Megtörhetetlen jégszív /BEFEJEZETT/

💚 3. fejezet 💚

Reggel ismeretlen szuszogás mellett ébredtem. Eltartott egy darabig, amíg összeraktam a fejembe, hogy lett egy új lakója a szobámnak.

Kimentem a nappaliba, ahol egy levelet találtam az asztalon.

vidd el Ryant a suliba

segítsd mindenbe

Miranda

Csak ennyi állt rajta. Mire beértem a szobába, hogy felébresszem már rég ébren volt menetkészen.

-Akkor megyünk? – kérdezte izgatottan.

- Honnan tudod?

- Láttam egy levelet az asztalon hajnalban, ami gondolom neked szólt. Vagyis reménykedtem benne.

- Persze. Ki másnak szólt volna? – mentem a szekrényemhez, megtalálni a tökéletes ruhámat a mai napra. – Mindjárt indulhatunk, csak felöltözök, és sminkelek.

- Addig a konyhába leszek – bólintott, és kiment a szobából.

- Csináltam neked szendvicset – nyújtott elém egy zacskót. – Ha már segítesz nekem mindenben.

- Köszönöm – mosolyodtam el. – Na, gyere. Menjünk. Még be kell ugranom suli előtt egy helyre.

Sétálva mentünk, mivel kocsim nem volt. Jogsit azt megcsinálhattam. Emlékszem mennyit könyörögtem érte. De így majd könnyebben mehetek el innen.

Végig beszélgettük az utat. Ryan elmesélte milyen befogadó szülei voltak neki eddig. Hát ő se a legjobbakat kapta. Volt olyan családja is, ahol verték őt. Mégis elvállaltak egy gyereket, pedig nem voltak képesek igazi szülő módjára viselkedni.

Egy kávézó mellett meg kellett állnunk. Láttam, hogy keresnek valakit, aki szívesen vállalna egy részmunkaidős állást. Csak kávét kell csinálni, és felvenni a rendelést. Pont jól jött. Suli mellett tudtam dolgozni, és kereshettem vele valamennyi pénzt. Írtam nekik pár napja, és azt mondták, ma jöjjek be.

-Ella Marshall, ugye? – rohant le egy idősebb éveiben járó nő, amikor beértünk a kávézóba.

- Igen - válaszoltam neki.

- A legjobb időpontban. Suliba jársz még, igaz?

Akkor biztos ő lehet a tulajdonosa ennek a kávézónak, és vele beszéltem meg a mai napot.

- Igen, utolsó évem.

- Oké. Jajj, bocsi. Be se mutatkoztam. Caitlin vagyok – nyújtotta felém a kezét. – Enyém ez a kávézó. Gyere, megmutatom a munkaköri leírásodat. Hogy mit is kell pontosan csinálnod, meg pár szabályt.

- Akkor már fel is vettek? – csodálkoztam.

- Persze. Jól jön nekünk egy fiatal dolgozó, hogy idecsábítsa az embereket. Mindenki szívesebben jön, ha nem öregeket lát – felém nyújtott egy papírt. – Itt megtalálsz mindent leírva. Nyugodtan vidd haza, olvasd el. Holnapra elég, ha visszahozod. Majd akkor azt is megbeszéljük, mikor fogsz dolgozni.

- Nem viszem haza. Itt elolvasom. És akkor már meg is beszélhetjük – nem akartam halasztani a dolgot. A legfontosabb az volt, hogy már legyen egy jól fizető munkám. És ahhoz képest elég jól fizetett.

- Szuper. Akkor hagylak nyugalomban. Addig megkeresem a szemüvegem.

Elég szétszórt nőnek tűnt. De viszont kedves volt, és a folyamatos mosolya, szimpatikusabbá tette. Nem lesz nehéz nekem is egész nap kamuból mosolyognom. Hisz mindenhol ezt csinálom.

- Dolgozni akarsz? – jött mellém Ryan.

- Aha. Valamiből el kell menekülnöm innen – miközben mondtam, gyorsan átfutottam a szerződést.

- El akarsz menni?

- Nem maradok náluk. Nem akarom már, hogy mások döntsék el, mit csináljak. Elmegyek a városból, és keresek egy nagyon messzit, ahol tiszta lappal indulhatok.

- Nem akarsz végre egy rendes családot találni? – nézett rám Ryan, azzal a reményteli szemével.

- Sosem lesz már igazi családom. Ők már elhagytak.

- Délután vagy reggel dolgoznál szívesebben? – jött vissza Caitlin a szemüvegével, ezzel megakadályozva, hogy Ryan válaszolhasson.

- Mindkettő jó.

- Akkor minden hétvégén kapsz majd egy beosztást a következő hétre. Vasárnap nem dolgozunk, szombaton meg csak délután. Holnap megírom, hogy dolgozol a jövő héten. Hétfőn kezdhetsz is. Ha lenne valami kérdésed hívj, vagy írj. Most mennem kell, jöttek vásárlók – indult meg, de még hátrafordult. – Vér szerinti családod nem lesz még egy, de igazi családot még találhatsz.

Szóval hallotta, amit beszélgettünk Ryan-nel. Mondjuk nem volt senki a kávézóban rajtunk kívül.