Megtörhetetlen jégszív /BEFEJEZETT/

💚 46. fejezet 💚

Nagy nehezen túléltük a napot. Amikor vége lett a nyílt napnak, Chelsea már azonnal jött is hozzánk, és elrángatott minket egy gyors étterembe. Mivel Daniel pont nem ért rá, Chelsea meg nem akart egyedül enni.

Nyugodtan ettünk, és beszélgettünk, amikor Chris jött be az ajtón mögötte Emily-vel. Valamin éppen nevettek, és miután megkapták a rendelésüket, hely után kutatva észrevettek minket. Chelsea persze intett nekik, hogy jöjjenek hozzánk leülni.

Chris egy pillanatra rám nézett, mintha a beleegyezésemet várná. De ezt nem kapta meg. Inkább az előttem lévő krumplira fordítottam minden figyelmemet. Végül leültek hozzánk, de én még mindig a krumplimmal voltam elfoglalva. Bármiről is beszélgettek, meg se hallottam, amit mondanak, amíg meg nem éreztem a mellettem ülő Liam kezét a hátamon. Erre felkaptam a fejemet, de Chris méregető szemeivel találtam szemben magamat.

- Szóval, összejöttetek? - kérdezte.

Rólam Liam-re pillantott aztán vissza, és mire észbe kaptam, hogy tőlem várja a választ, addigra már Liam szólalt meg:

- Miért? Zavarna?

- Nem - vágta rá Chris egy kicsit túl gyorsan. - Csak meglepne. Hiszen én mondtam neked, hogy figyelj rá, és legyél mindig mellette.

Liam válla megfeszült mellettem. Éreztem, hogy ebből akár még verekedés is lehet, és ismerve Chris makacsságát, sosem lenne vége, csak ha már ájultan fekszik Liam a földön. Viszont Liam is be tudott vadulni, ha arról van szó, így nem tudtam eldönteni, hogy ki is nyerne.

- Furcsa, hogy megkértél erre valakit, miután te erre nem voltál képes - szúrtam közbe.

- Azt hittem, ezen már túlléptél - válaszolta.

- Hát úgy néz ki, valamit sosem lehet elfelejteni.

- Okééé - szólalt meg Emily. - Én most nem értek semmit.

- Nem is kell - mondtam. - Na, jó - keltem fel. - Én megyek.

Kidobtam a szemetemet a tálcáról, és kisétáltam. Liam jött utánam szerencsére. Bíztam benne, hogy jönni fog, mivel ha nem, akkor Chris-szel maradt volna ott veszekedni.

- Tudod mi a furcsa az egészben - fordultam az engem követő Liam felé. - Hogy már nem is éreztem azt a mardosó bűntudatot, amit eddig. Úgy voltam vele, hogy minden az én hibám. Hogy én rontottam el mindent akkor, amikor azt mondtam, hogy nem fontos nekem. Aztán utána jött Wesley is, és akkor már tényleg elromlott minden. De nem én tehettem róla. Ő volt az, aki eltávolodott tőlem, és ő volt az, aki tovább is lépett. Próbáltam visszahozni azt a kapcsolatot, annyira bízni benne, mint mielőtt lelépett volna. De most már feladom. Ha neki nem számít, akkor minek törjem magam - hadartam le Liam-nek az érzéseimet.

- Te is lépj tovább - szólalt meg, miután elhallgattam. - Emlékszel, hogy azt mondta, hogy az ő kérésére maradtam melletted. - Némán bólintottam, így folytatta. - Nem miatta volt. Amikor legelőször szó szerint belém futottál Seb buliján, már akkor kiszúrtalak. Volt benned valami, ami miatt meg akartalak ismerni.

- Hát megismertél. És most együtt is lakunk, szóval láthatsz minden nap. Hallhatod a hülyeségeimet minden nap. Biztos vagy benne, hogy ezt akartad? - mosolyodtam el.

- Teljesen - nevetett fel. Mire reagálhattam volna, hívták őt telefonon. - Bocsi, ezt fel kell vennem.

- Oké - bólintottam.

Kicsit arrébb ment, és ott vette fel a csörgő telefonját. Közben Chelsea írt nekem, hogy jól vagyok-e. Amire azt válaszoltam, hogy persze.

- Most hívtak a bárból - tette le a telefont Liam. - Sürgősen oda kell mennem, mert valami baj van a szállítmánnyal. Ha szeretnéd elviszlek még előtte haza kocsival.

- Nem kell. Hazajutok - utasítottam vissza. - Menj csak. Szüksége van a bárodnak rád. Majd megoldom.

- Biztos?

- Persze - válaszoltam neki is úgy, mint Chelsea-nek. Már lassan mindenre így feleltem.

- Akkor megyek - indult meg az autója felé. Már majdnem odaért, amikor egy pillanatra megállt, és visszafordult.

Gyors léptekkel megindult felém. Közvetlen előttem állt csak meg. Az egyik kezét a derekamra, a másikat pedig az arcomra tette.

- De mielőtt elmennék, muszáj ezt megtennem - mondta, és az ajkát az enyémhez érintette. A kezeimet a vállára tettem, és visszacsókoltam. A derekamnál fogva közelebb húzott. Ha nem tart a karjaiban, akkor tuti nem bírtam volna megállni a lábaimon. Ilyet még egyetlen csóknál se éreztem, mintha szikrázott volna közöttünk a levegő. Amit eddig magunkba fojtottunk, most kiengedtük. Nem is hagytam volna abba mostanában, de Liam eltávolodott.

- Ezt már akkor este meg akartam tenni - idézte fel Sebastian bulijának estéjét.

- Ha akkor megteszed, valószínű, hogy ellöktelek volna magamtól - mosolyogtam.

- Jó, most már tényleg mennem kell - indult meg újra, de most már tényleg el is hajtott. Én meg csak néztem a távolodó alakját, és próbáltam magamban összerakni, hogy mi is történt most pontosan.