A Valóság Határán | Befejezett

16. Fejezet

Megint esett a hó és egy sötét utcán voltam. Szerencse, hogy most tudom, hogy ez a valóság és itt van mellettem Sam is. Meg, egy ilyen gyomorgörccsel, mint ami nekem van, biztos, hogy nem lehet aludni. Nem is értem egyébként miért izgulok ennyire. Hisz naponta beszélek Chrisszel. De mégis az, hogy ki van mondva, hogy ez egy ízig-vérig randi, kicsit megrémiszt.

-Nagyon izgulsz? – nézett rám Sam. Alapból észre se szoktam venni, de magasabb nálam. Ez irritáló.

-Nem, szerinted? – kérdeztem vissza kicsit ingerülten. Sóhajtottam egyet és újra próbáltam a válaszolás dolgot. – Bocsi. Igen, nagyon izgulok.

-Ne tedd, minden rendben lesz. – ütögette meg a vállamat a barátom.

-Nem is ettől félek. Hanem magától attól, hogy ez egy randi.

-Miért félsz tőle?

-Tudod nagyon jól, hogy sose randiztam. – mondtam. – Sőt, szerelmes se sokat voltam. Szóval túl új hirtelen most minden.

-Nem baj az, senki se született profinak. – nevetett Sam. – Figyelj, haver. A legfontosabb az, hogy ne izgulj.

Felhorkantam, de Sam rendületlenül folytatta. – Tudom, könnyű mondani. De próbáld kicsit elfelejteni, hogy ez egy randi. Kezeld úgy, mint egy sima találkozást. Persze azért vannak alapszabályok, például ne beszélj az emésztésedről, ne turkálj az orrodban, meg az ilyesmik. – magyarázta. – De viselkedj úgy, ahogy szoktál. Mert Chris azt a Sebastiant szereti, nem a csont idegben lévőt, okés?

-Jó, megpróbálom. De ez akkor is lehetetlen, hogyan csinálod?

-Gyakorlás kérdése az egész. – sóhajtott és egy pillanattal később felnevettünk.

(­*)

Kicsivel később megérkeztem a vásárra. Pontosan olyan volt, mint amilyennek elképzeltem – giccses, teli emberekkel és fölöslegesen vakító fényekkel. Jó, ne így álljunk hozzá, hisz ez életem első randija. De legalább hullik a hó, ami nagyon hangulatos ÉS kivételesen normálisan felöltöztem (ami nálam a vékonyabb kabátomat jelenti), szóval nem fagyok meg. De november felében erős még a havazás szerintem. Meg a karácsonyi vásár is, JÓ, elég a negativitásból. Inkább jobban megnézem a helyet, míg Chris ide nem ér. Olyan 30-40 feldíszített faház állt két oszlopban, egymással szemben. Mindenféle termékből lehetett választani, amire csak szükség lehet – kaják, italok, kicsi és nagy ajándéktárgyak, meg egyértelműen díszek. Középen az út a városi templom felé vezetett, ahova szerintem, ha összesen 20-an járnak szerintem nagy szót mondok, de azért van. Volt előtte egy szökőkút is, de mivel az most nem működik, ezért fenyőágakat tettek bele és természetesen fényfüzéreket. Minek ennyi fény?? Jó, mindegy. Ha már karácsony egyébként, akkor volt egy fenyőárus is a bódék végén, aki mindenféle méretben árulta a fákat. Volt olyan, ami még a térdemig se ért, meg olyan is, ami háromszor akkora volt, mint én, ha nem négyszer. Már készültem elővenni a telefonomat, hogy valami random appot megnyissak, amikor a bal kezemet megfogta egy másik és mikor odafordultam, Chris mosolyával találtam szembe magam.

-Szia. – köszönt. – Ne haragudj a késésért.

-Semmi baj. – válaszoltam és hirtelen lehet leesett a vérnyomásom, mert ahj, annyira jól néz ki... Megint a sötét szemek, a barna haj és egyszerűen a tökéletes megjelenése. Ő is hasonló hosszú és vékony kabátban volt, mint én, csak míg nekem fekete volt, addig ő fehérben feszített. Szép ellentétek, mit ne mondjak. Mindenesetre gyorsan felocsúdtam a kinézete hatásából és ölelésre nyitottam a karomat.