Megtörhetetlen jégszív /BEFEJEZETT/

💛 12. fejezet 💛

- Gondoltam, benézek - hazudtam neki. - Megnézem, hogyan dolgozol.

- Nem is tudtam, hogy érdekel téged bármi, ami itt történik a színészetben - válaszolta James. Kissé meglepődött, hogy itt lát engem. - Még előadásokra se jársz.

- Semmit sem késő elkezdeni.

- Nem. De te nem ezért vagy itt - a fejével a mellettem ülő Mayá-ra biccentett. Maya feje még mindig le volt hajtva. Kívülről úgy nézett ki, mintha bántanám. Pedig inkább ez fordítva volt.

- Lehet. De amiért itt vagyok, az már nem tartozik rád - hangsúlyoztam ki a már szót. Meg se várva mit felel, elindultam kifelé.

James követett. Hallottam a lépteit magam mögött, de nem álltam meg.

- Itt nem szekálhatod az embereket - szólalt meg, amikor már kiértünk az üres folyosóra. - Sehol sem. De itt ezt én nem tűröm.

- Nem is ez volt - fordultam felé. - Semmit se tudsz.

- Oh, igen? Pedig nem úgy tűnt, hogy esélye sincs megvédeni magát.

- Megvédeni magát? Tudod te egyáltalán, hogy mit mondtam neki? Vagy ő mit csinált?

- Nem. De mindenki ismer. És aki nem szimpi neked, azt képes vagy tönkretenni.

- Te is ismertél. És tudnod kéne, hogy ilyet nem tudnék tenni - meglepődtem. És csalódtam James-ben. Nem hittem volna, hogy kinéz belőlem ilyet.

- Épp ez az. Csak ismertelek. Az óta sokat változtál.

- Én változtam? Régen kérdeztél volna, mielőtt megvádolsz.

- Oké. Akkor miért jöttél, ha nem ezért? - sóhajtott.

- Nem számít. Úgy se értenéd meg.

- Mi történt velünk? - tette fel a valódi kérdést, amit már rég kellett volna. - Mármint régen minden pillanatban együtt voltunk. Megértettük egymást. És a tekintetedből le tudtam olvasni, hogy mit akarsz. Hogy mire gondolsz. Hogy mit érzel. De most mégis olyan, mintha idegenek lennénk egymásnak. Mindenen együtt mentünk át, azon a nyáron.

- Szétválasztott minket a gimi, pedig azt hittük, ez fog minket összehozni.

- De te elmentél másik úton. Inkább a focistákkal lógtál - nézett rám a zöld szemeivel. El is felejtettem milyen is belenézni a szemébe. Mintha a lelkébe látnék.

- Neked meg lett egy barátnőd, aki szúrós szemmel nézett mindig rám, ha köszöntem neked.

- Igen, ő egy kicsit... féltékeny volt - mosolyodott el. - Nem a legjobb döntés az életemben. Csak el akartam felejteni valakit.

- Maya kirakott egy videót rólam, amikor szakítottunk tegnap Wesley-vel. Azért jöttem ide, hogy levetessem vele. Ha nem szólsz közbe, akkor már nem lenne fent. És azért ült ott úgy, mert abban bízott, hogy majd én nem tudok a videóról. Bűntudata van - nyíltam meg előtte, úgy mint régen.

- Sajnálom. Nem láttalak, és nem beszéltem veled már régóta. Csak a pletykákat hallottam, hogy mennyire kegyetlen vagy.

- És elhitted - jöttem rá, miért is változott meg köztünk minden. - Sosem bántottam senkit. Főleg nem tettem tönkre.

- De hisz ezt akartad, nem? Mindenki ismerje a neved, tudja ki vagy. Megtörtént. De ez a pletykákkal jár.

Megszólalt a szünet végét jelző csengetés.

- És semmi bajom a pletykákkal, ha azok, akiket szeretek hisznek bennem. És nem ezekben a kitalációkban.

Nem volt sok ember, aki igazán fontos volt a számomra. Nehezen bíztam meg az emberekben. De James nagyon közel állt hozzám. És ez, hogy kinéz belőlem minden kegyetlen tettet, nagyon bántott.

......................

Otthon azonnal bevágódtam a kanapéra. Bekapcsoltam a Tv-t és kerestem valami jó kis nyomozós sorozatot. Imádtam az olyanokat. Éppen csak elhelyezkedtem kényelmesen, amikor valaki kopogott az ajtón.

Chris állt az ajtóban.

- Találtam valamit - mondta, amint kinyílt előtte az ajtó. - Bejöhetek?

- Öhm, persze - nyitottam szélesebbre az ajtót, hogy elférjen mellettem.

- Szóval megtaláltam a széfet. Igazad volt. A padláson vettem észre. Amint felkeltem, el is kezdtem keresni.

- Mi volt benne?

- Egy levél. Meg nagyon sok pénz. A mamám kézírása, felismertem - nyújtotta felém a borítékot. - Mintha nekem írta volna. Mintha tudta volna, hogy én találom meg. És még ez volt benne - nyúlt a kabátja zsebébe. Egy gyémántot húzott elő.

- Ez igazi? - kerekedtek el a szemeim.

- Igen. A levélben az áll, hogy menjek nagyon messze ettől a várostól. Elvileg vannak valakik, akiknek kell ez. A pénz és ez - mutatta fel a gyémántot. - A hagyatéka számomra. És az egyik dobozban megtaláltam a naplóját. Tudom, nem kellet volna, de beleolvastam. Azt írja félt. Félt, hogy jönnek és megölik.

- Chris, öreg volt, és egyedül élt. Normális, ha azt hiszi, nincs biztonságban.

- Nem Ella, nem érted. A mamám erős nő volt mindig, még öreg korában is - tartott egy kis szünetet, és folytatta. - Szerintem nem természetes halált halt. Ha nem hiszed el, olvasd el a levelet, vagy a naplóját.

Chris összetörtnek tűnt. Nem mondta ki, de látszott rajta, mennyire emészti őt ez a dolog.