A Valóság Határán | Befejezett

2. Fejezet

Rob este 10-kor jött haza. Tulajdonképpen szerencse, hogy Leila belázasodott, ezért anyunak itthon kellett maradnia, mert tajték részeg volt, mikor betántorgott az ajtón. Erős amúgy, este 10-kor így hazajönni a 9 éves lányodhoz, meg a feleségedhez. A mostohafiút ne számoljuk, vele észre se veszitek a másikat. Előbb már kifejtettem a véleményemet, miszerint bár elütötte volna egy kocsi, de az álmok nem válnak általában valósággá... Pedig akkor egy nagyon komoly dologtól is meg lehetne szabadulni.

Fent feküdtem az ágyamban, miközben lent egyre hangosodó kiabálás szólt, bár különösebben ez engem nem érdekelt. Csak én legyek békén hagyva. Szerencsére még annyira ez a mocsok is férfi, hogy ne bántsa anyámat, és addig is jár jól. Még a végén véletlenül megtalálnám verni őt. Szívem szerint egyébként most a tetőn lennék, de amíg fent vannak a többiek nem szoktam kilógni. Még a végén megtiltanák hogy kijárjak oda, mert mi van, ha leesek. Ők mondjuk azt nem tudják, hogy különösebben semmi bajom nem lenne, de ebbe inkább ne menjünk bele.

-Sebrero, lejönnél egy pár percet figyelni a húgodat? - kérdezte anyu, miután a harmadik kopogását meghallottam.

-Persze. - mondtam és kikászálódtam az ágyamból. - Úgyis el akartam szívni egy cigit.

Anyu ezt csak egy mordulással véleményezte, mert egyértelműen nem szereti, hogy dohányzok. Megtiltani nem tudja, ezzel tisztában van, de azzal kiszúr velem éppen eléggé, hogy csak a kertben cigizhetek, a szobámban pedig nem, mert bejárná a szag az egész házat. Szerencsére Leila szobája a lépcső (fogjuk a feljárómra, hogy lépcső) mellett volt, így még nem kellett Robbal szembe néznem.

-Szia Lei. - mosolyogtam rá. Csak én hívhatom így őt, mint ahogy ő Seb-nek hív. Saját becenevek, amiket csak mi használhatunk. - Hogy vagy?

-Jobban. - válaszolta rekedt hangon. - Apu meg anyu miért veszekszik megint?

Igen, egyébként a szőr is feláll a hátamon azért, mert ennek az ártatlan lánynak Rob az apja, és így is hívja, de ez van. Már megszoktam pár év alatt. - Apud megint elég rossz passzban van. - válaszoltam.

-Miért? - nézett rám láztól csillogó szemekkel.

-Mert... Nem tudom, ez nem is a te dolgod. Neked most pihenned kell, jó? - simogattam meg az arcát. Tűz forró volt, ami miatt egy kicsit aggódtam, de már kapott lázcsillapítót, ami hamarosan hatni fog.

Pár perc múlva Leila elaludt, én pedig úgy döntöttem, hogy ideje egy idegesség megelőző ciginek. Kimentem a házból, ignorálva Rob beszólásait, majd elmentem egészen az úttestig, és leültem az útpadkára. Kicsit hűvös volt, de ahhoz képest, hogy már október közepe van, nagyon jó volt az idő. Az ég tiszta, csillagos, a telihold pedig teljes erejével világította meg az utcát. Előkaptam a telefonomat és csendben rágyújtottam, majd szívtam is egy nagyot a csikkből. Pár perc múlva halk mozgolódást hallottam a mellettünk álló lakatlan szomszéd házból, majd egy srác szólalt meg, mögülem.

-Szia! - köszönt egy mély, lágy hang. Elszakadtam az instától, és jobbra néztem, ahol egy nagyjából velem egymagas fiú állt. Egy sötétkék kosaras pulcsit viselt meg egy szürke feszes farmert, tornacipővel. - Jó a pulcsid. - mosolygott.

-Kössz. - mondtam és visszafordultam. Egyértelműen nincs kedvem random ismerkedni, a gyerekkel ellentétben.

-Én is szeretem a The Score-t. - folytatta és zsebre tette a kezét. Ja, a The Score az egyik kedvenc előadóm, ezért egyértelműen van egy fekete, kapucnis banda pulcsim. A kedvencem, szinte mindig ebben látni engem.

Ismét nagyot szívtam a cigimből, kifújtam, majd úgy döntöttem, hogy valamit válaszolnom is kéne. - Király.

-Chris vagyok. - nyújtott kezet a srác. Nem adja fel, fene a pofáját, holott ilyenkorra már általában rájönnek az emberek, hogy nem én vagyok a legjobb társaság. Kis tétovázás után kezet ráztam vele, meg elmondtam, hogy hogy hívnak, és egy kicsit ezzel szemügyre is vehettem, hogy hogyan is néz ki az arca, bár a halvány lámpafényben sokat nem tudtam kivenni belőle. De az tuti, hogy helyes és barna haja van. - Ma költözünk ide. Te tizenegyedikes vagy, nem?

-De. - adtam meg a rövid, tömör választ.

-Király, osztálytársak leszünk. - nevetett. Jaaaj, de klisé, a helyes szomszéd srác egy osztályba fog velem járni? Remélem még meleg is lesz, bár sok esélye nincs, hogy együtt leszünk, leginkább miattam.

-Figyelj, ha társaságot keresel, nem én vagyok a legjobb választás. Úgy annyira mész velem, mint egy fával. - néztem rá, miközben eltapostam a cigimet és felálltam.

-Nem társaságot keresek, csak láttalak ma kosár edzés előtt. És, szívesen megismernélek téged.

-Hát, nem hiszem, hogy sokra fogsz vele menni. - jelentettem ki ridegen és leporoltam a nadrágomat. Rendes magasságból jobban meg tudtam nézni őt, és túl jól nézett ki ahhoz, hogy velem akarjon valamit kezdeni. Bentről egy tányér csörömpölése hallatszott, amit én egy isteni jelnek tekintettem. - Szerintem ez a végszavam.

-Okés. Azért, ha esetleg meggondolnád magad, holnap találkozunk. Szóval, ha van kedved...

-Köszi, majd talán meggondolom. - szakítottam félbe gyorsan és megfordultam.

-Szia! - köszönt el tőlem Chris. Én csak intettem neki egyet, és bementem a házba. A csörömpölés nem poén volt, egy tányér darabjait láttam a földön, miközben anyu és Rob ordibált egymással. Aztán, Rob észrevett engem és jó célpont lettem anyu helyett.

-Ahh, ezért van ilyen forróság idebent. - szólt be szédelegve.

-Kapd be. - nem tartottam többre az embert annál, hogy mást is mondjak neki.

-Majd a srác, akivel kint beszélgettél, kis homi. - röhögött. Anyu közben tajtékzott, hogy fejezze már be, én pedig megálltam, és vettem egy mély levegőt. Nem boríthatja el az agyamat a düh.

-Legközelebb legyél szíves annyit inni, hogy kilapítson egy teherautó. - válaszoltam neki háttal.

-Sebastian! - szólt rám anyu, mire egy váza suhant el a fejem mellett, egyenesen a falnak.

-Na jó, takarodjál ki a házból! - kiáltott Robra anyu, aminek már éppen itt volt az ideje. Én felszaladtam a szobámba, becsaptam magam mögött az ajtót, és nem tudtam megálljt parancsolni a mérgemnek.

Ökölbe szorítottam mindkét kezemet, vörös fény járta át a szobát, amit irtó nagy hangzavar, és káosz követett. 

Sziasztok! 😁

Végre valahára itt a régen várt szünet, amikor nem kell a hülye iskolával foglalkozni... 😂 Megpróbálok visszaállni arra, hogy rendszeresen töltsek fel fejezeteket, és ne csak néha-néha feltűnjek, mint az influenza szezon télen, és kezdek haladni is vele. 😅 Én már ugyan az ötödik fejezetnél tartok, de nem akarom, hogy az legyen, mint a Ki vagy te?-nél is történt, hogy túl hamar kezdtem és nem tudom folytatni, így előre írok, és utána posztolok, mert így mindenkinek jobb. Szóval, a héten jelentkezek, remélem már többször is. 😅 Addig is, legyetek jók, kellemes szünetet, és puszillak titeket! 😘