A Valóság Határán | Befejezett

41. Fejezet

-Mit vegyek fel holnap? – tűnődtem a szekrényem előtt Chris-szel. Ha már itt vagyunk, úgy döntöttünk, hogy gyorsan nézünk nekem valami vállalható ruhadarabot a holnapi bulira, mert francnak sincs kedve éjjel átmászni ezért.

-Minden jó rajtad, szóval nekem mindegy. – vigyorgott az ágyamon.

-Ezzel bizony veszekednék. – motyogtam és elkezdtem keresgélni a cuccaim között.

-Te Seb, ez a szekrény még mindig ferde. – mondta Chris és lassan elindult az ajtóm felé. – És most éppen nem jön senki.

-Jó, jó, értettem. – forgattam a szemem és könnyedén helyre raktam. Szerintem ez most tök felesleges volt, de mindegy. – Most már kereshetek?

-Legyen ez. – jött mellém és vette ki az első cuccomat, ami a kezébe akadt, ami amúgy nem is volt vészes. Egy szimpla fekete póló, rajta egy csomó fehér ponttal, mintha a csillagos ég lenne. Régen sokat hordtam és őszintén, nem tudom, miért szoktam le róla. De ha már így alakult.

-Okés. – vettem el a kezéből és közben a kezembe vettem a karácsonykor leevett pulcsiját. – Ja, amúgy itt van a pulcsid, amit múltkor hagytál, hogy viseljek.

-Köszi. – mondta értetlenül.

-Összekoszoltam, azért kaptad vissza. Bár, ahogy elnézem azóta anyu kimosta, de ettől függetlenül nincs már benne az illatod. Cserébe kérek egy másikat. – nevettem.

-Ja, jó, megnyugodtam. – tett ő is így. – Na, akkor készen vagyunk?

-Aha, szerintem igen. – fogtam meg a kezét és lekapcsoltuk a villanyt, majd lementünk. – Ideje indulnunk.

-Igazatok van. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is kíváncsi lenne Rob véleményére arról, hogy itt vagytok. – értett egyet anyu.

-Pláne nem én. – sóhajtottam és azt már elfojtottam, hogy a saját házamban. Oké egyébként, már tudom irányítani az erőmet, de az nem azt jelenti, hogy meg tudnék akadályozni egy kitörést. Talán Chris meg tudna nyugtatni, de ennyi. – Kéne már valamit kezdened ezzel az emberrel. – súgtam neki mikor megöleltem, hogy azért Leila ne hallja.

-Tudom kicsim, tudom. – válaszolta anyu és megpuszilt.

-Na, sziasztok. És igaz, csak holnap lesz, de azért boldog új évet! – mondtam és kinyitottuk az ajtót.

-Boldog új évet nektek is! – kaptuk a választ és elindultunk.

(*)

Sam-ék háza nincs messze a város központjától. Igazából a templomtól van egy pár percre, azt meg már ismeritek, hogy merre van. Nem tudom egyébként, hogy mi van velem mostanában, de nagyon nincs jó előérzetem ezzel az estével kapcsolatban, bár ezt már mondtam és próbáltam Chris-nek is, csak ő akkor próbált rávenni erre a bulira. Mindenesetre most végre megosztottam vele út közben.

-Neked nincs ilyen... nem is tudom. Fura érzésed? – kérdeztem tőle és ránéztem.

-Mire gondolsz? – nézett ő is rám. A hidegtől kicsit ki volt pirosodva az arca, meg az orra, ami szerintem nagyon aranyosan állt neki. Ja, egyébként igen, ismételten jégkorszak van, esett már a hó is, meg minden, most is épp azt tapossuk szét. Plusz ugye még este nyolc óra is van, szóval gondolom értitek. Nincs éppen harminc fok.

-Nem tudom... Egy ilyen belső érzés. Mint tudod, mikor abba a városba mentél és követtelek. Előtte majdnem felrobbantam magamban és tudtam, hogy valami rossz fog történni. – vallottam be, mert pontosan így éreztem, csak ugye nem olyan erősen. Meg eddig úgy voltam vele, hogy bemesélem, de már biztos vagyok benne.