A Valóság Határán | Befejezett

25. Fejezet

Oké, szóval helyzetjelentés. Fogalmam sincs arról, hogy mi van most, ezért helyzetjelentést írok. Az alak, akit követek, már vagy fél órája megy megállás nélkül és nem igazán tudom elképzelni, hogy hova tarthatunk ennyire. De szerintem lassan már kiérünk a városból.

Szerencsémre (nem tudom mondjuk, hogy ez mennyire szerencsés), majdnem teljesen sötét utcákon megyünk végig, szóval nem igazán tud észrevenni engem, hacsak nem lát a sötétben. Kezdek kételkedni abban egyébként, hogy ez Chris lenne, mert az út során már az ötödik cigijét szívja, amit irigylek tőle. Nem igazán lenne tanácsos most rágyújtanom. De van egy olyan belső érzésem – azon kívül, hogyha azt hittem eddig, hogy szinte felrobbanok, most lassan kezdek egy szupernóvához hasonlítani –, hogy ez biza nagyon is Chris. Észrevétlenül megnéztem, hogy mennyi az idő (elég erősen átléptünk volna már az újévbe, ha év vége lenne) aztán arra gondoltam, hogy fel kéne hívni Christ és azzal megoldhatnám a kérdést, miszerint ez ő-e, vagy valaki full random embert követek. Gyorsan tárcsáztam a számát, de egyből kinyomott, amit nem láttam, hogy az előttem lévő is megtett volna. Egy kicsit elkezdtem pánikolni, de végül arra jutottam, hogy megpróbálom még egyszer, csak most üzenetekkel. Rá írtam, hogy hogy érzi magát és pár vérfagyasztó pillanat után meghallottam, hogy előttem csippan kettőt egy telefon. Szóval, vagy véletlen egybeesés, vagy Chris. De inkább az utóbbi, az én véleményem szerint.

Az alak (vagy Chris) ment tovább, mintha mi se történt volna és hideg szél kezdett el fújni. Az óceán illatát hozta, amit szeretnék megkérdőjelezni, mert ahogy én emlékszem, nem tengerpart közelében van a város. Vagy ennyire nem mozdultam ki, vagy nagyon messze kerültünk otthontól.

A hó is elkezdett szemerkélni idő közben, ahogy haladtunk tovább egyenesen. Amúgy nehogy azt higgyétek, hogy ez valami könnyű akció. Úgy kell figyelnem, hogy ne lépjek rá egy random ágra, vagy törékeny dologra, mert még a végén magamra vonom az emberünk figyelmét és nem 100 százalék, hogy ő tényleg Chris, ezért inkább nem kockáztatnék. Ilyenkor azért áldom az 50 kilómat, komolyan. Az utcáról lassan erdőbe vezetett az utunk, ami még ijesztőbb lett emiatt, mint amilyen volt. Alapesetben haza rohannék innen a francba, de nem tudom. Valamiért úgy érzem, hogy mennem kell. Olyan, mintha valamilyen módon az az ember, aki előttem van, vonzana. Nem is az ember, hanem a sötétség körülöttünk. Nem is tudom, hogy mikor éreztem ilyet utoljára, de kezdett valamiért deja vu érzésem lenni. Mindenesetre haladtunk tovább.

Amúgy tényleg, nagyon megadnék mindent is egy szál cigiért, vagy legalább 5 perc pihenésért. Lassan egy órája megyünk folyamatosan, a testem robbanni készül, a faszi, aki előttem van lehet, hogy a pasim és nagyon úgy néz ki, hogy az óceán felé megyünk, szóval nem ismerem az ország térképét. Vagy csúnyán történt valami az idővel, sőt, van egy olyan sanda gyanúm, hogy bőven többet mentünk már egy óránál, míg a telefonom mégis mást mutat. Felnéztem az égre, ahol a telihold ijesztő fénnyel ragyogott és ezzel bevilágította a csillagok segítségével majdnem az egész erdőt. Mondjuk ez még nem elég ahhoz, hogy nyugodtan tudjam követni az előttem lévőt, de nem baj.

De basszus, nagyon nagy veszélyben vagyok egyébként. Egy idegent követek ki tudja mióta, mert azt hiszem, hogy a pasim? Ráadásul egy átkozott erdőn keresztül? Mi van, ha tudja, hogy követem és egy pszichopata, aki baromira meg akar engem ölni és a saját halálomba sétálok? Nem tudom használni az erőmet és nem hiszem, hogy megmentene. Lehet ez csak egy egyszeri alkalom volt anno a balesetben és úgy volt vele, hogy „Legközelebb már rábaszol, öcsi!", aminek most nagyon, de nagyon nem örülnék. Elkezdtem gondolkodni, hogy mi lenne, ha én most itt meghalnék. Anyu összetörne, Chrisszel együtt, már ha az előttem lévő nem Chris. Rob remélhetőleg annyit inna örömében, hogy belehal, Lei pedig nem vagyok benne biztos, hogy teljesen megértené, hogy mi történt. Még jó, hogy nincs egy kutyám, vagy valami ilyesmi, mert szerintem az pedig halna utánam. Legalábbis sok ilyet hallani. Az emberek többsége valószínűleg leszarná amúgy, hogy nem vagyok többet. Egy gonddal kevesebb lenne a városban végül is.