Széjjeltépett szerelem

11

- HaNa, úgy érzem, mintha már régóta ismernélek. Jó itt veled. Ez a hely olyan megnyugtató, rég nem éreztem ilyen pihentnek magamat. Fárasztó ez a sok utazás, a programok, otthon szinte minden nap van valami. Kész csoda, hogy itt kaptunk néhány nap pihenőt is.

- Mindig csodáltam az idolokat, hogy ezt vállalják, sokszor erőn felül. Itt Európában úgy gondoljuk, hogy kifacsarnak benneteket teljesen, a maximumot hozzák ki belőletek állandóan.

- Ahhoz, hogy topon maradjunk, mindenhol jelen kell lennünk, úgymond a vízcsapból is mi folyunk.

- És ezt nem unják a rajongóitok?

- Ti unjátok? – mire elvörösödtem. Nem tudtam mit mondani, igaza volt. Szemébe néztem és teljesen elmerültem benne.

- HaNa .... – egyre közelebb hajolt hozzám s arra gondoltam, vajon meg fog-e csókolni. Felemelte kezét és végig simított arcomon. Vártam, hogy megtörténjen, és egyszer csak megéreztem puha ajkait ajkamon. Mint egy áramütés, úgy borzongtatott meg. Csak összeértette szánkat, majd elvált tőlem. Kérdőn nézett szemembe, mintha tudakolná, mehet-e messzebb, folytathatja-e. Ajkam kicsit megnyílt s ő nem várt semmire, lecsapott rá. Gyengéden harapdálta ajkaimat, majd óvatosan áttolta nyelvét az én területemre. Közelebb csúszott hozzám,  karjaival átölelt, egyik kezével derekamat fogta meg, másikkal tarkómat támasztotta. Nem akartam, hogy vége legyen, egyik kezemet mellkasára csúsztattam és éreztem, hogy szíve majd kiugrik a helyéből, olyan őrült ritmusban dobol. Ez volt az első csókom. Olyan szenvedéllyel, olyan gyengéden csókolt, úgy éreztem elolvadok karjai között. Amikor elváltunk egymástól, homlokát enyémnek döntötte. Szinte hallatszott szívünk eszeveszett dobolása, mellkasunk zihálva emelkedett.

- Jimin .... – de mutatóujját számra tette.

- Ne mondj semmit. HaNa, én kedvellek téged. Nagyon. Nem tudom mi az, amit érzek, de jó veled lenni és ha nem látlak, hiányzol – és újra csókban forrtunk össze. Vastag húsos ajkaival oly érzékien csókolt, irigy voltam azokra a lányokra, akik ezt már megízlelhették. Mintha csak gondolataimban olvasott volna, eltávolodott tőlem és így szólt – Te vagy az első, akit megcsókoltam. És mondhatom, nagyon jó érzés volt.

- Nekem is ez volt az első  – mondtam halkan. Ujjaival arcom cirógatta, majd lassan mellkasára vonta fejemet. Így voltunk egy ideig, míg megnyugodtunk a csók után. Szívünk újra normális ritmusban vert, lélegzetvételünk szabályos lett. Örökké így tudtam volna maradni karjaiban.

- HaNa, nem vagy éhes? – kérdezte Jimin. Már kora délután volt, de fel sem tűnt. Vajon ki gondolna korgó gyomrára, amikor ilyen észveszejtő fiú karjaiban van?

- Talán tudnék enni – nevettem rá – A többiek? – és a szomszéd pad felé néztem, ahol SoRa épp egy csókban forrt össze HoSeok-kal. Tehát ők is egymásra találtak.

Estig együtt voltunk, majd ugyanúgy mint előző alkalommal, hazáig fuvaroztak bennünket. A kapuban nagyon nehezen búcsúztunk el egymástól, nem tudtuk mikor és hogyan fogunk találkozni. Holnap elutazunk Münchenbe a reggeli géppel, mint kiderült, megint egy járaton megyünk.

Este SoRa-val mindent elmeséltünk egymásnak, mi is történt.

- HaNa, én olyan boldog vagyok!

- SoRa, gondoltad ezt egy hónappal ezelőtt? Hogy megismerkedünk álmaink fiújával, és ennyi időt együtt töltünk? Ez a két nap, el sem hiszem, hogy megtörtént! – magamhoz fogtam a kispárnát és szorosan átölelve dőltem hátra az ágyban – Jimin olyan gyengéd, olyan kedves, és úgy tud csókolni, hogy teljesen lángokban álltam. Eddig is imádtam, de most, hogy megtapasztalhattam milyen a való életben, még jobban. SoRa, én azt hiszem tényleg szerelmes vagyok.

Másnap korán reggel keltünk, 7 órakor már az Orlyn voltunk. Elbúcsúztunk Solange-tól és még utoljára megöleltük. Megint rengeteg rajongó várta a fiúkat, akik hamarosan meg is érkeztek. Ha nem láttuk volna őket, a sikongatásból rájöttünk volna. A biztonsági emberek gyorsan átvezették őket a vámvizsgálaton, még visszafordulva integettek a rajongóknak, majd átmentek a tranzitba. Nemsokára mi is bejutottunk és megláttuk őket egy kupacban csoportosulva. Jimin és HoSeok egyfolytában forgolódott, mikor látnak meg bennünket, és amikor tekintetünk találkozott, széles mosolyra húzták szájukat. Jimin elővette a mobilját.

„Hiányoztál"

„Te is nekem"

„Nagyon jó volt tegnap"

„Nekem is veled"

„Mikor találkozunk legközelebb?"

„Ez csak rajtad múlik"

„Akkor most"

„Itt? Megőrültél?"

„Néha úgy érzem igen. Akkor is szeretnék találkozni veled. Majd Münchenben"

„Nem lehet"

„Miért"

„Koncert után repülünk Budapestre"

„Ne már. Mikor?"

"Másnap délelőtt fél 12-kor"

„És hol lesztek a koncert után?"

„A repülőtéren ..."

„Ez most komoly?

„Nem tudtunk szállást intézni. Majd felváltva alszunk"

„Mire nem vagytok képesek ezekért a koreai pasikért!"

„:D Majd alszunk otthon"

„Otthon?"

„Hazamegyünk SoRa-val"

„El is felejtettem, hogy Budapest a következő"

„Igen, az"

„És ott? Meddig maradtok?"

„Csütörtök este utazunk Berlinbe"

„Melyik géppel?"

„19:20"

„Mi a délelőttivel megyünk :(  Nem jöttök a kávézóba?"

„Indulunk"

Csak addig ügyeskedett, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz.

Apró lépések, melyek közelebb hozzák őket egymáshoz. Igaz, hogy különösebben semmi nem történt, mégis elhangzott egy apró vallomás mindkét részről. És a továbbiakban .... ?