Két lány, akik érdeklődnek a koreai kultúra iránt, ezen belül is megdobogtatja szívüket egy konkrét banda. Amikor meghirdetésre kerül egy európai turné, képesek minden állomáson végig kísérni őket. Talán ez már több is, mint szimpla rajongás. A konc...
A repülőtéren jóval kevesebb rajongó várta a fiúkat, mint bárhol máshol. Elszomorodtam, most azt gondolják, itt nem szeretik őket annyira. Majd legközelebb ezt elmagyarázzuk nekik, hogy itt is vannak ARMY-k, de ez egy kis ország, egészen más kulturális igényekkel, a kpoppereket a mai napig csodabogaraknak és különcöknek tartják. SoRa-val mi is megszenvedtük a középiskolát, és a baráti körben sem mindenki értett meg bennünket.
A csomagjaink felvétele után még egy utolsó pillantást vetettünk a srácokra, majd kiléptünk remélve, hogy Éva már vár bennünket. Ott is volt.
- Sziasztok lányok! Jól utaztatok? – kérdezte egy ölelés és egy puszi között.
- Igen, de hullafáradtak vagyunk.
- Gondolom, nem volt egy leányálom a reptéri alvás.
- Nem aludtunk – néztünk SoRa-val egymásra.
- Nem aludtatok? Nem volt hely vagy mi a fene? – csodálkozott Éva.
- De, volt hely bőven. Csak nem voltunk egyedül – kuncogtunk mindketten – De ez hosszadalmas történet, majd otthon mindent elmesélünk.
- Lányok, csak nem egy géppel jöttetek ezzel a híres együttessel?
- De, miért?
- Most már mutassátok meg nekem ezeket a fiúkat, akikért képesek vagytok egy hónapig keresztülutazni Európán. Kíváncsivá tettetek.
Kicsit félreálltunk, hogy útba se legyünk, de lássuk is őket ha jönnek.
- És melyik az, amelyik annyira elrabolta a szíveteket? – érdeklődött Éva.
- A fekete baseball sapkás, ő Jimin. Gyönyörűen énekel és nagyon jól táncol. Akinek fedora van a fején ő HoSeok, még jobban táncol és rappel is.
Ahogy elsiettek mellettünk, ránk mosolyogtak, Jimin kacsintott egyet, amibe bele is pirultam. JungKook és YoonGi is észrevett bennünket, apró fejbólintással jeleztek felénk.
- Menjünk, míg valaki ki nem szúrja, hogy ismerjük egymást – súgtam Évának.
- Ti ismeritek őket? – nézett ránk – És mi volt ez a kacsintás? Mert láttam ám!
- Majd otthon, mondtam, hogy ez hosszú történet lesz.
Csomagjainkat bepakolva az autóba indultunk is, hogy végre lefürödhessünk és aludhassunk. Természetesen csak a jól megérdemelt ebéd után. Jól esett a zuhany, nem mertem kádban fürödni, mert a meleg víztől elaludtam volna benne. Hazai ízek az asztalon, hiányzott már ez is a sok gyorséttermi kaja után.
- Nos, meséljetek. Hallgatom – mire felváltva meséltük el az eddigi eseményeket. Éva hol kuncogott, hol felvonta a szemöldökét, vagy összeráncolta a homlokát, vagy sejtelmesen mosolygott – Hát, lányok, azt hiszem eseménydús heteken vagytok túl. És ezek a fiúk, ugye nem szélhámoskodnak vagy erőszakoskodnak veletek?
- Éva! Ők nem ilyenek! Hogy gondolhatod ezt róluk? Ismerhetsz már, olyanokkal szóba sem állok.
- Tudom, ismerlek, hajaj ... És meddig maradnak Budapesten?
- Csütörtökön utaznak tovább Berlinbe.
- És addig mit csinálnak?
- Gondolom hivatalos program van, interjú, autogramosztás, fotózás, meg egy kis városnézés.
- Mi lenne ha ......
- Épp erről szeretnék beszélni veled. Ha arra gondoltál, hogy meghívhatnánk ide hozzád a fiúkat.
- Mind a hetet?!
- Nem, csak azt a kettőt. Miért? Mind a hetet meghívhatnám?
- Érdekes lenne.
Ebéd után muszáj volt lefeküdnünk egy kicsit, majdnem három órát tudtunk aludni. Még álmomban is azon kattogott az agyam, amit Éva mondott. Meghívhatnám az egész Bangtan Sonyeondant hozzá? Vajon mit szólnának, és eljönnének-e egyáltalán?
Még mindig alváshiányban szenvedtünk, de már készülődtünk a koncertre. Sarah-nál és Solange-nál tudtunk mosni, de Münchenből jövet szennyesben maradt a pulóverünk. Nem baj, az idő úgyis meleg, elég lesz a póló, farmer és tornacipő, lightstick és már indulhatunk is.
Bejutottunk a szokásos helyünkre, és vártunk. Rengeteg külföldi volt, de körülöttünk magyarok voltak és hallgattuk mit beszélnek. Teljesen ledöbbentünk SoRa-val azon, amit hallottunk. Azt tárgyalták ugyanis, hogy vajon melyik tagnak mekkora van, milyen lehet vele a szex, és ha koncert után megvárja a kijáratnál, vajon elviszi-e a szállodába. Ezt nem hiszem el, komolyan ezek a rajongók? Mit képzelnek ezek? SoRa-val úgy tettünk, mintha nem magyarok lennénk, hátha többet hallunk. És kinek akartak ezek felkínálkozni? Hát Jiminnek és HoSeok-nak. Rossz ribancok, kedvem lett volna odamondani nekik, de türtőztettem magam.
A koncert fergeteges volt és a fiúk nem tudták, de egy meglepetést tartogattunk számukra. VIP jegyet vettünk, ezzel koncert után bemehettünk a backstage-be és beszélhettünk velük, készíthettünk fotókat. Amint odavezettek bennünket, leesett az álluk, de úgy tettünk mindannyian, mintha nem ismernénk egymást.
- Annyeong! Mi vagyunk a Bangtan Sonyeondan. Üdvözlünk benneteket! – köszöntött NamJoon mindenkit, összesen nem voltunk talán negyvenen. Megkérdezték a kedvenc számunkat, ki a biasunk, azzal külön is lehetett fotókat készíteni. Volt velük egy srác, mint kiderült itt tanuló egyetemista, ő volt a tolmács. Egész jól beszélt magyarul, de érezhető volt az akcentus. Nagyot nézett amikor megszólaltunk folyékonyan koreaiul, de a többi lány is. Örültünk, hogy szólhatunk néhány mondatot úgy, hogy mások nem fogják érteni. Amikor Jiminnel mint biasommal fotózkodtunk, átölelte a vállamat, megfogta a kezemet s közben a fülembe súgta „Hiányzol. Mi a meglepetés?" Ajj, azt itt nem tudom elmondani, de mikor is fogom tudni közölni vele? Fel kell hívnom telefonon. Aztán elég jó hangulatú kis beszélgetés alakult ki a rajongók és a fiúk között, mi is besegítettünk a tolmácsolásba. Ahogy letelt a negyedóra, a tolmács fiú elkérte a telefonszámunkat, Jiminék majd felnyársalták a szemükkel. Mulattunk rajtuk, csak nem féltékenyek? Mire? És miért? Amikor megadtuk számunkat, HoSeok halkan odaszólt neki.
Vajon mit mondhatott HoSeok? És sikerül-e meghívni a srácokat a nagynénihez?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
