A Valóság Határán | Befejezett

39. Fejezet

27-e van, szóval kettő napja, hogy sikerült „aktiválnom" az erőmet. Hogy őszinte legyek, ennek eddig csak előnye lett, méghozzá nem csak az, hogy képes vagyok végre használni, hanem Chris szerint eszméletlen gyorsan haladok. De, ami a legfőbb, hogy képes vagyok a használatra. Nagyon pozitív dolog.

-Mennyinél tartok? – kérdeztem szenvedve Chris-t, aki előttem állt és telefonozott, én meg az egyik edzőgépén szenvedtem. Igen, az nem elég ugye, hogy mentálisan fejlődök, nem, kell kínozni engem fizikailag is, miért ne.

-Ötven. – felelte és egy apró vigyor volt a szája szélén, miközben nézte ahogyan szenvedek. – Még olyan ötven-hatvan és készen vagy.

-Jézusom... - nyögtem és folytattam a súlyhúzást, vagy mittudomén mi ez. Tudjátok az a gép, ahol a karodat kell bezárni meg nyitogatni, hogy felmenjen a súly. Mellesleg karácsony óta nem mentem haza. Vagyis, de, aznap beosontam éjjel az ablakon ruháért, mert igaz, hogy Chris tud adni mindent, de azért nem akarom a pasim boxerját hordani na. Szóval rendesen nem voltam még otthon. Ennek meglehetősen egyszerű az oka – Rob egész szünetben otthon lesz és megmondtam anyunak, hogy nem vagyok hajlandó vele egy tető alatt létezni, ezért én maradok itt, köszönöm. Így legalább 0-24-ben tudunk gyakorolni, plusz együtt is lehetünk. Bepótoljuk a karácsonyt, ha azt nézzük. Olyan bűntudatom van amiatt, hogy egyedül hagytam őt. Bár azt mondtam volna, hogy átjövök hozzá és nem érdekel, hogy ki mit szól hozzá. Mondjuk azt tegyük hozzá, hogy akkor még mindig szenvednék, hogy nem tudok semmit se csinálni.

-És figyelem ám, hogy van-e fény a súlyok körül, meg se próbáld az erődet használni hozzá. – tette hozzá szigorúan a barátom.

-Ne már ez eddig eszembe se jutott... - motyogtam mire Chris csak felnevetett.

-Kellemetlen lehet. Meg kell még szoknod ezek szerint, hogy mennyi minden alól kihúzhatod magad a telekinézised segítségével. Pláne, ha még új dolgokat is tudsz majd csinálni...

-Mennyi az esély arra, hogy fejlődni fog és megjelennek új képességek? – kérdeztem. Inkább beszélek vele, úgy nem érzem a fájdalmat.

-Elég nagy. Általában minden erőhasználónak legalább 3 képessége van. Lehetnek kicsik, de annál hasznosabbak, vagy csak látványosak, de annál haszontalanabbak is. Persze, az se rossz, hisz figyelemelterelésnek tökéletes. – rántotta meg a vállát. – De van egy olyan gyanúm, hogy neked már alapból kettő van – telekinézis és jövőbelátás. Viszont alapból megnézve a tiéd ritkaságát és erejét, biztos vagyok benne, hogy bármid fog még lenni, brutál lesz. De legalábbis hasznos.

-Azért ezt ne jelentsük ki ennyire előre biztosan... - mondtam. Kicsit félek, hogy őszinte legyek, hisz ezzel, hogy „betörtem a vadlovamat", ahogy Chris később mondta, utat nyitottam ehhez az egész fejlődés dologhoz és mi van, ha olyan új képességem lesz, ami akár halálos is lehet? Értitek. – És mit tanulunk meg legközelebb?

-Hát, az egy dolog, hogy tudsz már reptetni, de harcolni még nem vagy képes.

-Akkor megtanítasz olyan izéket csinálni? – mondtam összezárt fogakkal, mert közben a karom lerohad a helyéről.

-Aha. – bólintott. – Nem olyan nehéz egyébként. Elsőre legalábbis lehet az lesz, de utána már gördülékenyen fog menni valószínűleg.

-Valószínűleg? – ismételtem.

-Nem mondhatunk semmit se tutira. De abból kiindulva, hogyan haladsz.

-Az előbb pont te mondtad tutira, hogy bármilyen új képességem is lesz – nyeltem egyet –, erős lesz.