A Valóság Határán | Befejezett

8. Fejezet

A kosárpálya egy laza fél órára van tőlünk, Sam pedig végig beszélte az utat valami lányról, akit nemrég ismert meg.

-És kiderült, hogy amúgy ő is kosarazik. – mesélte nagyboldogan. Tudni kell róla, hogy mindenkinél ezt csinálja. Megismer valakit, kettő hétig ő lesz élete szerelme, majd hirtelen vissza se ír neki, mondván, hogy „nem illenek össze". Lehet mondtam már, semmi bajom nincsen azzal, hogy meleg vagyok, ha tudnék se változtatnék ezen, hisz így vagyok „boldog". De ebben az egyetlen egy dologban irigylem a heterokat. Még ha ők azt mondják, hogy nem könnyű párt találniuk, messze nehezebb melegként párkapcsolatba kerülni. Nekünk nem annyira nagy a választék, hogy valakinek van egy tulajdonsága, ami nem tetszik, ezért őt offoljuk. Bár ez szerintem a világ legnagyobb bunkósága, de vannak sajnos, akik ezt csinálják. És melegek nem teremnek minden bokorban, szóval meg kell becsülnünk és ki kell használnunk minden alkalmat, ami adódik. De, ez persze csak az én meglátásom, és tudom, hogy mások szerint még mindig nekünk könnyebb. Igazából elég csak megtalálni egy társaságot, és onnantól már tudsz ismerkedni, de ez még 16 évesen nem teljesen lehetséges, ebből fakadóan nem könnyebb.

-És amúgy hogyan is ismertétek meg egymást? – kérdeztem.

-Hát, útbaigazítást kért tőlem, mert ismeretlen neki a város és kereste a postát. Elmondtam neki, hogy hol, merre, mennyit menjen, majd mondta, hogy nem tudnám-e elkísérni, mert nem találna oda. Én meg mondtam, hogy de, persze, és út közben beszélgettünk, aztán megadta a számát, meg a nevét és felvettük a kapcsolatot. – mesélte el.

-És hogy néz ki? – érdeklődtem.

-Basszus, Bass most mondtam el. – nevetett. – Hol jártál közben?

Speciel a saját világomban, és épp Chris volt a gondolataim tárgya. De ez teljesen lényegtelen. – Bocsi, elkalandoztam.

-Arra már rájöttem. – rázta meg a fejét. Elképesztő amúgy, hogy még mindig tűr engem Sam. Mások a hatodik mondat után inkább elmennek tőlem, ha egyáltalán eljutunk a hatodik mondtaig. – Szóval, először is baromi csinos. Hosszú, világosbarna haja van, és szemüveges, ami nálam egyébként plusz pont. A szeme is barna, és gyönyörű hangja van, és nagyon kedves meg vicces.

-Hm, eddig még egy lányról se áradoztál így. – állapítottam meg, ami amúgy igaz volt.

-Ki tudja, vele lehet más lesz. – vonta meg a vállát. – Na és veled meg Chrisszel mizu?

-Hát, mi lenne? Nem szoktam vele beszélni.

-De hallod, így örökké szingli maradsz. – röhögött. – Írj rá, kérdezgesd, ilyesmik.

-De Sam, tudod, hogy nekem nem megy az ilyen. – mentegetőztem. Amúgy pont most beszéltem arról, hogy minden lehetőséget meg kell ragadnunk, én meg közben nem is próbálkozok valakinél, akinek úgy néz ki határozottan tetszek. Lehet meg kéne fogadnom saját magam tanácsát.

Mellettem nagyot szippantott a barátom a levegőbe, majd hangosan kifújta. – Olyan kifogás szag van, nem gondolod?

-Mekkora fasz vagy... – röhögtem. – De komolyan. Meg akarom ismerni, de egyszerűen nem lehet.

-De mégis miért? – kérdezte. Ó, elfelejtettem, hogy nem magammal társalgok és ő nem ismeri a képességemet.

-Mert... Mert nem. Te ezt nem értheted, ez ilyen meleg hülyeség. – kamuztam neki.

-Hát, te tudod. De, most itt lesz a lehetőség, hogy beszélgessetek, szóval hajrá.

-Jól van, majd meglátom. – zártam le.

Rövidesen megérkeztünk a város szélén lévő beton kosárpályához. A csapat többi tagja már ott dobálta a palánkra a labdát, tirkóban, meg rövidnadrágban. Értem, meleg van meg minden, de mégis október vége. Esetleg egy pulcsi, vagy valami. Persze nem panaszkodásképpen mondom, mert azért egy csapat trikós srác, köztük az, aki nekem bejön, nem olyan rossz látvány. Sam lepacsizott mindenkivel, én meg csak intettem a fiúknak, majd helyet foglaltam a legközelebbi padon és előhúztam a cigi-teló kombómat. Amilyen antiszoc vagyok, annál több időt töltök a közösségi média appokon. Ha valaki visszanézné, hogy hány órát használom egy nap őket, elvonóba küldene. Meggyújtottam a cigimet, és azzal párhuzamban megnyitottam az instát is. Egyszer, amikor nagyon unatkoztam, csináltam olyat, hogy ahány csókolózós, vagy szerelmes képet látok a hírfolyamomon, annyiszor szívok bele a cigimbe. A végeredmény asszem az volt, hogy 10 perc alatt 3 cigit szívtam így el. Amúgy, szeretnék már találni valami hobbit, ami helyettesíti a dohányzást. Mivel nekem ez nem élvezet miatt van, hanem stressz csillapításra, így elég nehézkés, de majd kitalálok valamit. Mondanám, hogy rajzolok, de csak ötleteim vannak, megvalósítani abszolút nem tudom, és nincs hozzá kitartásom se. Az írással is valahogy ez a bajom, hogy néha-néha eszembe jut pár olyan dolog, ami egész jó sztori lenne, de egyszerűen nincs kitartásom ahhoz, hogy leüljek ahhoz a laptophoz csúfolt szánalomhoz, és elkezdjek írni. Pedig lehet jót tenne...

-Hali. – ült le mellém Chris kipirosodott arccal, és nagy mosollyal. Hát baszki, nem kicsit aranyos.

-Szia. – köszöntem vissza félszegen.

-Jó látni téged. – mondta. – Legutóbb csak a tetődön szúrtalak ki téged, pár nappal ezelőtt.

-Te kémkedsz utánam? – nevettem rá, és elnyomtam a cigim maradékát. Chris haja vizes volt az izzadságtól, ami miatt már nem is barnának hatott, hanem inkább kezdett feketének tűnni, mint a szeme. Bár, az most kivételesen meg pont, hogy világosbarna volt. Érdekes.

-Nem, csak néha kinézek az ablakomon és pont meglátlak téged. – válaszolta.

-Aham, persze. – vigyorogtam felé, ő pedig ugyan ezt csinálta. Talán nem is olyan lehetetlen az, hogy valakivel összejöjjek. Talán ennyit megengedhetnék magamnak, hogy egy kicsit elfeledkezzek az erőmről, és úgy éljek, mint egy átlagos 16 éves. Chrisért megpróbálnám. De akkor is, túl veszélyes...

-Esküszöm, megleptél, mikor visszaírtál az üzeneteimre. - szólalt meg a semmiből.

-Mert? – kérdeztem összevont szemöldökkel.

-Mert nem számítottam arra, hogy válaszolni fogsz. Nem tudom miért, egyszerűen csak nem.

-Hát, üzenetben egy kicsit többet kommunikálok, mint valós életben. – vontam meg a vállam. – De, azért ott se vagyok egy nagy beszédgép.

-Nekem az is jó, ha csak válaszolsz néha. – mondta. – Az is több a semminél.

-Hát, ja. Neked amúgy nem kéne játszanod?

-De, de kicsit pihenek. Talán baj, hogy beszélgetek közben veled? – nevetett.

-Dehogy. – válaszoltam gyorsan. – Csak én úgy tudtam, hogy ez valami edzés szerűség.

-Edzés közben is leülhetünk.

-Jól van na, nem értek ehhez. – mentegetőztem. – Talán, ha háromszor játszottam egész életemben.

-Na, akkor pont itt van az ideje, hogy újra játsz. – jelentette ki, és mielőtt ellenkezhettem volna megragadta a kezem, felhúzott, majd elkiáltotta magát. – Srácok, jön Bass is játszani.

-De, én nem... - kezdtem, de nem volt választásom. A többiek elkezdtek bíztatni, Sammel az élen, és ha 15-en akarnak rávenni valamire, akkor már bunkóság elutasítani. Szóval, beálltam én is játszani...

Sziasztok! 😁

Ugyan azt mondtam, hogy a héten ebből több rész már nem lesz, tegnap két migrén között mégis leültem és ma befejeztem nektek ezt a fejezetet. ❤️ Remélem, hogy tetszik, meg minden, meg nem szétszórt, mert ezt a szálat speciel írás közben találtam ki, hogy akkor most így meg ez legyen. 😂 Nade, köszönöm, hogy elolvastátik, mégegyszer, remélem tetszik, és jövök a héten újra. 😅 Addig is, puszillak titeket! 😘