A Valóság Határán | Befejezett

29. Fejezet

Az elmúlt három napban nagyon csúnyán lógtam a suliból, meg persze most is. Azt tudnotok kell rólam, hogy hajlamos vagyok dolgokat túlgondolni és túlreagálni is. De az, amikor valamit egyszerre gondolok és ezáltal reagálok túl, na az kifejezetten kellemetlen.

Szóval, hogy értsétek miről beszélek. Nagyon sokat gondolkodom a vasárnap megtudott dolgokon. Nagyjából már sikerült feldolgoznom, hogy vannak rajtam kívül ilyen emberek, akár még az én képességeimmel is. Már természetessé kezd az is válni, hogy Chris mindenféle szarságot tud csinálni a fényekkel, meg a sötétséggel, meg az idővel is (ami miatt amúgy nagyon rossz időérzéke van), meg ilyesmik és azt is felfogtam, hogy tudott arról, hogy én is „természet mágus" vagyok. Igazából nagyon örülök, hogy nem kell már titkolóznom előtte, tényleg. Eddig nem tudtam, hogy ilyen nagy súlya van ennek a dolognak bennem, de most, hogy lelepleződött érzem, hogy mekkora kő esett le a szívemről. Kicsit olyan ez, mint a coming out. Gondolom, legalábbis. Egy coming outom volt, onnan meg már mindenki tudta, szóval nem vagyok valami gyakorlott a témában.

Viszont van egy valami, amit az agyam újra és újra lepörget, túlgondol és túlreagálom.

Chris azért jött ide, hogy a bizalmamba férkőzzön.

Emiatt az egyetlen dolog miatt fekszek most a tetőn és bámulom a sötét, felhős eget. Az volt a feladata, hogy minél közelebb kerüljön hozzám. Próbálok nem gondolni rá, de a fejemben van az, hogy mi van, ha csak ezért jött velem össze? Nem viselkedett másképp vasárnap óta, folyamatosan érdeklődik utánam, de egyszerűen nem merek vele találkozni. Mi van akkor, ha azt fogja mondani, hogy elvégezte a feladatát és szakít velem? Hogy megtanít az irányításra, de csak „tanár-tanuló" kapcsolatunk lehet? És az a baj, hogy nem tudom, hogy mit gondoljak már és saját magamat ejtem kétségbe.

Eddig attól paráztam, hogy Chris kiakadna, ha megtudná, hogy mikre vagyok képes – ehhez képest, ő tudta nagyon jól, sőt ezért került ide. És én akadtam ki. Úgy döntöttem, hogy inkább rágyújtok. Ha azon agyalnátok, hogy mostanában egy kicsit mintha többet cigiznék, igazatok lehet. De azok után, amik történtek velem mostanában, szerintem mondhatjuk, hogy stresszhelyzet állt elő. Méghozzá nagy.

Igazából nem is érdekelnek azok a dolgok, amiket nem mondott el. Nagyon sok mindenbe nem avatott bele, de nem igazán baj, mert már épp elég új dolog szakadt a nyakamba. Meg amúgy is, majd el fogja mondani, amikor ideje. Hanem inkább az érdekel, hogy lehetséges az, hogy a szerelmünk nem is igazi? Képes lenne ilyenre Chris? Annyira próbálom elcsendesíteni a gondolataimat, hogy majdnem beleszédülök, de nem megy. Csak nézem a nagy sötét eget és ő van a fejemben. Az egyetlen ember, akit közel engedtem magamhoz évek óta. Az egyetlen ember, akit beengedtem az életembe és akivel megosztottam a legnagyobb titkaim. Akivel elcsattant az első csókom, ő az első igazi szerelmem – és lehetséges, hogy csak színjáték volt az egész?

Na jó, okés, gondolkozzunk valami máson, mert túl sok itt a depi, de nem baj, teszünk ellene. Rég találkoztam Sammel, nem? Rá is írok gyorsan, hogy holnap összefuthatnánk, mert kell valaki, akivel megbeszélhetem az egészet. De azt mondjuk nem ártana nem elfelejtenem, hogy Sam baromira nem tudja, hogy nekünk ilyen erőink vannak és ez így is marad, ha rajtam múlik. De akkor is meg kéne beszélnem valahogy a dolgokat valakivel és erre Sam tökre jó ember lehetne. Meg az utóbbi időben, amióta van Chris, annyira elhanyagoltam őt és emiatt bűntudatom van...

Azt bánom amúgy, hogy a többiekről nem nagyon árult el semmit. Kíváncsi lennék rá, hisz gondolom a családjaként szereti őket. Nagyon félek attól is, hogy nem fogom tudni megtanulni, hogyan kezeljem a dolgaimat. Elképzelésem sincs, hogy egyáltalán hogyan kéne nekifognom az egésznek, nemhogy irányítsam. Teli vagyok kétségekkel ezzel kapcsolatban is. És Chrisszel kapcsolatban is. És megint ő van a fejemben, ezt nem hiszem el...

Becsuktam a szemeimet és inkább felidéztem az arcát. A változó színű szemét, ami egyszer barna, egyszer fekete. A kócos, barna haját és azt a nagy, sugárzó vigyorát, meg a vakító fogait. Mintha egy isten leszármazottja lenne, komolyan. Sose értettem, hogy hogyan lehetséges az, hogy neki pont én vagyok az egy a sok közül. A depis, vékony, sötét tekintetű, mexikói srác, akit nagyjából mindenki is kerül. De kezd értelmet nyerni a dolog. Lehet neki nekem kellett a pont egynek lennem.

És tessék, ismét a sírás fojtogat, a saját faszságom miatt. Nem tudom, szokásommá lett ezen a héten a sírás is. De legalábbis annak az érzete biztosan. Remélem minden meleg ennyire túlreagál mindent és nem én vagyok az egyetlen. Lehet amúgy, hogy Chris görcsbe állt gyomorral ül és gondolkozik, hogy mi lehet velem, mi bajom van. Mert szeret. És nem csak megjátszotta. Nem csak kamu élményeket adott nekem, hanem valós dolgokat, amiket komolyan gondolt. És csak az én hülye fejem néz ki belőle ilyeneket.

Oké, elég nekem ebből a napból. Lemásztam a szobámba, gyorsan átvedlettem a macinacimba és befeküdtem az ágyamba, mielőtt elkezdenék fázni, ugyanis nem akarok csak ezért pólót felvenni. Még egy kicsit telefonoztam és gondolkodtam az ágyamban, mert nem tudok jobb dolgot csinálni. Vagyis tudnék, de na. Arról most ne beszéljünk, hisz éppen az a bajom, hogy lehet a pasim kamu. Bár, ez így kicsit erős megfogalmazás. De komolyan, ha kiderülne, hogy nem volt igaz ez az idő vele... Szerintem nagyobb depresszióba esnék, mint amiben voltam.

Kikapcsoltam a telefonomat és a fal felé fordultam. Amióta Chris használta rajtam az erejét, mintha jobban és könnyebben aludnék. Már nem forgolódok órákat, hanem becsukom a szemem és alszok is. Mondjuk nem most, mert tombol az agyam jelenleg. Túl sokat jelent nekem, szerintem. Túl gyorsan elkezdtem hozzá kötődni és lehet, hogy most össze fog törni a szívem. De egyszerűen nem tehetek róla... Becsukom a szemem és ő néz rám egyből. Egyszerűen mindenhol és mindenben ott van, ami hozzám köthető. Sose éreztem senki iránt ilyet, de ezt már mondtam. Az a folytonos izgalom a gyomromban, amit érzek miatta és hogy egy váratlanabb érintésétől felforr az egész testem egyszerűen varázslatos és borzalmas egyszerre. És egyértelműen bevallom azt is, hogy vannak olyan pillanataim, amikor sok dolgot képzelek el vele. Tudjátok... olyan dolgokat. Ami meg aztán pláne nem volt sose jellemző rám.

Sóhajtottam egy jó nagyot és megpróbáltam kiüríteni a fejem. Tudjátok van az a szar poén, hogy olyan az agyam, mint a böngészőm. 37 lap van megnyitva és használatban, egyszerre, miközben valahonnan zene szól. Gyűlölöm az ilyen „vicceket", de ez most nagyon igaz rám. Mégis sikerült lassacskán kikapcsolnom a gondolataimat és pillanatok múlva elnyomott az álom.

(*)

-Sebastian Morales, hol a jó büdös francban voltál napokon keresztül? – ordított le egyből Sam, mikor beengedtem őt a házba. Nincs itthon senki, aminek örülök, mert ilyenkor ténylegesen azt csinálok, amit és ahol akarok. Szóval fasza.

-Ne haragudj, hogy nem jelentkeztem. Hosszú sztori. – mondtam.

-Várok. – állt karba tett kézzel előttem.

-Csak mentem a fejem után és eltévedtem. Utána pedig Chris rám talált.

-De mégis miért mentél péntek este, sőt éjjel random a fejed után? – tette fel a következő dühös kérdését.

-Nem tudom, csak ezt akartam csinálni. Te még csodálkozol rajtam? – nevettem egy kicsit és láttam, hogy ellazult már a haverom. De még mindig zabos emiatt.

-Jól van, csak... Megijedtem. – rázta meg a fejét és magához ölelt. Na igen, gyűlölöm az emberi érintkezést és az ölelést is csak Christől tudom befogadni, meg anyutól és Lei-től. De valahogy ez most jól esik, ezért viszonzom. – Ne csinálj többet ilyet. Alig bírtunk falazni neked anyádnál.

-Bocsi, meg köszi... - nevettem. – Na gyere, beszélgessünk. – mondtam és bementünk a nappaliba.