A Valóság Határán | Befejezett

7. Fejezet

Nos, mivel nem szokásom kimozdulni, ezért az elmúlt cirka egy hétben a szobámban kuksoltam, a munkán kívül. Ugye a múltkori vihar lazán kitört 2 szintnyi ablakot, ezért az iskola elrendelt egy szünetet, amíg gyorsan megcsinálják az üvegeket. Egyedül Leilaval és anyuval, meg néha Sam-el beszéltem, de szerintem ennyi. Plusz, Chris néha írogatott nekem, és válaszoltam egy-egy üzenetére. De azon kívül egész héten csak képregényeket olvastam. Nem tudom, hogy említettem-e már, de nagy képregény fan vagyok. Mondhatni, hogy mindent szeretek, ami képregény, de azért mégis, a Marvelesek a kedvenceim. A DC sem rossz, elismerem, de ha választanom kéne, akkor határozottan Vasember és a többiek mellett állnék. Apámnak volt több doboznyi képregénye, nagyjából onnan fakad ez az egész rajongásom. Az ő régebbi példányait kezdtem el olvasgatni, mikor még életben volt, majd miután megtörtént a baleset „megörököltem tőle" a gyűjteményét. És amióta dolgozok, azóta én magam is próbálom ezt bővíteni. 

Szóval, a szobám egyik sarkát ezek a dobozok foglalják el. Nem is igazán beszéltem a szobámról, bár nem volt nagyon miről. Van egy ágyam természetesen, amiben most is épp feküdtem, amellett meg egy éjjeliszekrény egy lámpával. A jobb sarokban van az ajtó, a bal sarokban vannak az említett képregények, középen pedig egy teljesen szimpla asztal, ami mellett volt a legendás, tetőre mászós ablakom. A falak szürkésnek hatottak, de egyébként halvány fehérek, vagy hogyan jellemezték a festékes dobozon, amit még annakidején találtam az egyik szekrényben. Az asztalomon is volt pár képregény, amiket olvasok, vagy már befejeztem őket, meg egy két üres és teli doboz cigi. Van egyébként még egy rozoga, kétezres évek eleji laptopom, amin eldöcög a Windows 7, de tökéletesen tudok rajta torrentezni, szóval ki van elégítve minden igényem. Amúgy most, hogy így szóba jött a cigi, nehogy azt higgyétek, nem vagyok nikotin függő. Egy héten nem szívok el többet egy doboznál, és egyébként semmi hatása nem szokott lenni, csak az, hogy lenyugszok. Nincsen cigi szagom (fogjuk rá), nincs cigi íz a számban, sőt, van egy olyan sanda gyanúm, hogyha elmennék egy szűrésre nem mutatna semmit. És ezt tapasztalatból mondom, mert egyszer régebben megtettem úgy, hogy dohányoztam már, és teljesen tiszta voltam. Igazából fogalmam sincs, hogy ez hogyan lehetséges, de ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy az erőm műve ez is. Mint ahogy anno nem engedte, hogy meghaljak a balesetben, és ne essek le miközben mászok a tetőre, így megakadályozza, hogy bajom legyen a cigitől. Őszintén, kíváncsi lennék, hogy vajon egy golyót is megtudna így állítani, vagy mondjuk egy áramütéstől lenne-e bajom. Igen, ilyeneken szoktam agyalni, ne ítéljetek el, full normális vagyok.

-Jó reggelt kívánok Sebastian! – tört be a sötét szobámba a semmiből vigyorogva és életvidáman Sam. Én meg speciel félig haldokoltam a takaróm alatt. Nagyot szippantott az állott levegőből, majd körbenézett.

-Sam, te mégis mi a francot csinálsz itt? – kérdeztem és amúgy szívem szerint megöltem volna.

-Kimozdítalak. Mikor szívtál utoljára friss levegőt? – nézett rám számonkérően.

-Tegnap este, szóval békén lehet hagyni. – mondtam és elfordultam tőle.

-Na, akkor ma újra. – döntötte el helyettem.

-Egyáltalán, hogy jutottál be? – motyogtam, de úgy, hogy ő is hallja a másik oldalról.

-Anyud beengedett, mondtam neki, hogy el akarlak vinni és szinte még meg is köszönte. – foglalta össze a történéseket, amikből én semmit se vettem észre idefentről.

-És hova akarsz vinni? – érdeklődtem és végül inkább felültem. Megvakartam a fejem, meg ásítottam egy nagyot, miközben Sam válaszolt.

-Ki a kosarasokhoz. Hátha neked is kedved jön hozzá. – Ha tudnátok, hogy mióta próbál rávenni engem a kosárra...

-Dee én nem akarok. – hadartam le.

-De muszáj vagy. És amúgy, ott lesz Chris is. – vetette be a szerinte adu ászt. Tévedett, részben.

-És én azzal mit kezdjek? – romboltam le az elképzelését, hogy majd erre ugrok.

-Hát, mittomén, beszélgettek, vagy bármi. – vonta meg a vállát. – Én igazából játszani megyek és téged meg ki akarlak zökkenteni a komfortzónádból.

-De, én nem akarom. Nekem jó idebent. – ellenkeztem.

-És ha már randira akar vinni Chris? Akkor is ilyen leszel?

-Nem, mert alapból nemet fogok mondani. – jelentettem ki.

-De miért vagy ilyen elutasító mindenkivel? – nézett mélyen a szemembe Sam és leült mellém az ágyamra.

-Haver... Egy boxer van rajtam. – mondtam, amit amúgy nem bonyolult dolog kitalálni. Alapból ülök, szóval nehéz nem látni, hogy nincs rajtam póló, és ebből már azt is ki lehet következtetni, hogy akár semmi nem lehet rajtam a takaró alatt.

-Haver... Tudod, hogy én ezt pont leszarom. – nevetett. Én csak megforgattam a szemem és keresztbe tettem a karjaimat. – Na, gyere.

-De öööööööööööööhhhh... - nyögtem fájdalmasan és hátrahajtottam a fejem.

-Bass, gyere már. – fogta meg a karom, és elkezdett felhúzni.

-Jól van, jól van... Megyek. – egyeztem bele végül. Bár sok választásom nem volt. Az a baj, hogyha valamit Sam a fejébe vesz, nem tágít tőle. Tipikus kos.

-Na, ez a beszéd. – ütögette meg a vállam. – Ne öltözz túl meleg cuccokba, van vagy 20 fok odakint.

-Mindjárt november van. – húztam össze a szemöldököm.

-Tudom. És mintha május lenne.

-Ha te mondod... - mondtam, és utána kiküldtem őt a szobából. A szekrényemhez bandukoltam (ami amúgy még azóta is egy kicsit ferdén áll, mióta múlt héten volt a kitörésem), gyorsan kivettem belőle a fekete farmeromat, meg egy ugyan olyan színű pólót. Gondolom nem nehéz kitalálni, hogy az a kedvenc színem. Meg a tűzvörös, de ezt inkább nem szoktam emlegetni. Gyorsan befújtam magam minden random férfi illatot kölcsönző löttyel, amim volt (szerintem egy már van 10 éves is amúgy), utána meg még gyorsan lerohantam és megborotválkoztam, meg egy kicsit szenvedtem a hajammal, illetve háromszor fogat mostam. Így már készen álltam arra, hogy elinduljunk és mondjuk Chrisszel legyek. Kint, a konyhában már várt anyu meg Sam. Leila sajnos suliban volt, szóval vele nem tudtam most beszélni, de hát ez van.

-Jó reggelt, Sebrerom. – mosolygott rám anyu.

-Van már amúgy 11 óra, nem? – nevettem.

-De, de neked ez még néha hajnal, drágám, szóval alkalmazkodok.

-Jogos. – ismertem el, és nekiálltam összedobni egy szendvicset. Mindeközben anyu és Sam olyan jól beszélgettek, mint az idős nők a parkban. Tényleg, tök jó beszélgető társak, mert mindketten baromi extrovertáltak. Én ambivertált vagyok, de az introságom jobban ki szokott jönni, szóval anyunak nem igazán van kivel beszélnie. Csendben leültem a szendvicsemmel az asztalhoz, míg anyuék az időjárásról beszélgettek. Mondjuk, erre érdemes kitérni. Múlt hét óta folyamatosan sötét felhők vannak az égen, miközben szeles az idő, és meleg. Elvileg minden államban ilyen idő van, nem csak nálunk. Ami kicsit nyugtat, de mégsem. De, az biztos, hogy ez már nem az én művem.

-Na, indulhatunk? – kérdezte még mindig életerősen és frissen Sam, miután elnyamnyogtam a kajámat.

-Nem akarok, de ja...- mondtam és gyorsan elmostam a tányért amin ettem, majd öltözütnk, és elindultunk.

Sziasztok! 😁

Mostanában eléggé el vagyok foglalva, ezért szólok, hogy nem valószínű, hogy sikerülni fog folytatást hoznom a hétvégére. Viszont, a Ki Vagy Te?-hez (aki olvassa, annak ajánlom figyelmébe) már tervezem az új részt, szóval arra azért számítsatok. Nade, köszi, hogy elolvastad a fejezetet, én hamarosan jelentkezek, de addig is legyetek jók! Puszi! 😘