A Valóság Határán | Befejezett

32. Fejezet

-És mondd, mivel töltöd a szabadidődet? – kérdezte anyu Chris-től. Cirka 20 perce faggatja őt mindenféle dologról, mi pedig Leilával inkább csendben esszük a spagettinket. Értitek, rohadt ciki a helyzet. Anyu ül az asztalfőnél, jobbról Lei, balról én, Chris pedig mellettem ül, szóval ráadásul még rajtam keresztül társalognak. Én meg csak reménykedem abban, hogy anyu nem akar tőlem kérdezni semmit se, pláne olyat, ami mindkettőnkre vonatkozik. Bár, akkor valószínűleg passzolnám Chris-nek.

-Eddig kosaraztam, de inkább kiszálltam, mert rájöttem, hogy nem szeretném tovább csinálni. – mondta és ivott egy kortyot az előtte lévő narancsléből. Anyu végig figyelmesen nézte és közben bekapott egy falatot. Nagyon ijesztő amúgy, minden mozdulatát figyeli, jesszusom.

-Hogyhogy? Nem tetszett esetleg, vagy nem bírtad? – érdeklődött.

-Nem élveztem annyira és sok időt elvett a napjaimból. Meg így legalább van időm fontosabb dolgokra is. – sandított rám én meg kis híján félrenyeltem a kaját. Cikiiiii.

Anyu elmosolyodott, úgy néz ki tetszett neki a célzás, én meg közben azért haldoklom tovább belülről. Atya világ, ha tudom, hogy tud ilyen gáz is lenni, ha van egy pasid, inkább beállok Vesta-szűznek, vagy nem tudom...

-Tudod, fiatalabb koromban ismertem valakit, aki nagyon hasonló volt hozzád. – kezdte anyu. Jézusom mit fog ebből kihozni? – Csak annyi a különbség, hogy ő sokkal rejtélyesebb volt nálad.

-Meglepődnél... - motyogtam halkan, mire Chris gyengén belerúgott a lábamba.

-Hogy mondod drágám? – nézett rám anyu.

-Hm? Mi? – tettettem az értetlent. – Nem mondtam semmit.

-Ja, rendben. Csak úgy hallottam. – mosolyodott el. – Leilám, mondd csak... - hajolt a húgom felé anyu, Chris pedig egyből felém.

-Félek anyudtól. – súgta nevetve én meg majdnem kiköptem a narancslevemet.

-Én is. – válaszoltam és inkább ettük tovább a vacsoránkat.

Még fél óra múlva sikeresen túléltük a vacsorát és nyugodtan fellélegezhettünk a szobámban. Mindketten az ágyamra feküdtünk, de úgy, hogy felülről nézve én fejjel lefelé voltam. Szóval Chris lába az ágy egyik végében volt, az enyém meg a másikban, értitek na.

-Mindenesetre, attól függetlenül, hogy jobban kifaggatott, mintha a rendőrség lenne, finoman főz. – állapította meg egy halk nyögés után.

-Ebben nem tévedsz. De jesszusom, sose volt még ilyen. Komolyan imádkoztam, hogy engem ne kérdezzen semmiről, mert úgy beparázok, mintha feleltetnének és nem tanultam semmit.

-Szerintem csak le akart engem nyűgözni. – nevetett.

-Egyszer-kétszer elég mohón méricskélt. – poénkodtam.

-Milyen kár, hogy én már foglalt vagyok. – sóhajtott Chris. – Pedig anyád tökre esetem.

-Máris gondoltam. – forgattam a szememet, de elmosolyodtunk és megcsókoltam Christ. Fura fejjel lefelé csókolózni, de nem vészes amúgy. Tulajdonképpen ugyan az, mint simán, de mégis fura. – Szólj, ha menni akarsz. Nehogy túl későn érjünk át a szomszéd házba.

-Nemhogy örülnél, hogy egy perc távolságra lakunk. Van, akiket egy óra választ el a másiktól. – mondta, miközben én felültem és ő is így tett.

-Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez se véletlen. – húztam fel a jobb szemöldököm.

-Nem, ez komolyan az. Minél közelebbi házat néztünk és hát ez pont melletted van. Ennél közelebb csak a ti házatok lett volna.