Genius

Prologue

Az esőcseppek hangosan kopogtak a lábtörlőn, ahogy a férfi végre megérkezett az úti céljához. Lesöprögette magáról a vizet, a helyére állította a kopogtatót, amit húga minduntalan elfordított, és belépett a lakásba.

Az emeletről hegedűszó csorgott le az előtérbe, de amint az első lépcsőfok felnyögött a férfi lába alatt, megszakadt a kellemes dallam. Megforgatta a szemét, és minden óvatoskodást mellőzve, felment a kegyetlenül recsegő lépcsőn.

Nem is kellett benyitnia a nappaliba, húga már az ajtóban állt.

- Mit akarsz itt? - kérdezte rosszmájúan, de csak egy gunyoros mosoly volt a válasz. A férfi eltolta testvérét az ajtóból és ledobta kabátját a barna kanapéra. Szó nélkül helyet foglalt a kandalló előtti fotelben és sóhajtva elkényelmesedett. A nő leült elé, és idegesen kopogtatni kezdett a karfán ujjaival.

- Még mindig nem találták magadnak egyet? - kérdezte a férfi. Húga szemöldöke az egekig szaladt, mintha nem lett volna egyértelmű, hogy nem. Bátyja jelenléte pedig még könyörtelenebbé tette a helyzetet.

- Bárki, akivel eddig beszéltem borzasztó volt, mindegyik a pénzemre hajt, sőt akitől megkérdeztem beköltözik-e hozzám félreértette. - mondta a nő és tenyerébe temette arcát. Bár csak néhány hete keresett lakótársat, már azt kívánta bárcsak sose jutott volna eszébe. - És egyikük sem okos. Mindegyik egy idióta!

- Három jelölt még van. Kettő az enyém, egy apánké. - A férfi kihúzta zsebéből a telefonját és megnyitotta az első jegyzetét. - Brooklyn Potts, egy rivális étteremben dolgozott egy évig pincérnőként. Érettségivel és egy éves egyetemi képzéssel rendelkezik...

- Nem! - mondta a nő egyszerűen. A férfi összevont szemöldökkel nézett fel rá, zavarta, hogy be sem fejezhette a mondandóját. Egy morgással visszatért a mobiljához, és egy új jegyzetet nyitott meg.

- Kelly Fellman, régi bérszámfejtő, ő is dolgozott étteremben, járatos az ilyesmiben, a pénzhez is ért. De őt nem ajánlom, kétszer volt börtönben, egyszer zaklatásért másodszor birtokháborításért.

- Őt is passzolom, bár érdekesen hangzik. - mondta a nő. Nézte, ahogy testvére leteszi a telefonját és felemeli a tekintetét. - Mi az?

- Ez a negyedik férfi, akit néztünk, és egyáltalán nem biztonságos körülötte a levegő. - mondta a férfi. Felállt és kivett kabátjából egy barna mappát, amit egyenesen a nő ölébe dobott. Ő kinyitotta és végig nézte a képeket az említettről. A szeme, bár ez sosem történt még meg, azonnal kiszúrta a férfi helyességét. - Dr. John Watson, orvos, de fiatalkori éveit egy étteremben dolgozta le. 18-tól 21 éves koráig dolgozott egy szakács mellett, közben egyetemre ment és orvosnak készült. Körülbelül fél évig dolgozott egy magánzóban, és aztán pedig eltűnt minden térképről.

- Ezt meg, hogy érted? - kérdezte a nő. Ez a jelölt érdekelte eddig a legjobban. Eltűnni valahogy minden térképről kicsit nehéz, főleg, hogyha Mycroft Holmes, a Brit kormány egy személyben keres valakit.

- Utána néztem, és a brit titkos szolgálatnak szolgált másfél évig, de akkor sem volt Angliában, hiába volt mindenhova felírva a neve. - A két testvér egymást nézte, a nő azon gondolkodott, hogy lehetséges ez, bátyja pedig csak várta a választ.

- Hol van?

- Most? Londonban egy poros kis lakásban kuksol, gondolkodik, kivel kéne szerződtetnie. Az apja ráhagyott egy egész vállalatot, szőlőföldekkel és Anglia egyik legkiválóbb borával, és nincs kinek eladnia.

- Tökéletes. Állásajánlatot kap, szívesen szerződnék vele. Hívjátok fel és küldjétek az irodámba! - A nő mosolyogva felállt és kinézett az ablakon. Végre tudott valaminek örülni, tudott valamiben reménykedni. Az utóbbi napokban csak nehézségei akadtak. – Szívességet szeretnék kérni.

- Már csak kettő van hátra.

- Tudom! Szólj Lestrade-nak, hogy jöjjön el Baker Streetre, és az öngyilkosságokkal kapcsolatban keresem! Köszi! - Visszafordult testvéréhez és az ajtóhoz kísérte. – Egy napja nem érem el, megbántottam, de szüksége van rám. Most pedig menj a dolgodra, légy szíves!

- Legközelebb nem csicskáztathatsz! - Mycroft hideg pillantást küldött húga felé, majd visszafordult az ajtóból. - Sherlock, biztos vagy benne, hogy Dr. Watsonnal akarsz együtt lakni? - kérdezte a férfi, miközben felállt és vállára terítette a kabátját. A nő megforgatta a szemét és összeborzolta a férfi vöröses haját.

- Igen, csak tűnj már el! - Nagyot nevetett, mikor testvére rámorgott, majd magában puffogva lerobogott a lépcsőn. A nő visszafordult a lakásba és büszkén mosolyogva végig nézett a kicsomagolatlan dobozokon. Végre lesz egy lakótársa.

Updated: 2020. 10. 30.