Két lány, akik érdeklődnek a koreai kultúra iránt, ezen belül is megdobogtatja szívüket egy konkrét banda. Amikor meghirdetésre kerül egy európai turné, képesek minden állomáson végig kísérni őket. Talán ez már több is, mint szimpla rajongás. A konc...
- Tudom, HoSeok is írta – nevetett. Szép lassan elindultunk a kávézó felé, közben a várakozó fiúk mellett mentünk el. Mintha nem is ismertük volna őket, rájuk se mertünk nézni. A kávézóban a legszélső, legeldugottabb asztalhoz ültünk le, én a pulthoz mentem két americanoért. Amint megfordultam, majdnem nekimentem Jiminnek, aki széles vigyorral az arcán HoSeok-kal állt mögöttem. Elnézést kértem és a kávékkal egyensúlyozva visszamentem SoRahoz. Teljesen úgy viselkedtünk, mint akik nem ismerik egymást. A fiúk a mellettünk lévő asztalhoz ültek le kávéjukkal. Míg a kávét hörpöltük befelé, egymást néztük. Jimin olyan huncutul vigyorgott rám, hogy nem bírtam tovább és én is elnevettem magam.
- Elnézést, ti is a müncheni gépet várjátok? – kérdezte teljes komolysággal Jimin.
- Igen – válaszoltuk és SoRa-val egymásra nézve úgy döntöttünk, játszunk egy kicsit.
- Kirándulás lesz vagy látogatás?
- Csak a barátainkat nézzük meg.
- Átülhetünk hozzátok, míg megisszuk a kávét?
- Persze, gyertek – mire azonnal felkapták a kávéjukat és mellénk ültek. Jimin óvatosan az asztal alá nyúlt és megfogta kezemet.
- Jimin, meglátnak – súgtam felé és körbenéztem, de szerencsére nem volt benn csak néhány idősebb ember.
- Nem tudom mikor lesz rá lehetőség legközelebb, de meg akartam fogni a kezed – és vágyakozva nézett szemeimbe. Teljesen elmerültem benne, először nem is hallottam, hogy SoRa szólt.
- HaNa, mennünk kell, szólították az utasokat.
- Máris? – HoSeok elkedvetlenedett – Ha adnék egy puszit, mi lenne?
- Meg ne próbáld! – tiltakozott SoRa – Megbolondultatok? Nem is hiányzik más, mint valaki lefotózza és feltegye a közösségi oldalakra. Mit gondoltok mi lenne belőle?
- Akkor mikor kapom meg a puszimat? – incselkedett HoSeok.
- Majd ha legközelebb találkozunk – válaszolt barátnőm.
- És az mikor lesz?
- Ez csak rajtatok múlik – válaszoltuk mindketten.
- Meg fogjuk keresni a módját. Köszönjük lányok, hogy kávézhattunk veletek – intettek fájó szívvel búcsút a fiúk.
Elsőként távoztunk a kávézóból és irányítottuk lépteinket a beszálló kapu felé. Míg várakoztunk folyamatosan azon gondolkodtam, milyen könnyen lebukhattunk volna. Sajnáltam őket, mennyire nincs magánéletük, minden egyes pillanatban arra kell vigyázni, hogyan viselkednek, mit csinálnak, kivel állnak le beszélgetni, kire néznek rá, mert azonnal belemagyaráznak mindent. Ezek sajnos az idol lét velejárói, követik őket, vájkálnak a magánéletükben, esetleg még személyes atrocitás is éri őket. Láttunk olyan felvételt YouTube-on, ahol a biztonsági emberek alig tudták keresztülvinni őket a rajongók hadán valamelyik repülőtéren, folyamatosan nyúlkáltak utánuk, fogdosták, lökdösték őket, arcukba tolva a mobilt fotózták minden lépésüket. Nem csoda, hogy álcázzák magukat, de nem olyan egyszerű elvegyülniük.
A gépen messze ültünk egymástól, de mindkét fiú bevetette a mosdós trükköt. Többször is.
A müncheni repülőtéren rengetegen várták őket, nem is nagyon láttuk merre távoztak. A csomagmegőrzőbe betettük csomagjainkat, hátizsákba tettük a pulóvert és a lightsticket, majd egy taxival bevitettük magunkat a belvárosba. Volt időnk bőven, kicsit szétnéztünk, egy Burger Kingben hamburgert ebédeltünk, és öntöttük magunkba a kávét. Hosszú lesz az éjszaka. Három óra után már a sportcsarnok előtt álltunk a sorban, várva, hogy bejuthassunk.
A koncerten a fiúk hozták a szokásos teljesítményt, a rajongók sikítoztak, teljesen megőrültek amikor a színpadra léptek. Istenem, ha kitudódna, hogy mi barátkozunk, sőt csókolóztunk is velük! Szerintem ott helyben megtéptek volna. Jimin kacsintgatott, a No More Dream alatt pólóját emelgetve mutogatta gyönyörűen kidolgozott kockás hasát, mi meg olvadoztunk. A koncert végén nem siettünk SoRa-val, a következő repülőnk indulásáig majdnem fél napunk volt még. Hogy fogjuk ezt átvészelni? Ez egy kicsit kedvünket szegte, de egyszerűen semmiféle ismerős, barát nem tudott szállást szerezni nekünk. Így maradt a reptéri éjszakázás. Az vigasztalt, hogy holnap már a nagynénémnél leszünk Budapesten, rendes ágyban alhatunk és nem utolsósorban tisztálkodhatunk.
A transzferjárattal félúton jártunk, mikor üzenetem érkezett Jimin-től.
„Merre vagytok?"
„Úton a repülőtérre"
„Maradjatok kívül"
„Úgysem tudnánk még becsekkolni"
El nem tudtuk képzelni miért akarja, hogy kívül maradjunk. Ám legyen. Nem sokan voltak a váróteremben, egyik sarkában lecuccoltunk csomagjainkkal. Nézelődtünk, beszélgettünk egy darabig, majd a telefon zenelejátszóját elindítva a fülest betettem a fülembe, lábaim feltettem a padra és ledőltem. SoRa ugyanezt tette, fejünk összeért a padon. Nem sokáig tudtuk nyitva tartani szemünket, a BTS zenéje álomba ringatott.
Félálomban voltam már, mikor valaki megpuszilta a homlokom és puha ujjak cirógatták arcomat.
Vajon ki volt az a bátor, aki ezt meg merte tenni, és hogyan került oda? A következő turné helyszín Budapest, a lányok hazai terepen lesznek, és terveznek is valamit ....
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
