A Valóság Határán | Befejezett

38. Fejezet

-Gyűlölöm! – kiáltom, mikor berobbanok Chrishez. Végleg elveszítettem minden önuralmamat, amit csodálok, hogy eddig meg tudtam tartani és éreztem, ahogyan kiáramol belőlem az erőm, lebegésre késztetve minden körülöttem lévő tárgyat. Aztán hirtelen, szinte fénysebességgel az agyam újra működésbe lendült és nemet parancsolt az erőmnek, majd lerogytam a földre. Mi a...

-Seb! – kiáltott Chris, mikor feleszmélt és egyből letérdelt hozzám, hogy magához öleljen. Máris jobban vagyok. – Mi történt?

-Rob történt... - morogtam és próbáltam mély lélegzeteket venni, hogy lenyugodjak és közben viszonoztam Chris ölelését.

-Ó, istenem. – mondta és a kezével megsimogatta az arcom, miközben kisepert pár hajtincset a homlokomból. – Jól vagy?

-Jobban leszek. – bólintottam és nyeltem egy nagyot. – Csak kiszáradtam egy kicsit.

-Gyere, igyál. – segített fel Chris és bementünk a konyhába. Én ledobtam magam egy székre ő pedig egyből elővett egy poharat és töltötte is már bele a vizet, majd odaadta nekem. Én egy húzóra megittam, mert olyan a torkom, mintha homokot nyeltem volna és sikeresen lenyugodtam. – Most már rendben vagy?

-Igen. – válaszoltam és önkénytelenül is elmosolyodtam attól, hogy mennyire aggodalmas arcot vág. Imádom.

-El akarod mesélni, hogy mi történt? – kérdezte félénken.

-Jah. – bólintottam és ülőpózt váltottam. Igen, már biztos visszatértem. – Szóval, tök jó volt minden, épp ajándékoztunk, aztán hazaért Rob. Látszott, hogy minden, csak nem józan, de nem baj ezt már megszoktuk. Viszont elkezdett anyuval pörölni, mert miért vannak mosatlan cuccok, meg miért van annyi szemét a földön, amik ugye az ajándékok papírjai voltak, de őszintén, szerintem kiment a fejéből az, hogy karácsony van, mert elég furán nézett a fára.

-Csak ennyi történt?

-Ó, még nem mondtam végig, várjál. – csitítottam le Chris-t. – Ezután folytatta a balhézást anyuval és nekem meg elegem lett ezért elkezdtem visszapofázni neki, ha már anyu nem képes megtenni. És így őt békén hagyta viszont kipécézett engem. Repültek a sértegetések, a fenyegetések meg minden és elkezdett téged szapulni. Na, itt szakadt el nálam a cérna, innen már majdnem repültek a poharak meg a tányérok, majd elértem azt a szintet amikor már alig tudtam visszatartani a dühömet és felkaptam gyorsan a telefonomat, meg a kabátomat és a cipőmet és rohantam ide hozzád.

-Mindent értek. – mondta. – Azt hallottam, hogy valami kiáltozás van és már épp mentem volna ki, hogy megnézzem, mi van, de pont velem szembe jöttél.

-Igen. – nevettem egyet. – Ő, bocsi, ha valami felborult, vagy megkárosult az előszobában.

-Nem lett baja semminek. – mondta Chris. – Pont ez volt a következő dolog, amiről beszélni akartam. Seb, leállítottad a kitörésedet.

-Mi? – néztem rá értetlenül, aztán leesett. Igaza van. Leálltam.

-Elkezdett már repülni körülötted pár dolog, mint cipők, vagy a szekrény, de ennyi. Szinte egyből leraktad, nem tartott tovább tíz másodpercnél.

-De... Nem szándékos volt. – mondtam bizonytalanul. – Nem is tudom, hogyan történt. Az agyam egyszerűen azt mondta, hogy állj és abbamaradt az egész.

-Hmm... - gondolkozott el Chris. – Lehet, de csak lehet, hogy van egy megoldás arra, hogy hogyan használd az erődet.

-Mi? Mondd el! – mondtam és hirtelen nagyon fellelkesültem.