A Valóság Határán | Befejezett

48. Fejezet

Irtózatos fejfájással ébredtem, olyannal amikor inkább azt kívánja az ember, hogy haljon meg, csak múljon el a fájdalom. Lüktetett a fejem minden egyes szívdobbanásomkor és mikor kinyitottam a szemem, hogy körülnézzek, majdnem megvakultam a fénytől. Fogalmam sincs, hogy mi történt és mennyi ideje történt, de az biztos, hogy nem a mi javunkra szolgált, mondjuk váó Sherlock, ki gondolta volna. Mindemellett olyan szintű fáradtság volt rajtam, hogy ahhoz is koncentrálnom kellett, hogy ne bukjon előre a fejem. A testemet szinte még alig éreztem, de azt igen, hogy egy széken voltam, bár lassacskán kezdett elmúlni a gyilkos fejfájás és átváltott kellemetlen migrénbe.

Na jó, nézzük át, mi is történt. Elmentünk harcolni, oké. Minden tök jól ment, oké, majd átváltottam a B tervre. Chris befedte az utcát, majd mikor kész lett és mehettek volna az ikrek, egyszerűen kidőlt és rám is rettenetes fáradtság tört, ami még mindig itt van. Majd jött az a harmadik ember. Ki lehet ő? Jézusom, szinte gondolkodni se tudok.

-Seb. – hallottam Chris-t halkan és erőt vettem magamon, hogy kinyissam a szemem és ránézzek. Nem volt valami fényes állapotban, sápadt volt, mint a fal és a ruhája teljesen elázott a verejtéktől, de valószínűleg én se voltam jobb passzban. Mellettem ült ő is egy széken, de észrevettem, hogy le van kötözve a keze, majd ránéztem a sajátomra, ami ugyancsak erre a sorsra jutott.

-Chris, jól vagy? – mondtam, de a torkom olyan volt, mintha homokot öntöttek volna le rajta.

-Igen, csak fáj a fejem. – nyögte. – Te?

-Ugyan ez. – sóhajtottam és körbe néztem a szobában. Felettünk volt egy lámpa, aminek már nem volt olyan vakító fénye, előttünk meg egy teljesen üres asztal. A falak fehérek voltak, a padlóval együtt, meg volt egy eléggé erősnek tűnő ajtó is az egyik sarokban. – Mi ez a hely?

-Fogalmam sincs. – rázta meg a fejét a barátom. – Azt se tudom, hogy mi történt, egyszerűen csak elaludtam.

-Én is. – mondtam. – Vagyis, nem egészen. Hallottam egy harmadik embert is beszélni, aki közbe avatkozott a dolgokba. Valószínűleg az ikrek főnöke lehet, vagy nem tudom, de biztos, hogy az ő műve ez.

-Ha ezeknek van egy főnökük, aki ilyen simán elintézett minket, bajban vagyunk...

-Egyáltalán akkor vagyunk bajban, ha társaik vannak. Mert ha erről van szó, akkor ki tudja hány természetmágust szereztek már, akiket valószínűleg nem erkölcsiességre és diszkrécióra tanítanak. – váltottam át suttogásra, nehogy meghalljanak minket odakint.

-Ahhoz képest, hogy rosszabbul vagyunk, mintha fejenként tíz liter alkoholt lehúztunk volna, elég komolyan fogalmazol. – nevetett halkan Chris. – De igen. Erre nem is gondoltunk, annyira hülyék vagyunk...

-Mindegy, ráérünk ezzel foglalkozni. Ki kell szabadulnunk. – jelentettem ki.

-Hogy? – kérdezte egy kicsit hisztérikus hangsúllyal Chris. – Azt se tudjuk hol vagyunk, lehet annyi ideig voltunk kiütve, hogy elhoztak minket a déli sarkra, vagy nem tudom.

-Hát az elég kellemetlen lenne. – sóhajtottam. – Mi van az időérzékeddel? Nem tudom megmondani, hogy mennyi idő telhetett el?

-Ötletem sincs, teljesen meg van zavarodva az erőm. – rázta meg a fejét. – Csak tippelni tudok egy óra és több nap között.

-Több mint a semmi... - mondtam és hirtelen egyből kijózanodtam. Az agyam elkezdett járni mindenféle lehetséges megoldáson és lehetőségen, hogy mi folyik most itt. Ha az ikrek összeálltak valaki vagy valakikkel, akkor esélyes, hogy Chris-ék bázisát akarják megtalálni. Elméletileg jól el van rejtve a hegyekben, nehéz fellelni, de mi van akkor, ha nekik sikerül? Nem tudjuk, hogy hányan lehetnek és milyen erőket ismerhetnek, amikre mi még gondolni se mertünk akár, arról nem is beszélve milyen tapasztalatuk lehet. Előfordulhat, hogy még a Káosz is gyenge lenne velük szemben. A másik ugye, hogy tudomásom szerint nem vagyunk tízen se a bázison. Én vagyok a hatodik, vagy hetedik, már nem is tudom, hogy mit mondott Chris, de a lényeg, hogy határozottan kevés, pláne akkor, ha ezek meg mondjuk vannak már több százan.