A Valóság Határán | Befejezett

49. Fejezet

Folyamatosan megébredtem, majd visszaaludtam, sose tudtam ébren maradni. Volt pár alkalom, mikor huzamosabb ideig magamnál voltam, de akkor is csak az elmém volt ébren, a szememet alig tudtam kinyitni. Egy alkalomkor, mikor felkeltem már egy másik szobában voltam és rettenetesen nagy kiabálást hallottam kintről. Nem annyira tudtam kivenni a dolgot, mert ugye még mindig Chris ereje hatása alatt voltam, szóval csak fel tudtam fedezni, hogy még életben vagyok és nem haltam még meg és aludtam is tovább. El kell ismerni, nagyon nehezen lehet kitörni belőle, ha nem ő ébreszt fel, szóval, ha ezt használja harcban, szinte biztos siker szerintem. Tényleg baszki, ezt is használhattuk volna tegnap. Tegnap? Nem is tudom, hogy mikor volt a harcunk, már ha lehet azt harcnak nevezni. Bár neem, szerintem nem tudta volna bevetni ezt az erejét, mert mintha ahhoz, hogy valakit elaltasson meg kéne érintenie. De aztán az is lehet, hogy csak nem jutott eszébe, vagy nem tudom. De okkal nem használta, ez biztos.

-Ébresztő! – trappolt be agresszívan egy ember idegesítően magas hanggal egy másik alkalommal, nekem meg már volt annyi erőm, hogy az oldalamra forduljak a rettenetesen kényelmetlen „ágyamban" és rényire kinyissam a szememet, de szinte azonnal vissza is csukódott.

-Ugyan már, azért ennyire nem altattam őt be. – hallottam a múltkori harmadik srác hangját.

-Pár órára kellett volna elaludnia, nem két egész napra! – válaszolta az idegesítő hangú eléggé feszülten. Szóval kettő nap, ennyi idő telt el az este óta. Valószínűleg Chris annyi ideig akart elaltatni, hogy addig ne keljek fel és ne szenvedjek esetleg, ameddig nem lesz itt értem, de mondott valamikor valamit arról, hogy minél messzebb van attól a ponttól, ahol az ereje használva lett és még tart a hatása, annál gyengébb lesz. Ami viszont jó jel, mert ez azt jelenti, hogy remélhetőleg közeledik a segítséghez.

-Uram, ez biztosan nem az én művem. – kezdett el szabadkozni. – A másik is időben felébredt mivel meg tudott szökni a bázisról, lehetséges, hogy hasonló képeséggel bír, mint én és visszaaltatta őt.

-Na a másik idiótáról ne is beszélj. – jött a válasz. – Mégis hogyan a francba kivitelezte a kijutását innen? Hány őr áll a bejáratoknál, milyen vastag falunk van?

-Sok őr és elég vastagak a falak, uram. – mondta a srác. Szóval ezt meg is jegyezzük.

-Költői kérdés, te idióta... - adta fel a főnök. Gondolom ő a főnök, mert eléggé úgy osztja az észt. – És mi van a másik két agyalágyulttal?

-Úton vannak, próbálják megtalálni a szökevényt, de nem járnak sikerrel. Túl későn vettük észre, hogy eltűnt és már nem érzik sehol se az erejét.

-Jó, nekem mindegy, hogy mit nem éreznek, nem értek ehhez. Engem az érdekel, hogy visszaszerezzétek őt. – nem ért ehhez?

-Próbálkozunk megtenni minden tőlünk telhetőt, de mi se vagyunk csodatévők.

-Ajánlom is, hogy megtegyetek mindent. Menjünk innét, ez még úgyse fog magához térni. – mondta felettem és becsapták maguk mögött az ajtót én pedig újra álomba merültem.

Máskor csak arra keltem fel, hogy nyílik az ajtóm és kaját hoznak be nekem, ha esetleg felkelnék gondolom. Az agyam egyre jobban kezdett ébredezni, ami azért volt kínzás, mert a testem még mindig ólom súlyú volt, ergo ilyenkor nem tudtam mást, csak feküdni meg néha oldalra fordulni. Megpróbáltam elképzelni, hogy hol vagyok és összeszedni minden infót, amit eddig hallottam, de ez sajnos még nem ment. Annyi sikerem volt, hogy valószínűleg nem egy kedves szobácskában vagyok, hanem az előzőhez hasonlóban, csak talán pár bútorral kiegészítve és egy vaskos vasajtó választhat el a külvilágtól. Talán van egy ablakom is, de valamilyen szellőzőrendszerem biztosan, mert néha érzem ahogyan a kinti fagyos hideg levegő beáramlik a szobámba egy pár percig, utána abbamarad. Ez alapján inkább szellőző van idebent és nem ablak. Mondjuk az ablak elég hülye döntés is lenne, azon ki tudnék akár szökni. Aztán ismét lemerültem és visszaaludtam.