már. Egy pillanatra átfutott agyamon ez a kósza gondolat, de elhessegettem.
Először ők mentek ki, majd mi is távoztunk. Próbáltunk mosolyogva kijutni a csarnokból, és felhívtam Heiket, merre találjuk őket.
Az éjszakát Berlinben töltöttük, majd egy kora délutáni géppel repültünk haza. Még a reggeli órákban érkezett egy üzenet a telefonomra, Jimintől. Hiányzol. Csak ennyit írt, de ez a mindent jelentette számomra.
A nyarat végig dolgoztuk SoRa-val, hogy egy kis pénzt gyűjtsünk a kezdetekre. Éva koreai barátnőjének segítségével sikerült igen olcsón találni egy kétszobás, nappalis lakást, aránylag közel az egyetemhez, és a bérleti díj is egészen barátságos volt.
Aztán elérkezett az utazás ideje. Két-két bőrönd, kézitáska, és csak reméltük, hogy semmi nem marad itthon. Hogy az átszállást elkerüljük ennyi csomaggal - mivel Budapestről nem volt közvetlen járat Seoul-ba -, bécsi felszállással vettük meg a jegyet. Éva volt olyan kedves, hogy az indulás előtti éjszakát SoRa és szülei is nála tölthették, majd onnan indultunk a Schwechatra.
A repülőtéren már izgulva csekkoltunk, titkon mindketten ugyanarra gondoltunk. Ha megérkezünk, vajon mikor láthatjuk őket? A nyár folyamán alig tudtunk beszélni, rengeteg programjuk volt, turné, comeback, Bon Voyage, forgatások, de a neten figyelemmel kísértük őket. Sokszor fordult elő, hogy mire szabaddá tették magukat, nálunk még éjjel volt, és csak üzenetek jöttek-mentek. Reméltem, hogy mindannyian nagyon vártuk ezt a napot.
Tizenkét óra utazás után végre földet értünk Incheon-on, ahol Hyerin, Éva barátnője várt bennünket. A kölcsönös bemutatkozást és csomagfelvételt követően az albérletet kerestük meg. Nyugodtnak tűnő környék négy-ötemeletes társasházakkal, melyek egyikében a második emeleten volt a miénk.
Hyerin irtó kedves volt, mert búcsúzáskor egy ételdobozt tett az asztalra.
- Lányok, tudom, hogy fáradtak vagytok és bizonyára éhesek is. Egy kis hazai finomság, hogy jobb erővel tudjatok berendezkedni. És ne feledjétek, bármi gond van, keressetek, a számomat tudjátok – ezzel megölelt bennünket és távozott.
- SoRa, itt vagyunk végre, el sem tudom hinni – mondtam barátnőmnek, miközben ledobtam magam a kanapéra.
- HaNa, én éhen halok, szerintem együnk, aztán ráérünk kipakolni. Írtál már Jiminnek?
- Igen, csak annyit, hogy megérkeztünk. De tudod, hogy csak három nap múlva jönnek haza ....
- Addig legalább berendezkedünk. Szerinted .... el fognak tudni jönni ide? – kérdezte elgondolkodva.
- Biztos megtalálják a módját – kacsintottam rá. – De most már tényleg kajáljunk.
Másnap felhívott Hyerin, hogy talált nekünk munkát, egyelőre csak részmunkaidőst. Még aznap elindultunk, hogy jelentkezzünk. Sajnos olyan nem volt, ahová mindkettőnket felvettek volna, ezért megosztottuk, SoRa egy kávézóban fog dolgozni, míg én az albérlethez közeli kis boltot választottam. Egyelőre tudunk egész napot vállalni, mivel az egyetem három hét múlva kezdődik, majd a délutános műszakban egyeztünk meg. Ez az órarendünk ismeretében persze változhat majd.
Két nap múlva jelzett a telefonom, és a kijelzőre nézve máris gyorsabban dobogott a szívem. Megnyitottam az üzenetet, melyben csak ennyi állt.
'Itthon vagyunk. Mikor tudunk találkozni? Már nagyon hiányzol ....'
Jimin .... Gyorsan lefuttattam fejemben mindkettőnk beosztását, és visszaírtam.
'Ma 6 után, holnaptól öt után itthon vagyunk.'
'Csak a címet írd, holnap ott leszünk hyung-gal.'
Találkozunk ..... végre találkozhatunk, nem is hiszem el. SoRa-val este rendbe tettük a lakást, én vittem a boltból egy kis nasit, innivalót, némi félkész ételt, hogy valamit tudjunk eléjük tenni, ha nem lenne időnk főzni. Alig tudtam aludni éjjel, folyamatosan azon járt az agyam, milyen lesz ennyi idő után találkozni.
Másnap olyan sietve köszöntem el a munkatársaimtól, kérdezték is, talán csak nem randim lesz. Azt gondoltam magamban, ha ti azt tudnátok, hogy kivel .... Gyorsan letusoltunk mindketten, én egy farmer rövidnadrágot húztam magamra egy laza pólóval, SoRa lenge nyári ruhát kapott fel. Augusztus vége felé jártunk, még esténként is kellemes meleg idő volt.
A kaputelefon csengése zavarta meg izgatott várakozásunkat, és ugrottam, hogy beengedjem őket. Két perc sem telt el, máris a lakás csengője szólalt meg. Az ajtót kinyitva a lélegzetünk is elállt, annyira jól néztek ki, még ha rejtőzködtek is a sapka alatt.
- HaNa .... – kapott karjaiba Jimin, és HoSeok ugyanezt tette SoRa-val. – Annyira hiányoztál, el sem tudod képzelni mennyire – súgta fülembe, és választ sem várva érintette össze ajkainkat. Még élénken emlékeztem minden mozdulatára, minden simogatására, csókjaira, de ez most .... mint aki napok óta éhezik, úgy kaptam én is ajkai után.
A lányok tehát kijutottak, és végre megtörtént a várva várt találkozás. De hogyan tovább .... ?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
