A Valóság Határán | Befejezett

50. Fejezet

Holnap estéig kell már csak kibírnom. Mondanom se kell, álmom volt végre és ha minden igaz, akkor most fog beteljesülni. Csak az a baj, hogy nem nagyon tudom, hogy pontosan mi fog történni. Nem láttam se Chris-t, se azt, akivel, vagy akikkel értem jött, csak a hangzavart hallottam kintről. Elvileg valami tűz lesz, legalábbis valami ilyesmit vettem ki a kinti kiáltásokból és nekem ezt kihasználva neki kell esnem a cellám falának. Nem tudom, hogy honnan veszem, de egyszerűen ezt érzem. Viszont a kérdés az, hogy hogyan oldjam meg ezt feltűnésmentesen és mi az esélye annak, hogy Chris-éknek nem esik semmi bántódása? És hogy fognak felgyújtani egy egész bázist? Annyira sok kérdésem van, de szinte semmire nem kapok most választ.

Mindenesetre, legalább azt tudom, hogy mikor tűnhetek el innen. Végül is ez is jó, nem? Komolyan, halálra unom magamat ezen a szar helyen. Már vagy egy hete idebent dekkolok és nem tudok semmit se kezdeni magammal. Az egyetlen emberi kommunikációm egy röpke tíz perces bájcsevej Zack-el, aki ugye a kendős srác és vele is a társalgás kilencven százaléka arról szól, hogy csatlakozzak hozzájuk. Sajnos sok mindent nem is tudtam kiszedni belőle, csak azt, hogy vannak itt olyan emberek, akik egyáltalán nem természetmágusok, viszont egyértelműen tudnak arról, hogy kik azok és milyen erejük van, amit nem tudok hova tenni. Ezzel bárhogy nézzük, lelepleztek mindenkit, aki rendelkezik ilyen erőkkel és simán lebuktathatnak minket az egész világ előtt. Márpedig, ha ez történik, biztos, hogy magukat fogják a jófiúknak beállítani, mindenki mást pedig a rossznak és ebből nagyon nem akarok kapni.

-Nagyszerű, ébren vagy! – robbant be vidáman Zack a cellámba egy három darab szendviccsel, meg egy flakon vízzel. Igen, ez a napi ellátásom. Vagyis, nem teljesen, mert vizet tudok szerezni a fürdőszobámban, amihez három nap kellett, hogy megtaláljam. Gratuláljatok kérlek.

-Ja, csodálatos. – válaszoltam kedvtelenül. Gyűlölök amúgy ezzel a sráccal beszélni, túlságosan nagy az egója az ereje miatt. Mármint... nekem is baromi erős a képességem, de negyed ekkora arcom sincs.

-Ejnye, mi ez a szomorú hangnem, örülnöd kéne nekem... – tette le az asztalra elém a tálcát, amin hozta a kaját, de én annyiba se vettem őt, hogy letegyem a fadarabot, amit reptettem. Ennyi gyakorlásom van körülbelül. – Na, megint csendkirályt játszol?

-Nem, csak, mint látod, van értelmesebb dolgom is, mint veled beszélni. – pillantottam rá.

-Ezzel próbálod szinten tartani az erődet? Nem valami sikerre vezető. – jegyezte meg.

-Úgy teszel, mintha nem figyelnétek a nap minden percében, és nem tudnád, hogy gyakorlom az erőgömböket és a pajzsomat is. – tettem le végül a fadarabot és felé fordultam.

-Honnan veszed, hogy figyelünk téged? – kérdezte.

-Először is, nem vagyok hülye. – forgattam a szememet. – Másodszor is pedig az erőmmel sok mindent megérez az ember.

-Tényleg, ebben igazad van. A többi ilyen mágusunk itt a bázison beszélt valami ilyesmiről.

-Vannak Káosz használók? – lepődtem meg.

-Hogyne lennének? – nevetett fel. – Sose mondtam, hogy vannak, ez tény, de elég nagy bázis a miénk, sok mindent lehet itt találni.

-Szándékosan szivárogtatsz nekem információt, vagy csak ennyire retardált vagy? – sóhajtottam.

-És mit csinálsz te ezzel az infóval? Fogságban vagy, ha jól tudom. – tapintott rá a lényegre.

-Sajnos még igen... - motyogtam.

-És ez addig így is marad, ameddig nem csatlakozol hozzánk. Vagy... te még mindig a barátodra vársz, hogy megjelenjen fehér lovon, legyőzzön mindenkit és utána elvigyen téged?