A Valóság Határán | Befejezett

21. Fejezet

Szóval, igen. Sebastian Morales és Chris Flatcher az iskola meleg párjává vált és a legjobb, hogy senki nem szólhat be ránk az igazgatónő új szabályának értelmében. Illetve említsük meg azt is, hogy neki hála elég sokan felvállalták a másságukat, ami jó hír. Sőt, alakult egy délutáni csoport olyanoknak, akik mások, hogy érezzék nincsenek egyedül és megoszthassák egymással a gondjaikat. Tök cuki, meg minden, de határozottan nem az én műfajom. A legszebb az volt, mikor felkértek minket, hogy vezessük a csoportot. Tőlem zsigerből egy nem volt, Chris pedig azt mondta, hogyha nincs ki vezesse, elvállalja. Szerencsére lett ki vezesse, szóval nem veszítem el őt arra az 1-2 órára. Jó, azért ennyire nem vagyok ragaszkodó na, kibírnám. És mindez 4 nap lefogása alatt történt, ami meg különösen nem semmi.

Ezalatt az idő alatt rá kellett jöjjek, hogy az erőm felett se vettem át az irányítást. Úgy néz ki a vasárnapi egy kivételes eset volt, csak tudnám, hogy hogyan tudnám újra előidézni. Azóta megint volt egy kitörésem (Robnak nem tetszett, hogy a ház előtt csókoltuk meg egymást Chris-szel) és megint próbáltam 10-ig számolni, meg koncentrálni, meg minden ilyesmi, de egyszerűen semmi. Pedig már kezdtem örülni. Ha át tudnám venni az erőm felett a kontrollt, akkor több kitörésem se lenne már valószínűleg és kicsit nyugodtabban élhetném az életem. Nem lenne bennem mindig a félelem, hogy valakimnek ártani fogok. Így is azzal, hogy Chris-szel végül összejöttem veszélybe is sodortam. Elég egyszer felhúznom magam annyira és ha a közelben van, bármi baj történhet belőle. Amit határozottan el akarok kerülni. Ha vele valami történne, pláne az én hibámból... Szerintem a fél várost tarolnám.

Egyébként, ez a legijesztőbb az egészben – nem tudom, hogy mekkora erővel rendelkezek. Esetleg csak ez az egy, vagy van még más is, vagy nem tudom. Az biztos, hogy nem „átlagos", mert a szobámban szekrényt meg ágyat emelek vele, ha bepöccenek. De nem tudom irányítani és így nem is tudom kipróbálni. Ki tudja, lehet képes lennék vele hegyet mozgatni, vagy bármi ilyesmi. Vad dolgoknak hangzanak, de basszus. Már az is vad, hogy ilyen képességem van. Bár, ami azt illeti, nagyon hasonlít elég sok téren Skarlát Boszorkány erejéhez. Fuu, hogyha olyan erőm lenne, lehet inkább elásnám magam a földbe és soha nem jönnék ki... A csaj egy mondattal elpusztította az összes mutánst, szóval nem semmi. Persze, az csak képregény.

-Szeretem, mikor így elgondolkodsz. – rántott vissza a valóságba Chris lágy hangja. A tetőn voltunk, mert hol máshol lennénk? Kivételesen tiszta volt az ég, szóval a csillagokat figyeltük egymás mellett fekve. Amikor nincs felhő az égen, akkor tudok a legjobban gondolkodni. Ahogyan nézem a nagy világűrt és egyszerűen csak jönnek a gondolatok. Látjátok, még most is.

-Hát, én nem tudom, hogy szeretem-e. – válaszoltam.

-Mit nem lehet ezen tudni?

-Az ember sokszor nem önszántából gondolkodik, hanem mert muszáj. Ha nincs gondolkodás, nincs élet. Ha anno nem kezdtek volna el az ősemberek, mi se lennénk itt, hanem valószínűleg mamutokat festegetnénk egy barlangba valahol Alaszka környékén.

-Miért pont ott? – nevetett Chris.

-Nem tudom, ez jutott először eszembe. – vontam vállat és sóhajtottam.

-Kezdem érteni, miért szereted ezt a helyet. – mondta. – Felhős éggel nem volt az igazi, de így igen.

-Na ugye. Itt születnek a legjobb gondolataim.

-Hmm, érdekes. – hümmögött Chris. – Nekem a wc-n meg a zuhanyzó alatt támadnak a legjobb ötleteim, de hát kinek hol.

-Hülye... - nevettem és kicsit közelebb csúsztam hozzá.

-És most min gondolkodtál? – érdeklődött és átkarolta a vállam. Na komolyan, ezt nagyon meg tudnám szokni.

Találjunk ki gyorsan valami kamut. – A világúrön. – ennél jobbat nem tudtam volna megszülni?

-Jól hangzik, de mit tudsz rajta gondolkodni?

-Ez tök egyértelmű. Ott van valami nagy feketeség, teli nagyobbnál nagyobb bolygókkal, csillagokkal, fekete lyukakkal, nem beszélve a meteorokról, meg minden isten se tudja milyen szarságról. Ne mondd, hogy téged még sose foglalkoztatott.

-Hát, nem tudom. Nem annyira...

-Figyelj. Alapvetően az, hogy egyszer csak bumm, lett a semmiből. – magyaráztam.

-Igeeen.

-És folyamatosan tágul és tágul.

-Hát, igen.

-Lehetetlen, hogy ez a nagy valami csak lett és csak nálunk van élet. Biztos, hogy valahol van valami odakint.

-Igazad lehet. De ha vannak is, az emberek nem éppen az a civilizáció, amit meg szeretnének látogatni.

-Ugyan, miért gondolod? Teli vagyunk értelmiséggel és haladó kultúrákkal.

-Az, hogyne... - forgattam meg a szemem. – Vagy lehet, hogy mi csak igazából simek vagyunk valaki játékában.

-Vagy az űrben valami halálos betegség terjeng, de mi immunisak vagyunk rá és a természeti katasztrófák, meg minden ilyesmik azért vannak, hogy feltérképezzék az agyunkat.

-Huha, sokat olvastad az Útvesztő sorozatot?

-Nem mondom, hogy nem szeretem. – nevetett. – Mindegy, nem a mi dolgunk ezzel foglalkozni. Arra ott vannak a manusok a NASA-nál, meg ilyesmik.

-Aztán azt hiszed, hogy bármit elárul majd nekünk a kormány.

-Nem, de lehet jobb is így. – mondta Chris.

-Ahj, nem akarok ma suliba menni... - szólaltam meg, mikor láttam, hogy már 2 óra van. – És most aludni menni.

-Baszki, mennyi ideje vagyunk idefent? – lepődött meg Chris.

-Úgy néz elég ki régóta. – ültem fel.

-Igen... - tett így Chris is. – Menjünk aludni?

-Hát, kéne... De nem akarok. – őszintén, most nem csak alapból nem akarok, hanem félek attól, hogy megint azt álmodom. Egy ideje nem nézhettem újra azt a jelenetet, ami aggaszt – nehogy amit most lássak még rosszabb legyen.

-Én se, de holnap suli. És ha mindketten elalszunk órán, akkor pletykálni fognak.

-Csak hajrá, nekem mindegy. – nevettem.

-Na szép... - rázta meg a fejét. – Menjünk.

-Jól van. Jó éjszakát. – csókoltam meg őt.

-Neked is. – mosolygott és lemászott a tetőről. Én még ott maradtam elszívi egy cigit. Ugye, leszoktam már, de mégsem. Szükség esetén kell.

Legutóbb azt álmodtam ugye, hogy valakik harcolnak valakivel. Legalábbis nagyon úgy nézett ki és úgy is, hogy tökre mindegy a túlerő, az az egy ember erősebb mindkettőjüknél. Pedig tűzzel harcoltak. Nem tudom, hogy hogyan és miből jött a tűz, de az biztos, hogy az volt. Illetve, hogy közöm van hozzájuk, éppen csak az a bibi, hogy nem tudom ők kik és mi köt velük össze. De nem is akarom tudni. Márpedig aludnom kell, mert az erőm sajnos a kimerültséget nem mulasztja el. Tapasztalat.

Végül én is lemásztam a szobámba és gyorsan átváltottam pizsibe. Még azért belefért fél óra telefonozás, aztán végül úgy döntöttem ideje aludni. Persze ahogy gondoltam, nem volt nyugodt az éjszakám.

Sziasztok! 😄

Olvasás közben beugrott, hogy nektek is kéne valami olvasni való, szóval gyorsan átnéztem a fejezetet és rakom is ki. 😅 Ha valakit zavar, hogy ilyen lazább, gondolkodósabb fejezet lett, sajnálom, de kell néha ilyen is. De remélem azért többségében sikernek örvend. 😂 Na, ennyit pofáztam, megyek vissza olvasni, remélem tetszett a fejezet és köszönöm, hogy elolvastátok. Puszi a fejetekre, sziasztok! 😘