Két lány, akik érdeklődnek a koreai kultúra iránt, ezen belül is megdobogtatja szívüket egy konkrét banda. Amikor meghirdetésre kerül egy európai turné, képesek minden állomáson végig kísérni őket. Talán ez már több is, mint szimpla rajongás. A konc...
- Hiányoztál már nagyon – súgta fülembe a barátom, és ekkor megláttam MiHi gúnyos tekintetét, mellyel bennünket nézett. Kedvem lett volna megkérdezni, ha itthon volt és ráért beszélgetni meg videójátékozni ezzel a libával, akkor hozzám is eljöhetett volna. Nem akartam azonban elrontani az ünnepi hangulatot, ezért csak ennyit válaszoltam.
- Te is nekem – mire karjaiba vont.
A kaja isteni volt, most nem volt idő főzni, ezért Jin a megszokott étteremből rendelte. Meghitt hangulatban beszélgettünk, iszogattunk egy keveset. NamJoon beszélt a hátralevő fellépéseikről, és remélte, hogy januárban ismételten kapnak legalább egy hét szabadságot.
- Elviszlek Busanba – súgta Jimin – meglátogatjuk a szüleimet.
Meglepetten néztem rá, nem gondoltam, hogy ez egyhamar bekövetkezik. Nekem jó volt így ez a kapcsolat, tudtam mit vállalok és mire számíthatok. Aki egy idol barátnője, mindenre fel kell készülnie. A rövidebb-hosszabb turnékra, amikor jó ha telefonon beszélhetünk, az éjszakába nyúló próbákra, ami miatt napokig nem találkozhattunk. Soha nem randizhatunk, nem mehetünk sétálni, moziba, csak a falakon belül él a kapcsolatunk. Az albérletben és a dormban. Nem bántam, mert imádtam őt. Minden egyes percért, óráért, együtt töltött napért hálát adtam, és azért is, hogy engem választott a millió rajongó közül.
Majdnem éjfél volt, mikor elbúcsúztunk a többiektől, és egy taxival az albérletbe mentünk mind a négyen. Másnapra nem volt programjuk, így nyugodtan maradhattak nálunk, nem kellett korán kelniük sem.
Elköszöntünk SoRa-éktól, és én nem akartam halogatni az ajándékom átadását.
- Jimin, boldog karácsonyt! – nyújtottam át csomagomat, amit kisfiús kíváncsisággal bontogatott.
- Köszönöm – és már át is ölelt, hogy egy szenvedélyes csókkal köszönje meg. – De nekem is van ám ajándékom – húzta elő zsebéből a kis dobozkát. Sejtettem, hogy valami ékszert rejt, és erről meg is bizonyosodhattam, mikor kinyitottam a fedelét. Gyönyörű ezüst nyaklánc volt benne, szív medállal, melyben egy kristálykő volt. – Hogy a szívem mindig veled legyen.
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
- Jimin ....
Kivette a láncot a dobozból, hátam mögé állt és nyakamba akasztotta. Félrehúztam hajamat, hogy könnyebben hozzáférjen a kapocshoz, és mikor befejezte, apró csókokat hintett vállamra. Egész testem libabőrössé vált, majd miután maga felé fordított, percekig csak néztük egymást. Képtelen voltam szemeiről elvenni tekintetem, az a sötétbarna örvény egyre jobban húzott a mélybe. Nem tudtam gondolkozni, csak azt akartam, hogy ez a pillanat sose múljon el, és mindig mellette lehessek. Valamiért azonban az égiek másképp értelmezték ezt a fohászt.
Egy gyors közös zuhany után oly szenvedéllyel vette birtokba testemet, hogy minden rossz gondolatom elmulasztotta. Csak őt láttam, őt éreztem, mámoros csókjait, mellyel testem teljes felületét beborította, és ahol ujjai hozzám értek, bőröm felforrósodott, míg én remegve fogadtam magamba, annyira kívántam. Amikor kielégült testünk fáradtan kapcsolódott egymásba, könnyek próbáltak útnak indulni szemeimből.
- Mi a baj? – törölte le arcomról a nem kívánatos könnycseppeket Jimin és adott puszit helyükre.
- Csak annyira szeretlek, és boldog vagyok, hogy itt vagy.
Magunkra húzta a takarót, és még szorosabbra vonta ölelését.
- Jó éjt, aludj jól .... – kaptam meg álomba ringató puszimat, és nem kellett sok, hogy pihentető alvásba merüljünk.
Az újév vegyes érzésekkel indult. A vizsgáink nagyon jól sikerültek, nem gondoltuk, hogy mindenből a legjobb jegyet fogjuk megszerezni. Hiába, volt időm tanulni, egyre több. Jimin bár igyekezett szabaddá tenni magát, úgy éreztem mintha egyre kevesebb időt töltene velem.
Januárban valóban kaptak egy hét szabadságot, és elutaztunk a szüleihez. Kicsit félve léptem át a szülői ház ajtaját, nem tudtam mit fognak majd szólni, hogy a fiuk barátnője külföldi. Kellemesen csalódtam azonban, mivel az anyja és az apja is nagyon kedvesen fogadtak. A három férfi annyira hasonlított egymásra, Jihyun kiköpött bátyja, és mindkét fiú az apjukra hasonlít. Viszont a kedvességüket az anyjuktól örökölték, mert egy végtelenül aranyos, mosolygós asszonyt ismertem meg személyében. Az étkezések után igyekeztem hasznossá tenni magam, segítettem mosogatni, sőt a főzésnél is lábatlankodtam.
- HaNa, nem is tudtam, hogy ennyire értesz a koreai ételek elkészítéséhez. Hol tanultad?
- Van egy nagynéném, aki évekkel ezelőtt nyolc évig Seoul-ban dolgozott, és tőle sok mindent sikerült ellesnem. Az ő segítségével sikerült albérletet is találnunk.
Négy napot töltöttünk Busanban, a szülei azzal váltak el tőlem, hogy szeretettel várnak legközelebb is. Egyikünk sem gondolta, hogy erre már soha nem lesz lehetőségünk.
Az újév újabb feladatokat hozott a fiúknak, gőzerővel próbáltak az év eleji díjátadókra, nekünk pedig a második félév kezdődött az egyetemen. Változott az órarendünk, és már délutánra is kerültek órák, ezért módosítani kellett a beosztásomat a boltban. Szerencsére rugalmasak voltak és sikerült megoldást találnunk.
Ismét napok teltek el, mire végre láthattam Jimint, de mindig fáradtan esett be. Sokszor volt rosszkedvű, de ha kérdeztem, csak a próbákra hivatkozott. Szerettem volna segíteni neki, de a válasz mindig ugyanaz volt. Nincs semmi probléma.
Valami elindult, valami kezdődik, Jimin változik .... tényleg nincs semmi probléma? És ha van, meg tudják-e oldani ... ?
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
