A Valóság Határán | Befejezett

30. Fejezet

-Akkor, ha jól értem, attól félsz, hogy Chris nem szeret téged. – foglalta össze Sam a dolgaimat, miután egy óra értelmetlen beszélgetés és 15 perc Chris-szel kapcsolatos kétségeim átbeszélése után befogtam a számat. Én a kanapé egyik végében ülök, felhúzott lábakkal, ami farmerben elég kényelmetlen lehet másoknak, de én baromira szeretek így ülni. Sam a másik végében ül, hasonló pózban, mint én, csak egy kicsit heterósabban. Na igen, lehetne ódákat is zengeni arról, hogy néha mi melegek milyen pózokban tudunk ülni.

-Hát igen, valami ilyesmi. – bólogattam és a fekete tincseim a szemeimbe lógtak. Le kéne már vágatnom egy kicsit a hajam szerintem.

-De mire is alapozod ezt?

-Nem tudom, egyszerűen csak így érzek valamiért... - temettem az arcomat a kezeimbe. Nem mondtam el egyértelműen, hogy Chris mit mondott, mert akkor már az erőnket is fel kéne vállalnom, de jó indokot se nagyon tudtam kitalálni. – Az ember meg szokta érezni az ilyeneket, nem?

-Nem tudom, sok kapcsolatom nem volt még. – nevetett. – Bár most lehet alakul valami.

-Uuu, folytasd. – utasítottam.

-Hát, semmi nagy igazából. – mosolyodott el. – Annak a csajnak egy barátnője, akit még nagyon régen meséltem.

-Hogy néz ki?

-Csinos, barna haja van, barna szeme. És amúgy nagyon hasonlítunk személyiségileg. Olyan, mintha egymásról lettünk volna mintázva.

Sose néztem meg igazából Samet, ami mondjuk amiatt van, mert alapvető elvem, hogy heterókat nem igazán csekkolgatok, pláne nem a legjobb barátomat. De most, ahogy itt ül előttem és megint egy csajról mesél, olyan aranyosnak tűnt. Igazából tökre sportos teste van, ami mondjuk kosarasként nem meglepő (amúgy Chris kilépett, ha még nem említettem volna) és nagyon helyes arca. Szőkésbarna a haja, de a szőke jobban dominál, amit mindig beállít. Szerintem sose láttam még őt kócosan és amúgy rohadt jó, laza stílusa van. Nem is értem, hogy hogyan lehet még mindig szingli, meg hogy nem vettem észre eddig. Mondjuk nem mintha az esetem lenne, meg van nekem pasim. Az már más kérdés, hogy szeret-e.

-De mindegy is, majd lesz valami. Neked pedig azt tanácsolom, hogy beszélj a barátoddal. És biztos vagyok benne, hogy tévedsz. – nézett a szemembe. – Menjünk, csináljunk valamit, mert már elültem a fenekemet. – nevetett.

(*)

És találjátok ki, megint ki juttatta saját magát a sírás közelébe a túlagyalással? Hát persze, hogy én. A tetőn cigizek, fekszem és közben My Chemical Romance-t bömböltetek a fülembe. Mert mi mást csinálnék. Nem beszéltem ma egyáltalán Chris-szel, ami miatt bűntudatom van, de még mindig nem érzem úgy, hogy tudnék vele beszélni.

Ehhez képest pár pillanattal később a zsebemből a telefonom rezgését éreztem. Elnyomtam a cigim és megnéztem ki az. Chris tökéletes arca virított a képernyőmön.

-Seb, tudom, hogy a tetőn vagy. Miért nem válaszolsz? – szólt bele a telefonba, mikor felvettem.

-Mi? – kérdeztem és felültem, hogy az ablaka felé nézhessek. Ő ott állt és az egész megjelenése aggodalmat sugárzott. Már amennyire látszott. Nagyon sokszor van olyan, hogy semmi fény nem szűrődik ki tőle mégis éli az életét, amit eddig sose értettem, de asszem most már igen. Aki a fénnyel és a sötétséggel játszadozik, annak meg se kottyan, ha nincs semmi világítás körülötte.

-Vagy öt üzenetet írtam, hogy jól vagy-e. – válaszolta. Basszus, igaza van. Annyira belemerültem az önsajnálatba, hogy észre se vettem.