Két lány, akik érdeklődnek a koreai kultúra iránt, ezen belül is megdobogtatja szívüket egy konkrét banda. Amikor meghirdetésre kerül egy európai turné, képesek minden állomáson végig kísérni őket. Talán ez már több is, mint szimpla rajongás. A konc...
Az elkövetkezendő négy fejezetet hálásan köszönöm encourageing_words írótársamnak, aki önzetlenül segített rajtam a megírásával. Itt akadtam el többször is, és képtelen voltam ezt a történet szempontjából igen fontos eseményt megírni. Elhagyott az ihlet .... :(
Ekkor jött egy segítő kéz, és úgy hiszem, kiváló részeket olvashattok majd általa. Nem tudom kifejezni, mennyire hálás vagyok, és újra csak köszönöm! :)
- Jimin –
Nagyon izgultam. Szerettem volna már kettesben lenni a lánnyal, aki elcsavarta a fejemet és menthetetlenül belezúgtam. Voltam már szerelmes, ahogy mindenki a csapatból, ez azonban más volt. Sokkal erőteljesebb érzelmeket váltott ki belőlem a lány és beleborzongtam, ha csak rá gondoltam. Szerettem volna, ha folyton mellettem van, ha a közelemben tudhatom, mert csak akkor éreztem teljesnek magam, ha velem volt. Épp ezért alig tudtam aludni az utazásunk előtti éjszakán. A lányokkal mindent megbeszéltünk, de az ő javaslatukra vonattal indulunk majd neki az útnak. Nem akarták, hogy autóval menjünk, mert akkor egy sofőr is kellett volna és nem akarták, hogy rajtunk kívül bárki is tudjon a kis utunkról.
HoSeok hyung látványosan forgolódott. Tudtam, hogy ébren van és izgul, akárcsak én.
- Izgulsz, hyung? – kérdeztem csendben.
- Ezt úgy kérdezed, mintha te nem izgulnál. Még szép! Szeretném, ha minden jól sikerülne és életem legszebb két napját tölthetném el a lánnyal, akit szeretek – sóhajtotta.
- Pontosan ezt szeretném én is hyung. Elhiheted – húzódott egy mosoly ajkaimra.
Végtelen hosszúnak tűnt az éjjel hátralevő része, de azért sikerült valamennyit aludnunk. Máskor csak arra vágytunk, hogy órákig az ágyban fetrengjünk, most meg szinte kiugrottunk, hogy minél előbb elkészüljünk és elindulhassunk. Korán volt, de annyira nem, hogy Jin és NamJoon hyung ne várjon bennünket a konyhában. Elláttak tanáccsal az utazást és az ottlétünket illetően. Persze szó esett az intimebb részekről is, de HoSeok hamar leintette őket. Ő már tapasztalta azokat a dolgokat a debüt előtti barátnőjével.
A gyomrom remegett, ahogy a lányokat vártuk. Kezdtem attól tartani, hogy már nem is jönnek, mikor végre feltűnt a két ismerős alak. Sietve kapkodták felénk lábaikat, és egy nagy mosolyra húztam számat a maszk alatt. HaNa boldogan vetődött karjaim közé, hogy egy szoros ölelésben részesítsük egymást, majd lehúztam maszkom, hogy megízlelhessem ajkait.
- Jimin, mit művelsz? – nézelődött körbe a lány, közben visszahúztam a maszkot.
- Ne már, jagi. Nem köszönthetem a barátnőmet? – döntöttem kicsit oldalra a fejem, mire ő fülig elpirult. Annyira imádom ezeket az édes reakcióit! – Hyung sem zavartatja magát – biccentettem az említett felé, aki épp érzelmes csókot váltott szerelmével. HaNa vörösebb lett és rögtön mellkasomba fúrta fejét. Nevettem az aranyosságán, majd összekulcsoltam ujjainkat, felkaptam a táskákat és elindultam a vonatunk felé. HoSeok és SoRa is követtek bennünket, nem szerettek volna lemaradni és kihagyni az együtt töltött perceket.
Az odaút rövidnek tűnt, mert végig beszélgettünk. HaNa és én egymás mellett foglaltunk helyet, míg HoSeok hyung és SoRa mögöttünk ültek. A barátnőm sok mindenről mesélt, köztük arról is, mikor még nem ismertek minket. Irigykedtem, mert túl sok időt kellett nélküle töltenem, és ha tehettem volna, visszamentem volna az időben, hogy vele lehessek. De nem vagyok mohó és örültem annak, ami adatott.
Már csak arra lettünk figyelmesek, hogy az a megálló következik, ahol le kell szállnunk. Elhagyva a vonatot sokkal szabadabbnak éreztem magam, mert már az arcomat takaró anyagot is levehettem. A lányok szájtátva néztek végig a környéken. Szemük úgy csillogott, mintha egy régen vágyott játékot kaptak volna meg, és levakarhatatlan mosoly ült arcukon. HoSeok és én büszkén húztuk ki magunkat, mert boldoggá tettük azokat, akiket szeretünk.
- HaNa –
Soha nem gondoltam volna, hogy valaha eljutok egy ilyen helyre. Az idő kellemes volt, a táj elképesztően gyönyörű, és a hegyek mintha karnyújtásnyira lettek volna. Olyannyira felpörögtem, hogy egy nagy csókot nyomtam Jimin ajkaira, hogy aztán a nyakába ugorjak.
- Ki vagy te és mit csináltál az én barátnőmmel? – nézett rám furán. Nevetve csaptam meg a karját és öleltem meg újra.
- Köszönöm – suttogtam.
- Ugyan mit?
- Mindent.
Nem sokkal később érkezett egy autó és a sofőrje elvitt bennünket a nyaralóig. Kiderült, az idősebb férfi jól ismeri Jint és megígérte, hogy senkinek egy szót sem fog szólni arról, hogy a fiúk ott vannak. Percek múlva megláttuk a házat, mely mesébe illően állt a fák között. SoRa-val megpróbáltuk visszafogni a gyermeki énünket, azonban sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint azt gondoltuk. Amint az autó megállt, szinte kirobbantunk belőle és kezdtünk szaladni a ház tornácára. Jimin és HoSeok nevetve követtek, miután elköszöntek a férfitól. Integettünk neki mi is és kiabálva köszöntük meg, hogy elhozott. A tornác korlátjának támaszkodva néztem a hegyeket, a fákat, hallgattam a madarak csicsergését, mikor két kar fonódott derekam köré.
- Tetszik? – adott egy puszit Jimin a nyakamra, amitől libabőrös lettem.
- Imádom – bújtam bele ölelésébe, és döntöttem fejem övének. HoSeok és SoRa is egymás karjaiban élvezték a kilátást. Szívemet mérhetetlen melegség töltötte el, hiszen a legjobb barátnőm láthatóan boldog volt, és én is annak a fiúnak a karjai közt voltam, akit mindennél jobban szeretek.
Nehezen szakítottuk el magunkat a kilátástól, de a fiúk meggyőztek, ugyanis egy kirándulásra hívtak bennünket. SoRa-val gyorsan átöltöztünk, hogy minél előbb elindulhassunk.
A táj gyönyörű volt. Nincs jobb szó rá, hiszen minden, amit láttam, az maga volt a csoda. A csordogáló kis patak, melynek kristálytiszta vizéből még mi is ihattunk, a fák között elszaladó őzek és a különböző színekben pompázó madarak minden képzeletemet felülmúlták. Jimin végig fogta a kezemet, miközben egy rakás képet készített. Csodálatos napot töltöttünk a két sráccal és már tudtam, hogy soha nem fogom elfelejteni, ami történt.
Késő délután tértünk vissza a nyaralóba, hogy főzzünk valamit és megtömjük a kiürült hasunkat. SoRa-val magunkra vállaltuk az étel elkészítését, amihez Jin jóvoltából bőségesen találtunk alapanyagot a hűtőben. A fiúk már türelmetlenül vártak. Olyanok voltak, mint a gyerekek, akik már régóta nem kaptak enni.
- Ez elképesztően finom! – áradozott Jimin, amit HoSeok is nyammogva helyeselt. Nagy puszi volt a jutalmunk, majd vacsora után segítettek elmosogatni és elpakolni.
Kint már sötét volt és szerettem volna látni az esti égboltot a csillagokkal, a holddal, ami fényével bevilágította a környéket. Szóltam a többieknek, hogy kimegyek, Jimin pedig velem tartott. Karjaival szorosan ölelt, úgy figyeltük az égboltot. Néha egy puszit hintett arcomra vagy a vállamra. Minden mozzanatára kirázott a hideg, persze a jó értelemben. Teljes mértékben oda voltam ezért a fiúért, és egyszerűen imádtam, mikor megérintett vagy puszikkal hintette be arcom és nyakam.
- Egy hullócsillag! – mutattam az égre. – Kívánj valamit! – fordítottam felé a fejem. Jimin egy pillanatra behunyta szemeit, majd rám nézett. – Kívántál?
Nos, a kis kirándulás eddig csodálatosan telik, olyan, mint a mesében, nem igaz? Vajon végig ilyen lesz .... ?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
