Megtörhetetlen jégszív /BEFEJEZETT/

💚 38. fejezet 💚

Sokként ért hirtelen, hogy újra láthatom azt az igéző kék szempárt, amit azt hittem, hogy már soha nem fogok látni. Hazudnék, ha most azt mondanám, hogy teljes mértékben örültem neki. Hiányzott, és már ezer féleképpen elképzeltem, hogy milyen lesz, ha újra láthatom, de most, hogy eljött. Egyszerűen nem éreztem önfeledt boldogságot, mert már végre sikerült valamennyire elfelejtenem. Új életet kezdtem, és ennek ő már nem volt a részese.

Lassan odacsoszogtam hozzájuk, ők meg végig engem néztek. Nagyon kínos volt. Olyan érzés volt, mintha az egész bár engem nézne, pedig csak ketten.

- Chris - mondtam és leültem a mellette lévő székre. Kerültem a tekintetét. - Minek köszönhetjük, hogy megtisztelsz minket a jelenléteddel? - kérdeztem érzelemmentesen.

- Én is örülök neked, Ella - felelte válasz helyett.

- Nem kéne most is menekülnöd?

- Szóval elmondta Liam?

- Én is itt vagyok - szólt közbe az említett.

- El - válaszoltam. - Nem volt olyan nagy titok, mint amilyennek te eljátszottad. És képzeld, el tudta mesélni öt perc alatt. Szóval simán lett volna időd neked is ezt bármikor megtenni.

Lehet kicsit bunkó voltam és elutasító, de megérdemelte. Minden magyarázat nélkül elment, és a legjobb haverját is itt hagyva, megkérte, hogy ő védjen meg engem. Hát milyen barát az ilyen. Jó, lehet közbe az ő szüleit kereste, de akkor is.

- Nehezebb egy ilyet elmesélni, mint hinnéd - védekezett.

- Oké - vágott közbe Liam. - Inkább mondd el Ellá-nak - fordult Chris felé.

- Nem hinném, hogy nagyon érdekelné.

- Liam - szólt egy ismeretlen hang a bár tulajának. - Meg kéne nézned valamit.

- Mindjárt jövök - intézte felénk Liam, aztán már el is tűnt.

- Most tényleg megsértődtél? - néztem Chris felé.

- Hát nem igazán ilyen fogadtatásra számítottam tőled.

- Akkor mit vártál? Hogy majd tárt karokkal fogadlak, és újra közel engedlek magamhoz. Aztán megvárom, hogy te újra elmenj, és aztán, ha visszajössz, akkor újra jók leszünk, és elhiszem neked, hogy nem mész el többet. De persze te újra eltűnsz, és levelekbe magyarázod el, hogy miért is jöttél a városba. De azt már kihagyod, hogy miért kell újra elmenned. És a haverodnak kell mindent elmondania rólad, akit amúgy ugyanúgy hátra hagytál - a monológom végén vettem egy nagy levegőt, mert úgy elhadartam neki az egészet, hogy talán közben nem is vettem. Chris nem válaszolt. - Felépítettem egy új életet, olyan emberekkel, akiket szeretek. Nincs szükségem valakire, aki csak felforgatna újra mindent.

- Sajnálom - szólalt meg végül.

- Ez állt a második leveled tetején is. Meg ezt leírtad az első leveleidben is párszor.

- Megértem, ha dühös vagy, de...

- Én nem dühös vagyok. Sokkal inkább megtört. És úgy érzem, nem bírnék ki már több fájdalmat- felkeltem a székről, de Chris a karom után nyúlt.

Ezért muszáj volt megállnom mellette. Nem fordult felém, csak lassan lejjebb csúsztatta a kezét az enyémbe. Összekulcsolta az ujjainkat, és csak utána szólalt meg.

- Nem kell már soha többet menekülnöm. Elfogták őket, és már nem üldöznek engem. Ezért jöttem ide. Én is új életet akarok kezdeni. De ha már nem akarsz látni engem, akkor elmegyek. Csak ki kell mondanod - húzott maga elé. - Mit akarsz? Maradjak vagy menjek?

Pontosan tudta, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem. Nem hagyhattam neki, hogy azt higgye, hogy ennyivel vissza tud szerezni.

- Maradj, de csak Liam miatt. Ő számít rád, és várja, hogy megtaláld a szüleit.

- Csak Liam miatt, igaz? - jelent meg a sunyi mosolya. - Szóval te egyáltalán nem akarsz semmit tőlem.

- Nem - próbáltam komolyan mondani, de nehezebb volt hazudnom neki, mint bárki másnak.

- Akkor miért borsózott a bőröd, amikor végig húztam a kezemet a tiéden - lépett még közelebb hozzám.

- Hideg van ebben a bárban.

- Persze - az ajkai már vészesen közel voltak hozzám.

- Csá, haver - szólalt meg egy hang. A megmentőm hangja.