A Valóság Határán | Befejezett

28. Fejezet

-Szóval, nagyon leegyszerűsítve úgy nevezném az erőmet, hogy a fény és a sötétség. – kezdett bele Chris, miközben a fénycsóvája a tenyere közepén lebegett. Tulajdonképpen nem tudom elmondani, hogy milyen érzés azt látni, hogy a pasid ilyenekre képes és még ki tudja mi másra. Nem tudom elmondani az egész életemben ezt az egész dolgot. Valahogy eddig teljesen normálisnak tartottam, mert már hozzászoktam, de így, hogy láttam másokat is nem tudom, varázsolni, átértékelődött bennem az egész dolog. Ismét úgy érzem magam, mint amikor anno megjelent és nem tudtam mi ez és mit kezdjek vele. – De ez ennél egy kicsit komplikáltabb. Sok fajta erő létezik a világon és megesik, hogy kettő, vagy ritkább esetben akár több is összekavarodik és úgy kerül egy emberbe.

-Kerül egy emberbe? – szóltam közbe. – Miért, nem ezekkel születünk?

-Dióhéjban annyit, hogy nem. Még nem igazán tudom elmagyarázni neked, hogy hogyan is működik ez az egész. Ők választják ki azt, hogy kit szeretnének „használni", az illető pedig vagy átveszi az irányítást, vagy élete végéig vele kell élnie, ami nem garantált, hogy hosszú idő. De ezt később jobban meg fogod érteni.

Nem hangzik valami bíztatóan, hogy őszinte legyek.

-Az én esetemben kettő nagyon hasonló keveredett össze – a nappal-éjjel és a fény-sötétség. Viszont az utóbbi az erősebb. Képes vagyok ugye ezeket a kis valamiket megidézni – nézett a kezére és eltűntette a mini napját – árnyékban utazni, mint azt már tapasztaltad, illetve másokat utaztatni benne. De a másodikat ellenséges támadásként használom csak, mert veszélyes. Nem biztos, hogy mindig arra a helyre kerülnek, ahova én akarom. – mondta. – Le tudom lassítani, meg talán fel is gyorsítani az időt, bár ez körülményes és nehéz mutatvány, amit még nagyon lenne hova gyakorolnom, csak egy olyan dolgot nem nagyon tudok, ami kihathat az egész emberiségre. Meg el tudok altatni embereket.

-Szóval ezért aludtam el tegnap egyből a kocsiban? Úgy értem, elaltattál? – kérdeztem.

-Ne haragudj kicsim, nem szoktam olyan embereken használni ezt a képességemet, akik közel állnak hozzám. De abban az állapotodban magadtól is bealudtál volna, nem voltam feltétlenül szükséges hozzá és nagyon rád is fért, ahogyan elnéztelek. – mentegetőzött.

-Semmi baj, nem haragszom. – nyugtattam meg és megfogtam azt a kezét, amiben az előbb a fénygömb volt. Egy kicsit mintha melegebb lett volna azon a helyen a tenyere, ahol volt, de lehet csak bemesélem. Várjunk már, kicsimnek szólított az előbb?

-Okés. – sóhajtott. – Szóval igen, ezeket tudom. Lehet, hogy vannak dolgok, amiket még nem fedeztem fel, az is lehet, hogy már nincsenek és ennyi az összes erőm. Mindenesetre amire kell, arra jó. – nevetett félszegen. Ahogy elnézem, nincs annyira ínyére ez a beszélgetés és nem tudom miért. Lehet, mert a legbelső dolgait kell felfednie, de lehet csak így kezeli a témát, amit teljesen meg tudnék érteni. Kibaszottul természetfeletti dolgokról van szó. És nekem meg közben még lenne egy csomó kérdésem, amiket nem tehetek fel, mert nem tudok kiigazodni Chris-en.

-Hát, én nem ismerem még az erőmet. – vettem át a szót. – Csak azt tudom, hogyha kiakadok, akkor képes vagyok mindent egyszerre reptetni a szobámban. Meg azt is, hogy már nem egyszer a jövőbe láttam.

Eddig Chris úgy figyelte, mit mondok, mint aki tudja mikre vagyok képes, de most megdöbbent egy kicsit. – Láttad a jövőt?

-Aha. – bólintottam. – Annak idején egy hurrikánról álmodtam és nem sokkal azután lecsapott Amerikára. És hetek óta láttam a szombati dolgot, csak nem tudtam, hogy kiket látok harcolni és kivel.

-Ó, igen, az ikrek. Van már egy kis múltam velük... Mindegy, ez most nem lényeges, inkább foglalkozzunk veled. Neked az enyémnél is ritkább képességeid vannak, azt hiszem. És az alapján, hogy látsz a jövőbe is felvetődik a kérdés, hogy felfedeztünk-e egy új erőt, ami keveredett egy másikkal. De azzal tisztában vagyok, hogy nem tudod kezelni. Semelyikünk se tudja az elején.