Megtörhetetlen jégszív /BEFEJEZETT/

💙 9. fejezet 💙

- Jól vagy? - kérdezte Daniel, mikor már végre mindenki a saját dolgával foglalkozott.

Wesley nem tudott semmit se válaszolni. Nem kötekedett, nem kiabált, csak kiviharzott az ebédlőből. Nem mentem utána, senki sem ment utána. Én meg csak csendben visszaültem a helyemre várva, hogy mindenki ugyanígy tesz.

- Aha, nagyjából - kezdtem el enni. - Tudod, erre már rég szükség volt. Nem voltunk már igazán együtt, és nem hagyhattam, hogy megcsaljon következmények nélkül.

- De gondolom ezt nem így akartad - utalt a nagy nézőközönségünkre.

- Nem hát - felálltam, és otthagytam az asztalt.

Ahogy végigmentem az ajtóig, hallottam, hogy mindenki erről beszél. Nem is volt ez ilyen nagydolog. Nem volt kedvem ma már hallgatni az engem kitárgyaló embereket, ezért inkább hazamentem.

Otthon nagy csend fogadott. Nem mintha meglepett volna. Mindig csend van. Senki nincs itt sosem rajtam kívül. Vagyis pár napja itt van Ryan, de ő még suliban volt. Kimentem a teraszra friss levegőt szívni. Leültem a verandára, és eddig bírtam. Elsírtam magam. Mindenért. Hogy vége lett a kapcsolatomnak, hogy mindenki előtt aláztam meg magam, hogy az igazi, sőt még az örökbefogadó szüleimnek se kellek, és semelyikük se foglalkozik velem.

Most ahogy itt egyedül voltam, nem tudtam embert mondani, akire mindig számíthattam. A lányok a suliból csak azért lógtak velem, hogy menőbbek legyenek. Daniel sokszor kiállt mellettem, de ha választania kellett volna, Wesley-t, a legjobb haverját választotta volna. Ryan-t csak pár napja ismerem. Harry és Miranda csak késő este vannak itthon, és korán el is mennek. Hétvégén sincsenek itt. Sosem éreztem őket közel magamhoz.

- Minden oké? - szólalt meg valaki.

Felnéztem, és Chris volt az.

- Persze - töröltem le a könnyeimet.

- Nem úgy nézel ki.

- Csak sok minden jött össze - magyaráztam el neki röviden.

Chris nem válaszolt, csak elindult kifelé az udvarából. Végigment az utcán a kapunkig. Aztán bejött.

- Ha szükséged van valakire, akkor itt vagyok - ült le mellém.

- Köszönöm - néztem rá hálásan. Mintha csak a gondolataimban olvasott volna.

Odabújtam hozzá, ő meg átkarolt. Pár napja ismertem csak, de mintha már ezer éve lett volna. Valami ismeretlen érzés jelent meg bennem. Mintha teljesen megértene, mintha tudná, mit érzek, és mintha teljesen átérezné.

Csak ültünk csendben, és semelyikünk sem mondott semmit. És ez nem az kínos csend volt. Inkább az a megnyugtató csend.

Végül Chris szólalt meg először:

- A múltkor hamar elrohantál. Esélyem se volt megmagyarázni.

- Tudom, sajnálom. De nem akartam tolakodó lenni. Gondolom ez nem olyan, amit mindenkinek elmondanál.

- Ez a ház - mutatott a jelenlegi otthonára - már generációk óta Delacorte családé. Itt születtem, de aztán valamiért még kicsi koromban el is hagytuk a várost. Apám azt mondta, hogy egy munkát kapott Virginiába, és azért mentünk el. De már akkor tudtam, hogy nem igaz. Úgyhogy eljöttem ide, hogy rájöjjek a valódi okára a költözésünknek.

- És, mire jutottál? - örültem, hogy elterelte rólam a témát.

- Semmire - hajtotta le a fejét. - Mármint volt valami a fa alatt, de semmi lényeges nem volt benne. Gyere - húzott fel a lépcsőről. - Megmutatom.

Átmentünk hozzá. A mi házunkhoz képes óriási volt. Nem is tűnt fel múltkor, milyen nagy is igazából. A nappaliba vezetett, ahol leült a kanapéra. Megütögette maga mellett az üres helyet, jelezve, hogy én is üljek le. Amint megtettem, kinyitotta az asztalon lévő kicsi, régies dobozt.

- Ez volt a fa alatt - mondta. - Nézd át nyugodtan. Lehet, te találsz valamit, ami elkerülte a figyelmem.

A kezembe akadt egy kép egy nőről.

- Ő volt a mamád? - kérdeztem Christől, felé mutatva a képet.

- Igen - mosolyodott el. - Még születésem előtt.

Megfordítottam, és a hátoldalán számok voltak leírva.

- Ez mi? - mutattam.

- Még észre se vettem - vette a kezébe a papírt. - Valami jelszó lehet. Mondtam, hogy neked is látnod kell, nekem fel sem tűnt volna.

- Nem lehet, hogy ez egy széfnek a kódja? Véletlenül nem találtál itt egyet.

- Nem. De az egész házat átkutattam már.

- A padláson is voltál? A filmekben mindig ott van.

- Még nem találtam padlásfeljárót. De - ugrott be neki valami. - Kint még nem néztem - indult meg a hátsó udvarrészre. - Meg is van - nézett felfelé.

Alig lehetett már látni azt az ajtót. Félig benőtte a ház oldalán kúszó növény.